A Janus Egyetemi Színház repertoárjának avantgárd vonulatát erősíti a társulat legutóbbi bemutatója, Déry Tibor: Az óriáscsecsemő című darabja Tóth András Ernő rendezésében. Az 1926-ban írt művet harminckét évvel Szikora János emlékezetes pécsi rendezése után tűzte műsorára a JESZ.
– Egyetemista korom óta érdekel az avantgárd színház, abból írtam a szakdolgozatomat is, és akkor találkoztam sok e körbe tartozó, izgalmas irodalmi szöveggel – idézi a múltat, a 90-es évek közepét Tóth András Ernő. – A rendezéseimen ugyancsak jól nyomon követhető ez: Cocteau, Tristan Tzrara és Szentkuthy Miklós, Kassák Lajos, Brecht, Majakovszkij írásaiból összeállított produkcióink jelentik e folyamat egy-egy állomását, mellettük a Hamlet kifejezetten avantgárd feldolgozása is megszületett, sőt, József Attila és Vágó Márta levelezéséből is az erre rímelő élethelyzeteket emeltük ki. S ha e vonulatban léteznek megkerülhetetlen művek, akkor Déry Tibor darabja, Az óriáscsecsemő mindenképpen az. A felnőtté válás mindannyiunkat érintő kérdéskörét feszegeti. Azt a pontot, amikor a kamaszkori, széles röptű vágyak és álmok vagy megvalósulnak, vagy teljesen elvesztik a realitásukat, s utána álmokként őrizzük meg, vagy eltemetjük őket. Kisgyermekeim vannak, és emiatt is kissé szomorúan tapasztalom, hogy a társadalom mást sem tesz, mint egy meglehetősen szűk látókörű, ostoba, anyagiasság-elvű térbe igyekszik beterelni az emberek vágyait. A huszonéves fiataloknak legalább a színpadon meg kell élniük, mérniük az álmaikat, és az álmokkal való leszámolás problematikáját, sőt, a művészet eszközeivel mindezt másoknak is megmutathatják. Bár a téma alapvetően nem vidám, mi mégis „humorban oldunk”. Persze, eljön a pillanat, amikor megfagy a nevetés. Az óriáscsecsemőben a fiú omnipotens (teljhatalmú, mindenható), már-már krisztusi figura, aki – mint minden újszülött – sokféle hatalom és lehetőség birtokában van. Ám e hihetetlen képességekkel megáldott fiatalember a születés pillanatával belekerül egy elképesztően méltatlan közegbe, és szembesülnie kell azzal, hogy egyrészt a vágyak aprópénzre váltása elkerülhetetlen, másrészt azt is megtanulja, hogy az élet sokszor első ránézésre banális, apró kis álmok megvalósulásából áll.
– Jó három évtizeddel ezelőtt Szikora János a Pécsi Nemzeti Színházban nagy sikerű előadást hozott létre Déry művéből. Ennyi idő távolából képes hatni a mai megfogalmazásra?
– Ha rendezek, mindig fontos számomra, hogy a jelenhez keressek valami múltból induló párhuzamot, amely akár évtizedeket képes összekötni. Ezért előadás előtt a nézők az előtérben elhelyezett monitoron részleteket láthatnak a Szikora-féle rendezésből. Egyébként teljesen más a két produkció. Mi sokszor – de nem kényszerből! – a gombhoz varrjuk a kabátot, azaz a színészeinkhez igazítjuk a szöveget. Ez a legszebb és egyben a legnehezebb munka is a próbafolyamatban. Déry mondataihoz máshonnan átvett és improvizációk szülte gondolatokat is szőttünk, s a darab logikájából fakadó olyan helyzeteket kerestünk, amelyeket rávetíthetünk a magunk életére. A végét is megváltoztattam, belecsempészve a kiútkeresés hangját. Szikoráé bonyolult díszletű előadás volt, a mienk egy konstruktivista festményt idéz, s kísérletet tettünk arra, hogy az eredeti műhöz hűen (melyben a szereplők jelentős része báb) érzékeltessük e zsinóron rángatott marionett-létet. Ez régi színházi toposz, akárcsak a porond és a cirkusz világa.
– A színészi játék hitelességén egy efféle mikrotérben, mint amilyenben játszanak, sok múlik.
– ,,Kész” színészeink és nyiladozó tehetségeink egyaránt vannak. Az előbbiek közé tartozik alapító tagunk, Inhof László, valamint Farkas Szabina, László Virág és Szomora Lívia, akik már megmutatták remek képességeiket, s mindig igen magas szakmai nívón dolgoznak. Czéh Dániel pedig a JESZ eddigi történetének egyik legtechnikásabb, legvirtuózabb egyénisége. A címszereplőnk, Zakariás Máté közgazdász hallgató két éve tagja társulatunknak, roppant érzékeny és intelligens színész. Nagyon komoly feladat hárul a produkcióban a ,,kórusra”, ők is kiválóan helytállnak.
– Legközelebbi munkái?
– Színészként A fösvény címszerepét próbálom Mikuli János irányításával, ha lesz alkalmam rendezni, elsősorban Goldoni darabjaiban gondolkodom, és hogy az avantgárdhoz se legyek hűtlen, egy dadaista előadást is szívesen színpadra pakolnék, főként, ha Rozs Tamás írná hozzá a dalokat.
