A tűz és jég országában, Izlandon jártunk nemrég. Rengeteg élménnyel tértünk haza, amikből most megpróbálok néhányat átadni kalandos kedvű olvasóinknak, hátha kedvük szottyan egy hasonló úthoz.
Tudtommal a legtöbben inkább a nyári szezonban utaznak északra, mikor nagyobb eséllyel lehet jó idő. Sokan ugyanis irtóznak a hidegtől – ahogy egyébként én is. Mi mégis február végét választottuk, mikor valamivel olcsóbbak az Izlandra szóló repülőjegyek, illetve az internetes források szerint sűrűbben látható az a bizonyos csoda: az északi fény. Mindemellett úgy döntött a négyfős társaság, hogy nem csupán a Golden Circle, avagy magyarra fordítva az Arany Körút nevű, a turisták által leginkább látogatott útvonalat járjuk meg, hanem inkább teszünk egy teljes karikát a szigeten végighaladó 1-es csapás, a Ring Road mentén. Végül – kisebb-nagyobb kitérőkkel – összesen közel 2300 kilométert tettünk meg 8 nap alatt.
Budapestről 5 óra alatt ér a repülőgép Reykjavíkba, ahol első nap megszálltunk. A járat szerencsére pontosan indult, zökkenőmentesen jutottunk el Izlandig, majd a reptérről az autóbérlést lebonyolító irodába mentünk, hogy megkapjuk a kulcsot a számunkra nyilván furcsa, szögecses kerekekkel felszerelt Suzuki Vitarához, ami onnantól gyakorlatilag mozgó otthonunkká vált. (Tipp: aki egyheti cuccot visz magával, inkább még nagyobb csomagterű járgányt válasszon, például egy Dacia Dustert, ami a szigeten igen nagy népszerűségnek örvend tapasztalataink alapján.)
Nagy utazás
Első este szétnéztünk a fővárosban, de be kell valljam, a sziget többi részéhez képest ez egyáltalán nem hagyott mély nyomot bennem. Megnéztük persze például a monumentális Hallgrímskirkja templomot esti fényekben pompázva, és a Sun Voyager című alkotást is a kikötőben, illetve ettünk egy helyi specialitásokat kínáló étteremben (erről majd később), de a legizgalmasabb mégis az volt, hogy már ezen a napon megfigyelhettük az Aurora Borealist a szobából kilépve. Sokan nem tudják, hogy az északi fény – annak erősségétől, az aktuális időjárási viszonyoktól, és sok-sok más tényezőtől függően – nem minden esetben látható szabad szemmel. Az okostelefonok és modern fényképezőgépek azonban néha azt is jól vissza tudják adni, amit az ember látószerve nem feltétlenül észlel. Éppen azelőtt, hogy mi odaértünk volna, február 27-én igen erős volt az égi jelenség, hazánkban is rózsaszínben pompázott.
Másnap indulhatott az igazi kaland. Autóba szálltunk, és olyan sok szépséget láttunk, mint talán még soha: ott volt Almannagjá, ahol az eurázsiai és az észak-amerikai kőzetlemezek találkoznak, a lélegzetelállító Öxarárfoss és Gullfoss vízesések, sétáltunk a gejzírek között, melyek időről időre kitörésekkel kápráztatták el az összegyűlt turistákat, és körbejártuk a Kerið vulkáni kráter-tavat, amire tényleg nincsenek szavaim.
