3 C
Pécs
kedd, december 3, 2024
KezdőlapHírzónaElhunyt Kóbor János

Elhunyt Kóbor János

Életének 78. évében elhunyt az Omega zenekar Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas alapító-frontembere, Kóbor János. A gyászhírt az együttes közösségi oldalán jelentették be. 

Ahogy arról több médiafelületen írtak, Kóbor János hetek óta lélegeztetőgépen volt kórházban, koronavírus-fertőzés miatt a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán kezelték.

Kóbor János 1943. május 17-én született Budapesten, első együttesét még középiskolásként alakította a József Attila Gimnáziumban: sorsolásos alapon lett a zenekar ritmusgitárosa. Az első együttesét Ciklonnak hívták, majd végül több zenekar összeolvadásából jött létre az Omega, mely ezen a néven 1962. szeptember 23-án játszott először a Műegyetem Hess András téri kollégiumában. Az Omega első felállásában Kóbor ritmusgitározott és énekelt, de már tag volt a tavaly elhunyt Benkő László is a későbbi nagy felállásokból. A több tagcserén is áteső Omega a legnépszerűbb hazai beatzenekarok egyike lett, Kóbor pedig idővel a gitár helyett csak az éneklésre koncentrált. 2020-ban, három nappal Benkő halála után, Mihály Tamás basszusgitáros is meghalt, aki ugyan pár éve kilépett az együttesből, de a rajongók azóta is alapembernek tartották.

Zenésztársai a Gammapolis I. című dal szövegét idézve búcsúztak a legendától, mi a teljes albumot – mely egyébként 650 ezer eladott példányával a legsikeresebb zenei lemez hazánkban a Wikipédia szerint – ajánljuk emlékezni vágyó olvasóinknak:

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő