A pécsi Szabó Meli gyönyörű édesanya, túl van a negyedik X-en, mindennek tetejében pedig versenyszerűen teker a hegyekben, ráadásul nem is rosszul – életritmusát bárki megirigyelhetné. A fiatalokat megszégyenítő tempóban működő, extrém crosscountry-s hölggyel beszélgettünk, miután meglestük hogyan is edz a mecseki terepen.
– Úgy tudom nem a bringázással kezdődött a sportkarriered. Milyen mozgásformákat próbáltál ki életedben?
– Háromévesen kezdtem a klasszikus balettet szülői buzdításra, amit aztán utána még tizenhárom évig csináltam. Majd ezután szerettem volna elkezdeni szertornázni, ahova sajnos nem vettek már fel a korom és magasságom miatt. Folytattam a lovaglással a sportkarrieremet, amit két évig űztem, mindeközben kortársaimnál jobban futottam, így az atlétikába és a hosszútávfutásba is belekóstoltam. A gimnázium negyedik osztályában a futás kiegészítéseként vettem egy országúti biciklit – talán itt kezdődött a szerelem. Itt volt egy pár éves szünet, mivel megszületett a kisfiam, de ahogy tehettem, úgy rögvest visszatértem a tekeréshez
.
– Miért pont cross country? Miben más ez a fajta sportág, mint például a downhill?
– Először nem is a cross country szakág érdekelt, hanem a dowhnill, mivel a baráti körömben volt pár ember, aki ezt a sportot űzte, ezért először ezzel próbálkoztam meg. Bár akkoriban még nem volt sem védőfelszerelé,s sem profi bringák, ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy olyasmi sportot űztünk, mint ma a downhill. Tehát fel a hegyre, majd onnan le. Aztán 10 évvel később, miután újra kezdtem bringázni és egyre jobb járgányt„építettem”, történt egy komoly balesetem. Egyik gurulás alkalmával eltörtem a vállamat, amikor is megfogadtam, hogy abbahagyom a downhillt. Majd egy féléves kihagyás ismét elkezdtem tekerni és ekkor tértem át a cross country szakágra.
– Jöjjön egy kis szakma: hogyan kell elképzelnünk egy ilyen versenyt? Miből áll a cross country?
– Úgy kell elképzelni, hogy nem toljuk fel a biciklit a magas pontokra, majd tekerünk onnan le, hanem ugyanúgy felfele is tekerni kell és lefele is, a pályán pedig természetes és mesterségesen épített akadályok és ugratók vannak. Most már olimpiai cross pályák is vannak Magyarországon, amelyek már nagyon technikás, durva akadályokkal vannak tűzdelve. Mindezt pedig szinte mindig természetes környezetben képzeljük el, ami egyébként a sportág külön szépsége.
[youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=GXcsZgpM28I” width=”670″]
– Elfogadják a férfi bringások a hölgyeket? Hogyan látod, milyen a hozzáállása az erősebbik nemnek?
– Szerintem a fiúk nagyon jól elfogadják a női versenyzőket. Valahol azt gondolom, imponál nekik, hogy csajokkal is találkozhatnak, és mivel elég kevés női versenyző van, ezért megbecsülik azt, aki részt vesz a megmérettetéseken.
– Melyik versenyeredményedre vagy a legbüszkébb?
– 2013-ban cross country szakágban az amatőr master II. kategóriában magyar bajnok lettem. Egy évvel később, 2014-ben a Nyugat Maraton Kupának az összetett master II. kategóriájában harmadik lettem. Ez utóbbi versenyen csak az élmény és egy újabb kihívás miatt indultam el, alapvetően nem ebben a szakágban versenyzem. Hát, harmadik hely lett a végén.
– Mit gondolsz, a fiad is rá fog állni erre az extrém vonalra? Mennyire tekint rád példaképként?
– A kisfiam kosaras és gördeszkás múlttal rendelkező srác, a biciklizésre néha rá tudom venni. De ezzel nincs semmi baj, neki más az ízlése sportok terén.
– Lesz valaha olyan pont, amikor azt fogod mondani, hogy megvalósult az álmod a sportolással kapcsolatban?
– Volt egy nagy vágyam tavaly, az, hogy addig nem nyugszom, amíg nem indulok külföldi versenyen. Ezért idén nevezni fogok a horvát futamra. De még rengeteg sportot szeretnék kipróbálni, többek között az ejtőernyőzést, és vannak egyéb extrém ötleteim még.