Azt hiszem, a leghosszabb utat, közel 400 kilométert a harmadik napon tettük meg autóval, és bár megálltunk több helyen – mint például az 1896-ban épült fekete templom, a Búðakirkja és Arnastapi fekete homokos tengerpartja megtekintése kedvéért –, de a legnagyobb csodát az este tartogatta, ugyanis Dalvík városában végre igazán láthattuk az északi fényt. Habár nem rózsaszínben, „csupán” zöldben pompázott az égbolt, lenyűgöző volt. Az a pár felhő sem törhette le az örömünket, ami itt-ott eltakarta a színeket. (Különösen szerencsésnek érzem magam, mióta tudom, hogy van olyan ismerősöm, aki már többször is járt Izlandon és egyszer sem tapasztalhatta meg ezt a varázslatot.) Az már csak hab volt a tortán, hogy erre a napra sikerült olyan szállást foglalnunk, amihez medence és szauna is tartozott, így a csillagos ég alatt áztathattuk magunkat a forró fürdőben.
Körutazásunk negyedik napján jártunk a híres Dimmuborgir zenekar nevét adó lávaföldön, ahol meglepő módon tükörjégen kellett megtennünk a kijelölt utat. A délután és az este már a kék lagúna geotermikus vizében talált minket. Másnap elindultunk, hogy közelebb kerüljünk a Vatnajökull Nemzeti Parkhoz, közben megálltunk többek között egy magas hőmérsékletű, geotermikus területen, ahol a szulfidos levegő kissé orrfacsaró szaga tette nehézzé a légzésünket.
Az ötödik napon csodálatos színekkel köszöntött minket a reggel, és mellé sajnos hatalmas széllel. Újabb fekete homokos strandot is megnéztünk, emellett egy viking falut, amit egy elmaradt forgatás miatt építettek, de azóta is látogathatják a turisták. Ezután indultunk a hét egyik legérdekesebb programjára, gleccsertúrázni: a 10 ezer éves jégbarlangok közül három látogatható, körülbelül 20 méteres jégréteg alatt haladtunk.
Az utolsó két napunk sem volt kevésbé tartalmas. A hatodik szállásunkon találkozhattunk az izlandi mitológiából ismert tündérek avagy elfek birodalmának egy részével, a hetedik reggelen pedig egy szintén ezeknek a misztikus lényeknek kialakított házikót fedeztünk fel. Jártunk egy gyönyörű tengerparton, valamint a nyáron, zölden valószínűleg még sokkal de sokkal szebb, Vestmann-szigeteken. Az egyik legizgalmasabb a Skógafoss vízesés volt, ami érdekes jelenségnek bizonyult: lent csúszós jégpáncél borítja a talaj egy részét, feljebb a napsütésben szivárvány játszik. Egyszerűen mesés.
Zárásként bizarr kitérőt tettünk…
Ha olvasónk csodálkozott, miért került 18-as karika a cikkre, nos ezért. Nyolcadik napunkon, mielőtt a reptér felé vettük volna az irányt, kíváncsiságból betértünk a fővárosban található Izlandi Péniszmúzeumba. Igen, ilyen tényleg van. És valóban sok-sok falloszt és annak képére formált tárgyat állítottak ki. A látvány sokkoló volt, azt hiszem, az egyik legszürreálisabb élmény eddigi életemben. A levont tanulságok: a magam 163 centiméterével majdnem pont akkora vagyok, mint egy nagy ámbráscet hímvesszője, és nincs olyan hétköznapi dolog, amit ne lehetne a férfi nemi szerv alakjára kialakítani (a tárlathoz tartozott például fából faragott telefon, fém akasztó, de sétapálca is). Ha valaki az utazását megspékelné valami durvával, ajánlom a programot. Ha viszont – hozzám hasonlóan – a kitömött állatok és tartósítószerben úszó testrészeik nem lelkesítenek, inkább nagy ívben elkerülendő a helyszín. Íme néhány igen válogatott fotó erről is, csak erős idegzetűeknek:
Néhány plusz információ…
A tűz és jég birodalma
Azt gondolhatnánk, hogy George R. R. Martin valami merőben újat talált ki, mikor könyvét A tűz és jég dala (A Song of Ice and Fire) címmel jelentette meg, de Izland már jóval előbb viselte ezt a sokatmondó nevet. Itt a két elem találkozása ugyanis folyamatos a szemünk elé táruló tájban, gejzírekben és hévforrásokban, gleccserekben és havas hegycsúcsokban. Az időjárással nekünk hatalmas szerencsénk volt. Sem villámárvíz, sem pedig havazás nem zavarta az utazást, de kifejezetten hideg sem volt. Kivéve persze, mikor rázendített a szél, na, az néha tényleg nagyon durván süvít. Még egyszer: a túra során bejártunk többek közt alvó vulkánt, jégbarlangot, sok gyönyörű vízesést, szavakkal le sem írható csodáknak voltunk tanúi. Itt inkább hagyom, hogy a képek meséljenek helyettem.
