Páva Zsolt polgármester személyesen osztott élelmiszercsomagokat a rászorulóknak a keleti városrészben csütörtökön.
A Török István utcai Jószerencsét Közösségi Házban azok kaptak tartós élelmiszereket az önkormányzattól, akiknek létfenntartásuk is problémákba ütközik olykor. Őket egy előzetes felmérés alapján választották ki, a sokgyerekes családok többsége fegyelmezetten, nyugodtan várta meg, hogy megkaphassa csomagját.
Páva Zsolt, Pécs polgármestere azt mondta, azért adják át éppen most a segítséget, mert az április 6-i választás túl közel esett az egyébként hagyományos húsvéti időponthoz, így az idei ételosztást eltolták néhány héttel, hogy ne kampányra essen.
A városvezetés időről időre segít ilyen módon a rászorulókon, ahogy telente a szociális tűzifa biztosításával is.
A volt bányászkolónia, Györgytelep Pécs egyik legszegényebb része, az itt élők többsége roma és tartósan munkanélküli. A város már egy felzárkóztató programot is indított a területen.