Dr. Kiss László jogtudós sok évtizedes munkáját több kitüntetéssel elismerték, idén pedig a pécsi polgárok által javasolt és megszavazott Tüke-díjat is neki ítélték. Az egykori alkotmánybíró, a Pécsi Tudományegyetem oktatója munkáját mindig élvezte, szívét-lelkét beleadta a tanításba és a kutatásba. Véleményét bátran vállalata, és velünk is ugyanilyen őszinteséggel beszélgetett életútjáról.
– Apám cipész-kisiparosként dolgozott, anyám pedig háztartásbeli volt, a családban elsőgenerációs értelmiségi vagyok – kezdte történetét dr. Kiss László. – A Vas megyei Jánosházán születtem, ott is jártam általános- és középiskolába.
Bár a település messze volt az egyetemi központoktól, szerencséje volt abban a tekintetben, hogy a bátyja – aki egyébként idén kapta meg a gyémánt diplomáját – Pécsen tanult jogot. Így volt számára egy minta, amit követni tudott, és végül ő is a jogi karra került.
Szülei ekkor már nem éltek, egyetemi évei alatt testvérei viszont anyagilag is támogatták, Népköztársasági Ösztöndíjasként pedig a kollégiumi elhelyezésért havonta mindössze 100 forintot kellett fizetnie a kollégiumi elhelyezésért, és ebben az összegben benne volt az ebéd és a vacsora is. Felsőfokú tanulmányait 1970-ban kezdte, és öt évvel később már munkába is állt a közigazgatási tanszéken. Viszont az út, ami idáig vezetett, nem volt egyenes.
– A büntetőjogi diákkör tagja voltam, a feleségem, akinek akkor még csak udvaroltam, pedig a közigazgatási diákkörbe járt – emlékezett vissza. – Viccelődtem vele, hogy mégis mit csinálhatnak ott, a közigazgatás olyan száraznak tűnt számomra. Ezt el is mondta professzorának, Szamel Lajosnak, aki aztán behívott, és félig viccesen, félig komolyan leteremtett, hogy miért szólom le az ő munkájukat.
A büntetőjogból a közigazgatásba
„Adnék magának egy feladatot, aztán gondolkodjon el rajta, mennyire komoly ez a közigazgatási jog” – így szólt a professzor, miután elbeszélgetett Kiss Lászlóval, aki aztán két hétig könyvtárba járt, és írt egy nyolcoldalas vázlatot, hogyan dolgozná ki a témát. Herczegh Géza, nemzetközi jogász professzor előadásán ült, amikor kihívták, hogy Szamel Lajos beszélni szeretne vele.
– A professzor szokása volt, hogy a folyosón fel-alá sétálva beszélgetett a hallgatókkal – mesélte Kiss László. – Mi is háromszor, négyszer végig mentünk, amikor megállt, felém fordult, és megkérdezte: „Fiam, nem akar bent maradni a tanszéken?” Én pedig voltam olyan szemtelen, hogy azt válaszoltam, „ha tetszik tudni nekem egy lakást szerezni, akkor igen”.
Itt kezdődött minden, Kiss László átment a közigazgatási tanszékre, 1975-ben megszerezte diplomáját, feleségével pedig egy Krisztina téri lakásba költözhetett. Teljesen alámerült a munkába, számos pályázatot írt különböző témákban, rengeteg publikációja jelent meg már pályafutása első éveiben. A választott jogi területet nagyon megszerette, annak ellenére, hogy a közigazgatási jog sokszor még azok számára is megfoghatatlan, akik művelik. Ahogy érdeklődésünkre kifejtette, rendkívül széles skálán mozognak a feladatok, amit egy ember képtelen mindet átfogni. A szakterületet a legegyszerűbben talán úgy lehetne leírni, hogy olyan ügyek tartoznak ide, amelyekben az egyik fél az állam és annak hatóságai, a másik pedig a polgár. A jogállamban pedig akkor működik jól a közigazgatás, ha az képes megvédeni azt a polgárt, aki érdemes arra, vagyis, aki nem él vissza a jogával.
Párizsi és sör mellett vitatták meg a kandidátusi dolgozatát
Miközben aktívan kutatott, kandidátusi disszertációját is elkezdte, bár ezt a professzorának nem merte bevallani. Így, amikor Szamel rákérdezett, már majdnem készen volt dolgozatával, amelyet a tanácsrendelet-alkotás elvi, gyakorlati kérdéseiről írt.
– Amikor megtudta, milyen témát választottam, azt mondta, ő lesz az első, aki megakadályozza, hogy ebből disszertáció legyen – folytatta történetét Kiss László. A professzor ezek után többször is felhozta a témát, sokáig ellenezte a választást, majd pár hét múlva megkérte Kiss Lászlót, hozzon neki a kisboltból 30 deka párizsit és egy üveg sört, és elolvassa a dolgozatot.
– Leültünk, ott volt előtte a munkám, majd rám nézett az orrára csúsztatott, vastag szemüvege mögül, és azt mondta: „Fiam, ez gyakorlatilag már készen van”.
Kandidátusi dolgozatát 1981-ben védte meg, 1992-ben docenssé nevezték ki. Egyetemi oktatóként dolgozott, pénzügyjogot, államigazgatási jogot és szervezéstant tanított – bár utóbbit nem igazán szerette, mert saját bevallása szerint ő sem értett hozzá. Ahogy mondta, neki ugyanúgy kellett tanulnia, mint a hallgatóknak, mindössze pár óra anyagával járt előttük – de végül ezen a területen is sikeresen helyt állt.
Külföldi egyetemen is szerzett tapasztalatot
A Humboldt-ösztöndíj keretében 1988-ban a marburgi egyetem kutatója lett, másfél évet töltött kint Németországban a családjával együtt. Ekkor már érlelődött Magyarországon a változás, így a jogállam, jogállamiság témakörével kezdett foglalkozni. Ebből is írta meg akadémiai doktori értekezését, amelyben többek között a központi jogon belüli ellenmondásokkal, a jogalkotással okozott károkkal, a jogalkotói hatalommal való visszaéléssel foglalkozott.
Az Alkotmánybíróság tagjának 1998-ban választották meg, amelynek élén akkor még Sólyom László volt, majd 2007-ben egy újabb kilencéves ciklust kezdhetett meg. A 18 éves alkotmánybírói tevékenysége alatt 568 határozatot és 85 különvéleményt fogalmazott meg. Véleményét bátran, hitelesen képviselte, még ha kellett, a bírálat hangján is szólalt meg. Neki azonban ilyen a mentalitása, ahogy fogalmazott, a lappangó jogalkotást sosem tudta elviselni, és ezt mindig leírta, sőt, időnként még most is megteszi.
Kiss László jelenleg is Pécsen él, amennyire betegsége engedi, szívesen dolgozik a kertjében, rendezgeti könyveit, és jövő tanévtől ismét tartana előadásokat az egyetemen.
A munka gyümölcse beérett
Gazdag életművét számos kitüntetés fémjelzi, idén pedig a pécsi polgárok ajánlása alapján, dr. Dóczi Tamás mellett, ő kapta a Tüke-díjat.
– A helyi elismerések számomra értékesebbek, mint az országosak, nagy jelentőséggel bírnak – vélekedik. – Elmondhatom, hogy a környezetemben ismernek, és valószínű, hogy ezért tettem is valamit – fejezte be szerényen.
