Tudják mi az a lukma? És a csauz? Hogyan zajlott egy kakascséplés, egy nyársdugás és egy leányvásár? Elmerültünk egy kicsit a baranyai népszokásokban.
A baranyai lukma
A lukma ízig-vérig baranyai kifejezés. Egy olyan kvázi-adófajta volt ez a megyében, amit az itt élők – főként Márfa környékén – fizettek a papoknak természetben. Ez egy zsák búzát, bort vagy egy zsák lisztet jelentett. Egy házaspár fizetett egy lukmát a papoknak.
Ha egy ideig ízlelgetjük, kiérezni belőle a „lakoma” kifejezést, amit régen mondtak például lakmaként is. Ennek a baranyai papadónak lehet török eredete is, mivel a török „lokma” azt jelenti, hogy falat, szelet valamiből. Ez is jól jelzi, hogy mekkora hatása volt a megyében élők szokásaira és nyelvére a török hódítás.
Ki az a csauz?
A baranyai sokácok lakodalmi szokásainak kulcsembere volt a csauz, azaz a „mulatságvezető”. Ma vőfélyként ismerjük az ilyen bulipörgető, vendégszórakoztató figurákat, noha a csauznak több dolga volt a baranyai lagzikon. Munkája már a a menyegző előtt két-három nappal megkezdődött. Öltönybe bújt és járta a szomszédokat, a közösségi helyeket és mindenhol az volt a feladata, hogy minél jobban megnevettesse a népet, ezzel „reklámozva” a készülő esküvőt. Nem mindig ünneplőben keltette hírét az egybekelésnek.
Réső Ensel Sándor Magyarországi népszokások című könyvében például ezt írja a csauz ruházatáról: „Sokszor összenyomott vagy elviselt női kalapban, veres pántlikával keresztül kötve, mely mellől nagy kakas vagy pulykatollnak nem szabad hiányzani. Elválaszthatlan társai pedig a felkendőzött fokosra akasztott kulacs, s a hatalma kitüntetése, s a rend föntartására szükséges korbács”. A kulacs nyilván fontos kelléke a lakodalomnak, a csauz pedig rendesen körbe is itatta a népet pálinkájával vagy borával. Ha elfogyott a piája, akkor a meglátogatottak ismét töltöttek neki, mert „a világon a legnagyobb szégyen lenne a csauzt üres kulacscsal a házból kiereszteni”.
A nádasdi kakascséplés szép hagyománya
Az állatvédők kedvenc baranyai népszokása lehetne a húsvét másnapján rendezett kakascséplés, amely pontosan az, aminek hangzik: egy kakas cséplése. A kakascséplés során a fiatalok összegyűltek egy kocsma udvarán, bevertek egy cöveket a földbe, s ahhoz kikötöttek egy kakast.
A madártól „20 lépésnyi távolra egy hordó, s reá cséplő helyeztetik”, ezután jön a java. Kiválasztanak egy fiatalt, akinek bekötik a szemét, körbefuttatják párszor a hordó körül, amíg jól el nem szédül, ezután pedig beállítják a kakas irányába. A cél az, hogy a kakast a cséplőrúddal agyonüssék, a „szórakoztató” rész – a kihívás, ha úgy jobban tetszik – az, hogy ez nem olyan egyszerű, ha az ember nem lát és szédül. Felemelő olvasni a népszokás fináléját: „Ha eltalálta, a nap hőse lesz, megszólal a zene, bevitetik a hőst a korcsmába, s ott a kakas elkészítve több ételekkel feltálaltatik. Ezt ivás, sokszor részegség követi”.
Létezett és létezik egy olyan sokkal finomabb formája is a kakascséplésnek, amikor egy kakast ábrázoló képet kellett „lenyilazni”.
„Volt, amikor házasság volt a vége”
A leányvásár a fiatalok ismerkedési alkalma volt. Baranya megyében ősszel tartották ezeket a nőegyletek és korai feministák által garantáltan nem támogatott összejöveteleket, amelyek során a lányok édesanyjai szépen felcicomázták és kiállították a lányokat a fiúk elé, amolyan szemlére. Állítólag az édesanyák a lányok teljes ünnepi ruhatárát magukkal vitték, és egy nap akár ötször is átöltöztették őket, hátha lesz „kapás”.
A Magyar népszokások című könyvben idéznek egy baranyai hölgyet, Gál Györgynét, aki nagyon ízesen foglalta össze a lányvásárt: „A fiúk az út két oldalán felálltak, az eladó lányok karon fogva fel és alá jártak. A fiúk nézegették őket, jöttek-mentek. Szemezte a legény a lányt, érdeklődött az ismerősöknél. Hazafelé be a kocsmába. A legény táncoltatta a lányt, ha megfelelt, a legény elment hozzájuk. Volt, amikor házasság volt a vége”.
A nyársdugás trágár szokása
Micsoda szó: nyársdugás. Így ismerték a disznótoros egyik „kísérőeseményét” Somogyban és Baranyában is több mint száz éve. De miről is van szó? Miután megtörtént a disznóvágás, a helyi gyerekek bandába verődtek, járták a falvat, a házakat, mindenhova bezörgettek és sokágú nyársakat dugtak az ablakpárkányokra, az ajtókilincsekre, majd elbújtak.
A nyársra levelet tűztek, amiben trágár, nyomdafestéket nem tűrő szövegeket írtak, amivel általában jól megnevetették a falubelieket (de nem kizárt, hogy meg is haragították őket). Miután jót derültek az üzeneteken, a gyerekeket meglepték egy kis hurkával, kolbásszal és hájas pogácsával. Az elrejtőzött gyerekek ekkor előbújtak és elragadták a zsákmányt.
Itt van egy nagyon rossz minőségű kép a nyársdugásról:
