Ki vagyunk akadva, ha egy étteremben a pincér a nyakunkba liheg, és akkor is, ha a felszolgálók észre se vesznek minket. Nem tetszik, ha koszos a pohár, ha nem azt hozzák, amit rendeltünk. Persze, teljes joggal haragszunk meg ilyenkor, de érdemes egyszer megnézni pár éttermi szituációt, amiben mi, vendégek vagyunk azok, akik valamit rosszul csinálunk. Íme néhány ilyen helyzet.
Minden étterem más és más. Minden étteremben máshogy viselkedünk, illetve jó pár esetben máshogy kellene, de mégsem tesszük. Egy talponállóban nem feltétlenül kell damasztszalvétát keresni, egy első osztályú vendéglőben pedig nem kell azon felháborodni, ha a pincérek körbeállnak minket, és lesik minden mozdulatunkat.
Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének tiszteletbeli elnöke lapunknak elmondta, hogy minden a helyes kommunikáción múlik. Az ugyanis egy rossz magyar beidegződés, hogy az étteremben tapasztalt minden probléma után egyből a panaszkönyvet (a vásárlók könyvét) követeli az egyszeri vendég. A vásárlók könyve ugyanis csak egy információs kiadvány, amiben rögzíthetők a panaszok és a dicséretek, de az adott problémát nem oldja meg a „beírás”.
– A jó vendég ugyanis elmagyarázza a problémáját – ideális esetben kulturáltan –, a jó étterem pedig megoldja azt. Így nem lesz szükség a vásárlók könyvére, és a vendég esetleg a későbbiekben vissza is tér az étterembe – mondta.
De milyen problémákat nem old meg a panaszkönyv?
Örök gond a borravaló és a szervízdíj összekeverése. Háber elmondta, hogy sokan egyenlőségjelet tesznek a kettő közé, ami helytelen. A borravalóval ugyanis a tetszésünk mértékét fejezzük ki, kifejezetten a szakács és a felszolgálók felé. A maximum 15 százalékig húzható szervízdíj pedig az árrendszer része, a különböző konyhai eljárások, az eszközhasználat díja, amit fel kell tüntetni a számlán. Sokan azonban azt hiszik, hogy a számlán látható szervízdíj a borravaló, így azt már nem kell adniuk.
A féladag nem féláron jön, ezt is érdemes tisztázni, reklamálni pedig felesleges, magyarázta. Az étel elkészítése ugyanis ugyanakkora meló, adagtól függetlenül. Sőt, Háber hozzátette, hogy néhány esetben a féladag rendelése (ha ez a lehetőség nincs feltüntetve) az egész főzési metódust felboríthatja. Az 50 százalék helyett tehát ezért kell 70 százalékot fizetni.
A jó vendég pedig jól rendel. Részletezni kell ugyanis, hogy mit akarunk, különben csalódás és felesleges szájtépés lesz a vége. Ha tehát valamilyen kávét kérünk, kérjünk pontosan cappuccinót, vagy ristrettót, ne csak kávét. Ugyanígy működik a borrendelés is.
Érdemes azt is tudni, hogy sok első osztályú étteremben nem fogják úgy készíteni az ételünket, ahogy mi akarjuk. Ha egy steak az étterem séfjének olvasatában véres, akkor senkinek nem fogja közepesen átsütni, hiszen az ilyen helyek reputációja a séf hírnevéből ered. Kicsit közelibb példa erre – folytatta Háber – a pécsi fine dining éttermek menüje. Az étlapok szóhasználatát gyakran nem értik a vendégek, a menük között pedig nincs átjárás, tehát nem kérhetünk valamit rizzsel krumpli helyett. Az ebből eredő gyakori reklamációk oka tehát az, hogy a vendégek nem tudják pontosan, hogy milyen helyre ültek be, hogy mégis mire vállalkoztak.
Megkértük Lánczos Sándort, a Hotel Mediterrán étlapfelelősét, hogy segítsen nekünk ebben a témában, ő pedig összeültette a szálló pincéreit, akik tovább árnyalták a problémát.
Elmondásuk szerint a leggyakoribb és legbosszantóbb esetek azok, amikor a pincért a fentiekben taglalt esetekben alaptalanul vádolják meg hozzá nem értéssel, és a saját vélt vagy valós problémáikat ezért a pincéren akarják levezetni, sokszor szörnyű modorban. Érdekes panasz a Mediterránnal kapcsolatban az, hogy – mivel a hegytetőn van – nagyon sokan panaszkodnak a télies, vagy csak egyszerűen gyenge útviszonyokra. A „milyen messze van a város” sajnos általános probléma, pedig mikor elindultak az étterembe, az már akkor is ott volt a hegyen.
További, általánosnak mondható gond az illetlenség. Néhányan egyszerűen elfelejtenek köszönni, vagy úgy viselkednek, mintha a vendéglátójuk a szolgájuk lenne. És persze mindent drágának tartanak, amit aztán szóvá is tesznek. Ekkor bukkan fel újra a kommunikáció problémája. Miért nem informálódtak előre, miért nem hagyták ott az éttermet akkor, amikor meglátták az árakat? Valakivel pedig lehet vitatkozni, van, akivel pedig nem érdemes, mert egyszerűen nem érti meg az étterem érveit. Szerencsére azonban a fenti problémák egyre kevésbé gyakoriak, tették végezetül hozzá a pincérek.
