Létezik-e Isten? Mi az a sors? Mi az a hit? Mi vezet el addig a belátásig, hogy létezik egy nálunk nagyobb erő? Mit jelent az, hogy átadom az irányítást? Szükséglet? Félelem? Kontrollvesztés? Magány? A spiritualitás alapkérdéseit
járta körül a Pécs Tv Lélektükör című műsora.
A spiritualitás létezésünk alapkérdéseit fogalmazza meg. Nem csoda, hogy az életük során sokan eljutnak addig, hogy legalább a kérdéseket feltegyék és keresni kezdjék a válaszokat. Kutatások igazolják, hogy azok, akik elkezdik a spirituális utat, nemcsak lelkileg, de testileg is védettebbek, egészségesebbek.
Az út elkezdése sok okból történhet, és sokféle módon. Az egyik ilyen az önismeret útja.
„Pszichológushoz nem hit- vagy spiritualitásbeli kérdésekkel jönnek, de sokszor jelennek meg olyan témák, amelyeknek van ilyen vetületük. Ilyenek például a párkapcsolati, illetve a karrierrel kapcsolatos kérdések, akár a bűntudat vagy a szabadság tematikája is felveti ezt a dimenziót, vagy megjelenik akkor is, amikor olyan helyzetben van valaki, ahol azt érzi, hogy hibázott, valamit rosszul csinált – ezek azok a helyzetek, amikor egy önmagunkon túlmutató nézőpont is megjelenik” – fogalmazott dr. Káplár Mátyás, tanácsadó szakpszichológus, a Nemzetközi Szondi Társaság elnöke.
A spiritualitás keresésének eredete a múlandósággal és a haláltudattal kapcsolatos szorongással is összefügg. Ebben a navigálásban kérdéseket vet fel a tanácsadó szerepe.
Mennyiben pszichológiai tanácsadás és mennyiben lelki vezetés vagy lelki gondozás történik ilyenkor?
„A pszichológia és a spiritualitás az embernek azon részéhez tartozik, amit nagyon nehéz lehatárolni. Ezek határterületek. Ahogy Arisztotelész már évszázadokkal ezelőtt leírta, az emberi lény három részből áll: a test, a psziché és a pneuma – amelyet ő léleknek nevez – alkotja. És bár ezek elválaszthatatlanok, mégis fontos, hogy a pszichológus szakmai oldalról közelítse meg, tudományos alapokon.
Azt gondolom, hogy minden emberben felmerül az a fajta tudás, hogy van valami, ami nálam nagyobb, van, ami túlmutat rajtam. A legősibb leletek is igazolják, hogy az emberek mindig is hittek egy magasabb rendű dologban, amit meg is fogalmaztak különféle módokon és ábrázolásokban. Egyéni szinten pedig úgy jelenik meg, hogy azt érzem, én valamilyen felsőbb dolog felé haladok, ez az én haladási irányom” – fogalmazott Káplár Mátyás.
Felmerül a kérdés ezen a ponton, hogy mennyiben függ össze ez a kérdés a múlandósággal, a halálfélelemmel.
„A halálkérdést a legtöbb ember elodázza. Ha pszichológiai szempontból nézem, akkor 9 éves kor előtt nem is igen van képünk arról, hogy mi a halál. Később is, amikor fiatal felnőttekkel dolgozunk, leginkább az elutasítás kerül elő akár egy szeretett személy elvesztésének témájában, akár a saját mulandóságot tekintve. Ez persze nem mond ellent annak, hogy ez hívja a spiritualitás kérdését, de ami alapvetően az emberi minőségünkből adódik, az egyfajta tudás vagy érzés, hogy van valami, ami ezt az egészet összetartja, aminek én is a része vagyok. A teológia szerint az ember a végtelenre van beállítva. Tehát arra, hogy van valami több. Az egy másik kérdés, hogy ez milyen vallásban vagy spiritualitásban manifesztálódik, de a lényeg, hogy az emberben mindig van egy vágy arra, hogy még több legyen – nem anyagiakban, hanem értékekben és érzelmileg” – hangzott el a műsorban.
A spiritualitás megélése sokféle lehet: vallási, természeti, valamiféle kozmoszhoz kapcsolódás, halál utáni életben való hit, egy Felsőbb Erőben való bizalom. Kutatás igazolja, hogy a spirituális élmény többdimenziós, számos agyi régió érintett benne, melyek az észlelésért, kognícióért, az érzelmekért, a testreprezentációért és az éntudatért felelősek. Miközben tudományos alapon is próbáljuk megközelíteni, érezzük, hogy egyéni szinten a spiritualitásra való nyitottságunk személyes magánügyünk.
