A Mohácsi Kórház tudatta honlapján, hogy december 1-jén elhunyt dr. Pintér Attila, az intézmény radiológus főorvosa. Koronavírusos volt. A főorvos 60 évet élt. Közleményüket változtatás nélkül közöljük.
„Az új koronavírus nem válogat: szeretett munkatársunk néhány hete maga is fertőzötté vált, szervezete sajnos nem tudta legyűrni a gyilkos kórt. Küzdött és küzdöttek kollégáink, gyógyítók, ápolók, heteken át, figyelve a lélegeztetőgépet és a monitorokat, egy emberként – sajnos hiába.
A jókedved fertőzzön, ne a kezed! – ez volt az egyik jelmondatod, amit rögtön Mohácsra kerülésed után nagybetűkkel kiírtál a röntgen falára. Derűs voltál, és a derű, ha hihetünk az ókor legnagyobb gondolkodóinak, a legnagyobb bölcsesség. Ahogy telt az idő, Téged megismerve, az embert, a gyógyítót, a gyógyító embert, a betegekhez való hozzáállásodat, az orvosi hivatás iránti alázatodat, azt érezhettük, birtokolod mindazt a tudást, ami a földi halandót bölccsé teszi.
Dr. Pintér Attila a Pécsi Tudományegyetem Radiológiai Klinikáján végzett munkáját cserélte fel a mohácsi állásra. Jóleső érzéssel olvastuk a helyi önkormányzati lapban, amit ideérkezése után pár héttel nyilatkozott: »Nem ismeretlen kollégákhoz jöttem és kimondottan tetszik az a családias légkör, ami itt fogadott.« Hogy e légkört sikerült tovább javítani, bensőségesebbé tenni, abban nagy szerepe volt neki is. Szintén újságírói kérdésre, hogy mi vonzott a radiológus pályára, ezt felelte:
– Nagyon szeretem a gépeket. Az maga a csoda volt, ahogy a régi röntgengépek működtek, alaposan ki is ismertem őket, most pedig csodálom a korszerű berendezéseket. Másrészt jó érzés tudni, milyen nagy jelentősége van a betegellátásban az általunk megállapított diagnózisnak.
És milyen forgatókönyvíró az élet: jómaga, aki mindig a higiéniai előírások betartását hangsúlyozta a fertőzések elkerülése érdekében, végül maga is fertőzés, a COVID-19 áldozatává vált.
Amikor itt, a kórházban végzett a napi munkával, vizsgálatokkal, a betegek gyógyításával és szeretett családjához hazatért, otthon szívesen vette kezébe csillagászati távcsövét, hogy az égboltot fürkéssze, a végtelen Világegyetem titkait kutassa. Vajon ott volt-e, látta-e a fénylő csillagokban, hogy mi fog történni ebben az évben december 1-én?…
A választ csak ő tudja.
Kedves kollégánk, Kosztolányi Dezső gyönyörű verse, a Hajnali részegség utolsó soraival köszönünk el Tőled:
»Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.«
Kedves kollégánk, a földi vendégeskedésed véget ért.
Megtörten búcsúzunk, emlékedet megőrizzük.
A Mohácsi Kórház kollektívája”
