Bár a nagy mozidömping év végén jellemző, azért az új évben sem fogunk izgalmas premierek nélkül maradni. Összegyűjtöttünk pár olyan filmet, amire érdemes lesz beülni a vászon elé 2014 első negyedében. Ráadásként adunk egy kis ízelítőt 2015 várható filmterméséből is.
A nimfomániás (Nymphomaniac, Lars von Trier)
Kezdetnek rögtön egy 18-as karikával ellátott film Európából, Az Antikrisztus rendezőjétől. Joe (Charlotte Gainsburg) nimfomániásnak tartja magát és elmeséli szexuális életének részleteit egészen tinédzserkoráig visszanyúlva. Hallgatója egy férfi, aki korábban hazavitte az utcán heverő, nyilvánvalóan bántalmazásnak kitett nőt és a történeteket a tudomány és a történelem révén próbálja megmagyarázni. A dán rendező új filmjét két részletben mutatják be: az első rész január 16-án, a második február 6-án kerül moziba.
Amerikai botrány (American Hustle, David O. Russel)
A Napos oldal rendezője hű maradt Bradley Cooperhez és Jennifer Lawrence-hez, de új filmjében feltűnik többek között Christian Bale és Amy Adams is. A filmet minden fontos kategóriában jelölték Golden Globe-díjra, így akár a legjobb film címet is elnyerheti a hamarosan megrendezendő gálán. Profi szélhámosok az FBI kérésére a maffia belső köreibe férkőznek, ahol politikusok, bűnözők, a hazugság mesterei és nők találkoznak egymással, így a legfontosabb, hogy mindenki hibátlanul taktikázzon… (Bemutató: január 23.)
Banks úr megmentése (Saving Mr. Banks, John Lee Hancock)
Tom Hanks ezúttal nem kisebb figurát alakít a vásznon, mint magát a felülmúlhatatlan Walt Disneyt. A film arról szól, hogyan sikerült nagy nehezen rábírnia Disneynek P. L. Travers (Emma Thompson) írónőt arra, hogy neki adja a Mary Poppins című ifjúsági regény megfilmesítésének jogait. Utazás az írónő gyermekkorába, egy meg nem írt igaz történetet feldolgozó filmben. Garantáltan érzelemdús és megható moziélményben lesz részük a nézőknek. (Bemutató: január 30.)
Robotzsaru (RoboCop, José Padilha)
Nem múlhat el év nagyszabású remake-ek nélkül, ezúttal az 1987-es Robotzsaru kerül terítékre. A nem éppen közismert, ugyanakkor agyondíjazott brazil rendező első amerikai filmjét készítette el a cyberpunk akciófilm révén. A főszerepet Joel Kinnaman alakítja, aki a Gyilkosság című sorozatból lehet ismerős a nézőknek. Mellette azonban közismert nevekkel is találkozhatunk a stáblistán, így például Gary Oldman és Micheal Keaton is feltűnik majd a vásznon. Tavaly a Dredd igencsak jól sikerült, reméljük ezt a történetet is sikerült hasonlóan pofásan leporolni. (Bemutató: február 6.)
[box title=”Februárban várjuk még” box_color=”#efe434″]
A nő (Her, Spike Jonze)
Swing (Fazekas Csaba)
Pompeji (Pompeii, Paul W. S. Anderson)
A Lego-kaland (The Lego Movie)[/box]
Noé (Noah, Darren Aronovsky)
A Fekete hattyú után kicsit megpihent a sokak által igen nagyra tartott rendező és jelenleg is dolgozik a bibliai Noé történetének legújabb filmre vitelén olyan színészek társaságában, mint a címszereplő Russel Crowe, valamint Emma Watson és Anthony Hopkins. Látványelemeknek nem lesz híján a film, és állítólag Aronovsky alaposan belevetette magát a történet mélyére, hogy minél alaposabban vihesse azt vászonra. (Bemutató: március 27.)
[box title=”Márciusban várjuk még” box_color=”#44dd78″]
A Grand Budapest Hotel (The Grand Budapest Hotel, Wes Anderson)
Mr. Peabody és Sherman kalandjai (Mr. Peadbody & Sherman, Rob Minkoff)
300: A birodalom hajnala (300: Rise of an Empire, Noam Murro)[/box]
[box title=”Mit tartogat 2015?” box_color=”#e09f53″]Persze még csak most kezdődött el a 2014-es év, azonban néhány filmet már mostantól elkezdhetnek várni a rajongók. Főleg, hogy egyelőre úgy tűnik, 2015 a folytatások éve lesz. Így többek között a mozikban forog majd a Bosszúállók 2, a Jurassic Park 4, a Terminator 5, valamint nem utolsó sorban a Csillagok háborúja 7.[/box]