A belváros alatt tulajdonképpen egy második Pécs húzódik a mélyben – az országban az egyik legnagyobb pincerendszerrel rendelkezik a város. Valaha a Barbakántól a Búza térig, sőt, állítólag a Tettyéig is fel lehetett jutni a pincékben haladva. Sajnos ezek túlnyomó részét már betömték, ám a régi térképeknek és a járatokat végigvizsgáló szakembereknek köszönhetően még mindig tudjuk, hol futnak a föld alatt járatok.
Voltak már, akik több-kevesebb sikerrel feltérképezték a rendszert, Virág Ferenc püspök volt az, aki a múlt század negyvenes éveiben bejárta a pécsi pincerendszert, később pedig Petrovich Ede, a neves pécsi helytörténész nyálazta végig a 17. századi térképeket, tüntette fel a pincéket és dolgozta fel eddigi ismereteinket.
Sétáló Ferenc a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalatnál (PGTV) dolgozott földmérőként. Elmondása szerint amikor a PGTV-t megbízták a pincék feltérképezésével, direkt kérte ezt a munkát, mindig is érdekelte a föld alatti Pécs.
Muszáj volt betömni őket
– Ahogy egyre nőtt a forgalom a közutakon, a nehezebb gépjárművek miatt az ország több, felszín alatti járatokban gazdag nagyvárosában kezdtek beszakadni pincék. Pécsen kívül ez Egerre volt még jellemző – a borkultúra ott is rengeteg pincét „adott” a városnak – mondta Sétáló Ferenc.
Pécsen a negyvenes években a Jókai utcában szakadt be egy, később a Rákóczi úton, majd a Lyceum és a Munkácsy utca környékén több is, a mai Széchenyi Gimnáziumnál. Ezeket igyekeztek minél hamarabb, villámgyorsan betömni, nem szerettek volna nagy nyilvánosságot adni ezeknek az eseteknek.
– Egyértelműen megkaptuk a parancsot: a pincéket be kell tömedékelni. A kommunista-szocialista kormány országszerte óriási pénzeket fordított erre a célra. Pécsett is hozzá kellett látnunk. Próbáltuk minél jobban felmérni, feltérképezni őket, amíg volt lehetőségünk rá. De a hetvenes évek közepén muszáj volt az összeset eltüntetni. Sokáig lehetett volna még kutatni őket, lett is volna mit feltárni róluk, de a kormány utasítása szerint hamar kellett cselekedni – meséli.
– A feltárt pincék közül rengeteg víz alatt volt, több alkalommal búvárok segítségével sikerült csak felmérni őket. A Bajcsy-Zsilinszky utcától a Zsolnay-szoborig húzódott valamikor a Majláth utca. Az alatta húzódó pince például tele volt vízzel.
A belvárosi pincék általában szépen falazottak voltak, ám kifelé haladva, például a Búza tér környékén, már sok nem volt kibélelve.
Már Sopianae is tele volt pincékkel
A pincék története az ókorban kezdődik, a rómaiak korában. Telepíteni kezdték a szőlőtőkéket a Mecsekoldalba, de présházakat nem építettek oda, a leszüretelt szőlőt a városba szállították és az erre a célra kialakított pincékben dolgozták fel, készítettek belőle bort.
Úgyhogy Pécsett a pincéket alapvetően bortermelésre használták, de a törökök sok értéküket ide rejtették – Pécs visszafoglalásakor például óriási ezüstkészletekre leltek. Sokan tárolásra is használták őket, a háborúk alatt pedig óvóhelyként is szolgálhatott.
A pécsi „legek”
A római kori pincék után minden korban kialakítottak föld alatti járatokat itt, így jött létre az óriási rendszer. A legtöbbet talán a 17. század folyamán ásták.
Amikor Virág püspök körbejárta a pincéket, többen úgy rebesgették, hogy még a Tettyéig is fel lehetett menni. De a Barbakántól a Búza térig dokumentáltan elvezetett a pincerendszer.
A pezsgőgyár pincéje azért különleges, mert teherautókkal is lehetett benne közlekedni és rendkívül sok szintes a föld alatt. Egyik közvetlen ága az Esze Tamás utcáig ment el, a másik az Apáca utca végéig.
Azt azonban nem lehet biztosan tudni, hogy ez-e a legmélyebb pince – voltak hasonlóan mélyek, de még sok feltárást kellett volna végezni.