Ránézünk, halljuk vagy kortyoljuk, s ugyanaz jut eszünkbe: Pécs. A városcímer, a krisztogram, a Zsolnay-embléma és zászlós borunk, a cirfandli – mind jelképévé vált Pécsnek, ahogy az illatos hunyort is annak nevezhetjük vagy épp a városhoz kötődő, annak jó hírnevét öregbítő tüke-szellemiséget.
– Ha külföldi turistákat kalauzolok Pécsett, nem értik, miért van a városházán ukrán zászló. Tudniillik első pillantásra annak nézik, hisz az ő nemzeti lobogójukat is ugyanez a két szín: a kék és a sárga alkotja – meséli Tillai Gábor történész. – A pécsi zászlószíneket Mária Teréziának köszönhetjük, aki 1780-ban szabad királyi város státust, valamint kék és arany alapmázas címerpajzsot adományozott Pécsnek. Igaz, a 18-19. században még nem létezett helyi szabályrendelet arról, hogy ezeket kell alkalmazni a zászlókon, de azt tudjuk, hogy az 1870-es évektől kezdve a jelentősebb városi iratokat már kék-sárga fűzéssel látták el. 1906-ban pedig II. Rákóczi Ferenc kassai temetésén Pécs a saját zászlajával rótta le kegyeletét a fejedelem előtt.
Ami a városcímert illeti: a címerfestő feltételezhetően sosem járt itt – véli a Janus Pannonius Múzeum kulturális menedzsere – annyira túlzó arányúak, s kissé pontatlanok a jellegzetességek: a hegycsúcs hatalmas és a stilizált városfal négyszöglegű (holott a valóságban inkább öt-). De hallott a szőlőkultúráról, ezért jelzi az Aranyhegyet, miként a Tettyét is, a kanyargó patakkal. A címer felső része II. József és Mária Terézia nevének kezdőbetűit őrzi.
Kárpáti Gábor régész az ezredfordulón bukkant rá egy V. századi sírban arra a bronz Krisztus-monogramra, amely a világörökségi helyszínek emblémájává vált, miután az ókeresztény temetőegyüttes is akkor került az UNESCO kultúrtörténeti kincsei közé. A krisztogramon négy betű található: Krisztus nevének görög kezdőbetűi, a khi (X) és a rhó (P), valamint az alfa és az omega, azt szimbolizálandó, hogy ő a kezdet és a vég.
– Zala megyében is előkerültek hasonló ábrázolások, hisz ez a keresztény hitben élő emberek általános szimbóluma volt – meséli Tillai Gábor. – Előfordulhatott olajmécsesen, üvegkancsón vagy kőbe vésve szarkofágon. Freskóra festve a pécsi Péter-Pál sírkamrában maradt fönn a legszebb ábrázolása.
Pécs neve és a Zsolnay családé ugyancsak összeforrt. A történész érdekességként említi, hogy Zsolnay Vilmos sem a családtagjaitól, sem a gyárba hívott ipartervezőktől nem vette jó néven, ha saját szignóval jelöljék alkotásaikat, mondván, egy termék létrejöttéhez hat-nyolc ember munkája kell, s ezek közül csupán egy a tervező. Később, talán a világkiállítások apropóján, s a hitelesség jelzésére született meg az öttornyú Zsolnay-embléma, utalva a város latin és német nevére (Quinque Ecclesiae, Fünfkirchen).
Amikor magántulajdonban voltak a mecseki erdők, külön engedélyt kellett beszerezniük azoknak, akik kirándulni vágytak, különben akár fatolvajnak is nézhették őket. Ezért alakult meg a Mecsek Egyesület, s tagjainak jelvényt biztosított, hogy az erdőőr szabad utat engedhessen nekik a mecseki barangoláshoz. Mi mást is választhattak volna emblémájukként, mint a Mecsek védett növényét, az illatos hunyort?
– Pécs jelképeként tartom számon az itt honos szőlőt, a cirfandlit, akárcsak a helyi sörgyár italait, mert aki ezeket kortyolgatja, azonosítja is őket a várossal. Sőt, a tősgyökeres pécsi polgárt, a tükét is ide sorolom, s azt a jó értelemben vett lokálpatrióta szellemiséget, amellyel szépséges városunk hírnevét öregbíthetjük.