Állatimádóknak is kihagyhatatlan
Bundás izlandi póniból annyit láttunk az autó ablakán keresztül, hogy szinte már unalmassá válhattak volna, ha nem szeretnénk annyira az állatokat. Megdöbbentő volt viszont, amikor az utunkat egy csordányi rénszarvas keresztezte. Egy Dalvíkból induló, hajós bálnalesre is befizettünk, ami óriási élmény volt, két hosszúszárnyú bálnát láttunk egészen közelről. Az egyik partszakaszon pedig fókákat nézhettünk, amint a szárazföld közelében, sziklákon lustálkodtak. Az egész sziget tele van sirályokkal és más vízi madarakkal, rengeteg kacsával találkozhat az utazó.
Az egyetlen nagy csalódás, ami a kirándulással kapcsolatban ért az, hogy sajnos a költési szezon még nem kezdődött el, így lundát nem láthattam. Bár komppal megtettük az utat a már említett Vestmannaeyjar szigetcsoportig, ahol ezeknek az aranyos szárnyasoknak a nagy része él, de sajnos egyetlen kósza példányt sem sikerült megfigyelnünk, csak április-május körül érkeznek vissza a szárazföldre a tollas jószágok.
Néhány videó pónikról, rénszarvasokról, bálnákról:
A nagy zabálás ezúttal elmaradt
Nem mondom, hogy éheztünk, sőt, de tény, hogy amin például spórolni tudtunk, az az étel. Ugyanis Izland az átlagos magyar keresethez képest drága országnak számít tapasztalatom szerint. A társaságból volt, aki megkóstolt olyan helyi különlegességeket, mint a rohasztott cápahús vagy a lávakenyér, de alapvetően bizony a legolcsóbbnak számító diszkontban vett szendvicsnek valókon éltünk – meg gumicukron. Szerencsére a világ talán legtisztább vize folyik a csapból, így palackozott üdítőkre nem volt szükségünk. Voltak napok, mikor meleg ételt vettünk magunkhoz egy-egy étteremben, de nem ez volt a jellemző. Mások biztosan ettek volna bálnát, rénszarvast, fókát, pónit, lundát, mi ezzel a lehetőséggel nem éltünk.
Az internet a barátunk
Jó ötlet az utazásokat arra használni, hogy egy kis „digitális detoxikálást” hajtsunk végre, de Izland esetében szerintem szükség van az okoseszközökre, hogy képben legyünk olyan fontos információkkal, mint az időjárás, az útviszonyok, vagy éppen a helyi történések – mi például pont abban az időszakban voltunk ott, mikor az üzemanyagszállító cégek sztrájkba kezdtek, így félő volt, hogy nem fogunk tudni mindenhol tankolni. Érdemes a telefonunkra letölteni néhány applikációt, mint a Vegagerðin, az Aurora, vagy a HotPotIceland, a Guide to Iceland ajánlásában pedig találunk még néhányat. Én egy magyar Facebook-csoportba is beléptem, ahol szintén jó tippeket osztanak meg a tagok. Persze mindez csak ötlet, régebben is megvoltunk internet nélkül.
Bárhogy is, de mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer próbáljon ki egy ilyen vagy ehhez hasonló utazást!
