16.7 C
Pécs
hétfő, október 28, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletElőször kapott ki a szezonban a PEAC

Először kapott ki a szezonban a PEAC

Szoros meccsen, idegenben szenvedett vereséget az NKA Universitas PEAC női kosárlabdacsapata a DVTK-tól.

Az eddigi talán legnagyobb rangadójára készült vasárnap a PEAC női kosárcsapata. Jovan Gorec együttese hat győzelemmel a zsákban utazott el Miskolcra, ahol nem is kezdte rosszul a meccset. Mondjuk az első negyedre azt is nehéz lenne mondani, hogy remekül sikerült, hiszen mind a két csapat nagyon sok hibával játszott. Legalábbis támadásban, hiszen a 11-10-es első tíz perc után akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy két kiváló védekezés szemtanúi lehettek a meccsre kilátogató drukkerek.

Mindenesetre a második negyedre éles fordulatot vettek az esemény, a Pécs ugyanis főként Calhoun és Wentzel remek játékával az ellenfél gyűrűje közelében nagyon feljavult, közben ráadásul az első játékrész kiváló védőmunkáját is meg tudta tartani. Ennek pedig nem csak fordítás lett a jutalma, de egy szépen mutató, nyolc pontos félidei vezetés is.

Ez azonban a harmadik negyedben ment a levesbe, a hazaiak ugyanis tudtak váltani, és gyakorlatilag fordított előjellel lemásolták a második tíz percet, így az utolsó negyedre már a DVTK készülhetett minimális előnnyel. A nem túl sok pontot hozó, igen szoros mérkőzésen pedig végül a miskolciak bírták jobban az idegek csatáját.

– A szurkolók szempontjából egy nagyon izgalmas meccs volt, a játékosok szempontjából pedig egy borzalmasan kemény csata – értékelte a mérkőzést a PEAC honlapján Jovan Gorec, a pécsiek edzője. – A DTVK és mi is európai kupamérkőzésből érkeztünk erre a találkozóra, így mindkét gárda komoly menetelésben van. A mi szemszögünkből ez a csata arra szolgált, hogy megnézzük, az ország legjobb csapatai ellen hol tartunk. Elégedett vagyok azzal, ahogy teljesítettünk, de természetesen az eredménnyel nem lehetek az. Amikor a DVTK elkezdett agresszívebben játszani, akkor nem reagáltunk jól, és a végjátékban nem hoztunk jó döntéseket. Nem éreztem rajtunk, hogy meg tudtuk volna ezt a mérkőzést nyerni, nem hittük el igazán, hogy a miénk lehet ez a rangadó.

DVTK Hun-Therm–NKA Universitas PEAC 63-59 (11-10, 13-22, 23-14, 16-13)
Kosárlabda-NB I., nők, 7. forduló.
DVTKHun-Therm: Aho Nina 3/3, Aho Tyra 2, Guirantes 9, JOVANOVICS 13/6, Green 4. Cs.: KÁNYÁSI 10/6, Bacsó, Kiss 3, BERNÁTH 17/9, Garbon 2. Vezetőedző: Völgyi Péter.
NKA Universitas PEAC: Laczkó, WENTZEL 17/9, CALHOUN 16/6, Burdick, Kiss V: 11. Cs.: Katanic 5/3, Simon, Sanchez 3/3, Selcova 5/3, Szücs 2. Vezetőedző: Jovan Gorec.

Fotó: peacpecs.hu

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő