Közel kétezer, különböző méretű, anyagú, ruhájú maci, rengeteg afrikai maszk, jelmezek, babák, bábok, hihetetlen mennyiségű ősöreg szódásüveg, és áradó gyermeki, őszinte boldogság. Ha össze akarnánk foglalni az összefoglalhatatlant: ez a Király utcában található Varázspadlás. Tibold Zitával, a lenyűgöző gyűjteménynek helyet adó belvárosi kincsespince kitalálójával és vezetőjével beszélgettünk, aki körbevezetett minket a nem mindennapi helyen.
– Hogyan és mikor kezdődött a Varázspadlás története?
– Nagyjából 24-25 éve indult el a gyűjtőmunkám, azóta szólítanak meg engem a tárgyak. Érdekes módon nem is a macikkal kezdődött, hanem az itt is látható régi szódásüvegekkel, azok voltak az első szerelmeim. Aztán egy maszk nagyon megigézett a pécsi vásárban, onnantól kezdve pedig a maszkokkal sem tudtam betelni. Ekkor már tudtam, hogy valamikor lesz egy kiállításom, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi lenne még az, amit az üvegek és a maszkok mellett be tudnék mutatni.
– Akkor kerültek a képbe a macik?
– Igen, elővettem egy bőröndből a két öreg macikámat, az egyiket születésemkor kaptam, a másikat 6 éves koromban. A nagylányom nagyon szerette az utóbbit, és amikor kinőtte az első szabadidőruháját, a macinak adta, azóta rajta is van, már 28 éve, ebben láthatják a látogatók is. A macikat ettől a pillanattól fogva gyűjtöm.
– Rengeteg itt a maci, tudja pontosan, hogy mennyi medvéje van?
– Egészen pontosan 1958 darab, de ez a szám folyamatosan nő. Régen még vettem macikat, főleg turkálókban, de csak azokat, amik megszólítottak. Már rég nem vásárolok mackókat, maximum csak ha egészen piciket találok, mert én még 80 éves koromig itt szeretnék dolgozni, és mivel minden évben kapok 40-50 darabot, ezért nem is tudnám kirakni azokat, amiket én veszek, elfogyna a hely. Tehát macimenhelyként fogadok be már csak macikat.
– Milyen macikat találhatunk itt?
– Van itt egy olyan Misa mackó, aki a moszkvai olimpia kabalája volt, amit egy 80 éves óvónéni küldött el nekem. Vannak sportoló macik, matróz macik, van karbantartó, szakács, rendőr, karmester és zenész maci, bohóc macik, avagy „macbocok”, Mikulásnak öltözött macik az állandó karácsonyi sarokban, vannak betört fejű és őket gyógyító orvos macik, van imádkozó maci, ördög maci, angyal maci, kéményseprő macik, külföldi macik. Természetesen Micimackó és barátai, Maci Laci, a TV Maci, és Mr. Bean mackója is helyet kaptak, de akadnak itt óriás és miniatűr macik, szalmából, szappanból, kerámiából, de még taplógombából készült maci is. Sőt, van egy több mint 100 éves Steiff-macim is, de folytathatnám a sort még sokáig.
– Egy pincében vagyunk, amit Varázspadlásnak hív. Miért?
– Az első kiállításomat Magyarhertelenden rendeztem, egy kis kastély padlásán. Ez a tárlat egy nyáron keresztül ment, de tudtam, hogy ha vége a szezonnak, valahova, valamerre lépnem kell. Pécsett kerestem a megfelelő helyeket, és titkon reméltem, hogy sikerül megszereznem ezt a régóta üresen álló pincét. Szerencsére sikerült, ennek pedig nemsokára 6 éve.
– Azt tudja, hogy mi volt itt a Varázspadlás előtt?
– Ez a Lyceum Söröző és Tekepálya volt, olyan 15 évvel ezelőtt. Magán a tekepályán van az afrikai maszkokból álló része a Varázspadlásnak. A maszkok Közép- és Kelet-Afrikából származnak, de nem az én érdemem az összegyűjtésük. Az én érdemem az, hogy mikor 10-12 éve felajánlották eladásra ezt a 150 darabos gyűjteményt, én azt mondtam, hogy vagy az összeset megveszem, vagy egyet se. A maszkok szerepe, hogy a gonosz szellemeket elűzzék a háztól. Vannak maszkjaim mindemellett Ázsiából is, de sok busómaszkom is. A tekepálya mellett van egy lovagtermem, ahol szülinapi bulikat rendezek gyerekeknek és felnőtteknek is, ezeken jelmezekbe öltözve színházast játszunk.
– Kijelenthetjük, hogy ez nem egy megszokott kiállítás.
– Nem, itt nincs kiírva szinte semmi, itt én magam vagyok az, amit érdemes tudni a kiállításról, én vagyok, aki életet ad neki, én vagyok a lelke.
– Mennyire vált be ez a hely?
– Ebből megélni nem lehet. Nagyon hiányolom például az iskolás és óvodás csoportokat, nagyon kevesen jönnek, pedig a Varázspadlás abszolút összeilleszthető lenne a kisgyerekek érdeklődési körével, akár az osztálykirándulások programjában is elférne. De míg az összes eddigi vállalkozásom a pénzről szólt és szól, addig ez a szeretetről szól. Sokan és sokszor mennek el innen úgy, hogy megölelnek, hogy örömkönnyeket látni a szemükben. Itt ez a fizetség. Látni, hogy ebben az őrült, nyomulós világban az embereket itt meg tudnak pihenni és fel tudnak töltődni. Úgy gondolom, hogy az emberek nem merik felvállalni a gyermek-lelküket, pedig az életünk végéig velünk marad. Azért öregszünk meg, mert elfelejtünk játszani.