„Személyes és nagyon mély ügy, de fontos a megoszthatóság, Amint tudok róla beszélni valakivel – közösségben, baráti kapcsolatban -, könnyebben felszínre kerül és megragadhatóvá válik. A közösségekben ugyanakkor nincs egységesség, inkább keretet tudnak adni, a válaszok megtalálása pedig egy belső utazás. Az egy választás kérdése, hogy elindulok-e ezen az úton, de az, hogy mikor jutok el oda, képes leszek a hitem, a végig gondolt és megfogalmazott értékeim szerint élni is, az a külső-belső körülményeken múlik. Ha viszont eljutottam ide, akkor az egy új minőséget jelent az életemben, egy új spirituális élményhez fog vezetni, ami újra beépül az életembe. És idővel egyre több ilyen élményem lesz, egyre jobban kiteljesedik a belső spiritualitásom, ami a külső életemben is meg fog jelenni” – mondta Káplár Mátyás.
Az út – jó esetben – a személyiségfejlődés szerves része. Kérdés, ott lapul-e mindenkiben az erre való nyitottság és igény?
„Minden kulturális környezetben van egyfajta hozzáállás ezekhez a kérdésekhez. Vagy elutasítják a vallást, vagy támogatják. Ezek befolyásolják a téma iránti nyitottságot. De a nyitottság alapvetően benne van az emberben. Maximum az történik, hogy ez a nyitottságot nem tudja a számára megfelelő keretben megélni, ezért egy időre kivonul belőle. Tehát amikor valaki elutasítja a spiritualitást, az legtöbbször, legalábbis az én szakmai tapasztalataim szerint, nem arról szól, hogy egyáltalán nem akar a belső lelki dolgokra gondolni, hanem arról, hogy abban az adott keretrendszerben nem szeretne erről gondolkodni, és mivel nincs más keret, ezért, hát azt mondják, nem az életem része. Divatosak ma a különböző keleti irányzatok. Ez lehet egyfajta válasz arra, hogy a meglévő nyugati kultúrabeli spirituális irányzatok emberileg sok hibát hordoznak magukban, emiatt az emberek máshol keresik a válaszaikat” – mondta Káplár Mátyás.
A keresés másik útja az, amikor a saját belső lelki fejlődésünk folyományaként jutunk el bizonyos megértésekig, és találunk rá a tágabb perspektívákra.
„Ha fejlődéslélektani oldalról közelítünk, akkor elmondható, hogy az emberek tizenévesen már felteszik azt a kérdést, hogy hogyan kerültem ebbe a világba és hol a helyem benne? És nem találja magában a megnyugtató választ. Honnan jöttek a szüleim, az őseim? És nagy a hajtóereje annak, hogy megválaszoljam, hogy ezen a földön eltöltött időmnek mi a célja, miért találkoztam az adott élményeimmel, emberekkel, mindez véletlen vagy szándékos-e, és mi van, ha meghalok – szóval ezeknek a megválaszolása tudattalanul és hajszolja az embereket” – magyarázta a szakember.
A sorsanalitikus elméletben a spiritualitás nagyon fontos részt foglal el.
Eszerint a hiten keresztül az ember a boldogságot és a jobb életet célozza meg, és sokan meg tudják élni ezt a tudományban, a művészetben vagy a humanizmusban.
„A boldogság egy olyanfajta úton levés, amikor van egyfajta képem arról, hogy mi a cél, és érzem a haladást annak irányába, és ahogy megyek felé, már részesülök abból a célból, abból a magasabb rendű dologból, ami felé tartok. Tehát a folyamatos haladás lesz ennek a kulcsa. Ugyanakkor a jó élethez nem lehet megspórolni azt, hogy a saját pszichés folyamataimmal dolgozzak, a spiritualitás nem helyettesíti az önismereti munkát. A jó megélt spiritualitás ad egyfajta önbizalmat, mert rábízhatom magam egy magasabb rendű dologra. És ez életem minden részében megtörténhet, még a karrieremben, családomban is. Ugyanakkor egyfajta védelmet is jelenthet, a védelem szabadságát, hogy nem nekem kell mindent megoldanom. Azt hiszem, ez egy út, amely nagyon fontos lépés a boldogság felé” – hangzott el a Lélektükörben.
Gombár Gabriella
A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:
