Az elmúlt időben a krízis az életünk természetes részévé vált. Elemeztük, értelmeztük és éltük, mindenki, ahogy tudta. Megtanultunk sok mindent a veszélyről, a védelemről, a harcról és az óvásról. Arról azonban keveset gondolkodunk, hogy az elhúzódó, intenzív stresszhelyzet lehet előnyös is, szolgálhatja a fejlődésünket, a növekedésünket. Arról, hogy hogyan lesz a probléma áldás, az erőforrásaink és a hozzáállásunk dönt – hangzott el a Pécs Tv Lélektükör című műsorában.
Lélektanilag a krízis egy olyan élethelyzet, amikor az egyén az addig megszokott megküzdési módjaival, a saját erőforrásaival közvetlenül nem tudja megoldani azt a kihívást, amivel szembe kerül. Ennek lehet negatív és pozitív, azaz kihívás felhangja is. „Negatív annyiban, hogy a kis megszokott életünkből mindenképpen ki kell lépnünk, bár azt gondolom, hogy amikor halad előre az ember élete, az mindig ilyen új helyzetekből táplálkozik. Tehát valójában önmagában ez se nem negatív, se nem pozitív. Az, hogy majd mit kezdünk vele, illetve hogyan hat ránk ez az adott helyzet, azt fogja meghatározni, hogy miként képződik le az egyénben.” – mondta Dr. Káplár Mátyás szakpszichológus, a Nemzetközi Szondi Társaság elnöke.
Kétféle krízissel találkozunk életünk során – a külsővel, ami a körülményekből fakad, és a belsővel, aminek a gyökere bennünk van. „A külső krízisek többnyire mind ún. akcidentális krízisek, amiket sokszor nem lehet előre jelezni, nem lehet tervezni ezzel kapcsolatban. Természetesen a belső krízisek is lehetnek olyanok, amikre nem tudunk felkészülni, ezek mégis leginkább sokszor olyan életállapotok, amik az ember fejlődésével automatikusan vele járnak. Erik Erikson nyolc krízisen keresztül vezette le az ember fejlődését. A szakemberek nagyon jó fel tudják térképezni, hogy ezek a belső krízisek hogyan épülnek egymásra.” – magyarázta a szakember.
A krízis, ami átalakulást, változást vagy annak szükségességét jelenti, mindig stresszel jár. Ebben a felfokozott állapotban a test és a psziché is magasabb aktivitási szintre kerül. Stressz alatt jellemzően összpontosítjuk a figyelmi, illetve döntéshelyzeti erőforrásbeli potenciáljainkat. „Amikor egy hosszú ideig fennálló, feszült, akár traumákkal teli állapotot látunk magunk körül, akárha a világ folyamatait nézzük vagy gazdasági folyamatokat, ez mind krízis, de sokkal inkább olyan distress helyzet, ami már magában hordozza a negativitást, tehát akár egy kicsit a kilátástalanságot, a megoldásnak a távoli vagy egyáltalán nem látszó lehetőségét. Akár évtizedekig nem volt korábban ilyen helyzet, mint amiket most átéltünk, ezért nem is rendelkezünk azokkal a készségekkel, amikkel ezekkel sikeresen tudnánk megküzdeni.” – írta le a helyzetet Káplár Mátyás.
Az életünk normatív kríziseire ugyanakkor fel lehet készülni, persze egyénfüggő, hogy ki mennyire képes erre. „A bizalom, a remény és az akarat hármas erőforrását kora gyermekkorban alakítjuk ki, ami arról szól, hogy tudok is tenni azért, hogy ez a helyzet megoldódjon. Ez kell ahhoz, hogy ne egyfajta pánikhangulat uralkodjon el rajtam. Az önbecsülésnek két fő része van. Az egyik az, hogy képes vagyok a saját erőforrásaimmal rendelkezni, tudok róluk, és ezeket megfelelőképpen tudom alkalmazni a megfelelő helyzetekben. A másik fele az, hogy azokban a helyzetekben, amiben tudom, hogy nem vagyok jó, képes vagyok látni a fejlődés lehetőségét, és szükség esetén van lehetőségem arra is, hogy segítséget kérjek, amitől én nem leszek kevesebb. Szóval az önbecsülés egy kettős dolog, tehát az erősségek ismerete és használata, a gyengeségek elfogadása, és az ezekben való növekedés akár önállóan, akár segítséggel.” – magyarázta a szakember.
Kérdés lehet mindezek mellet az is, hogy hiszünk-e a fejlődésben, tudjuk-e látni a pozitív jövőt. „Attól is függ, hogy milyen az a helyzet, amivel szembe kerülök. Ha ez nincsen nagyon távol attól az aktuális szinttől, amiben az én fejlettségi szintem tart, akkor ezt a távolságot át tudom lépni, tehát ez fejlődés. Ha viszont nagyon nagy a távolság, és kilátástalan a helyzet – gondoljunk most egy háborús helyzetre – az sok ember számára egy olyan távolság, amit már nem tud átlépni, nem tudja még segítséggel sem megoldani, ilyenkor jön az elkerülés, azaz, hogy legalább én magam valahogy túléljek, és érzelmileg ne törjek teljesen össze.” – mondta Káplár Mátyás.
A saját erőforrásainkról és megoldási képességeinkről tükröt kapni két forrásból lehet – kívülről és belülről. „Kérhetünk visszajelzést közeli ismerősöktől, barátoktól, illetve végig gondolhatjuk az életünket abból a szempontból, hogy mik voltak azok a pontok, amikor igazán sikeresnek érezhettük magunkat, és áthozni onnan a megoldásainkat. Illetve lehet egy szempont az is, hogy előre tekintek, és megvizsgálom, mi az, ami húz engem, és ott megtalálni az erőforrásaimat. Ehhez el kell csendesedni, és figyelni arra, ami belülről jön. A fejlődésünket mindez úgy szolgálhatja, hogy ebben az állapotban képesek leszünk másképp látni ugyanazt a dolgot. Ez egy átkeretezés, amiben felülírjuk azt az értelmezést, hogy az adott helyzet ellenünk van. Nem tagadom le, hogy van krízis, hanem elfogadom azt, hogy ez egy olyan helyzet, amit most aktuálisan nehezemre esik megoldani, de keresem azt, hogy mi az, ami az én kezemben van, ami rajtam múlik. Mert van olyan, hogy választott sors, ami rajtam áll.” – hangzott el a beszélgetésben.
A küzdés során sokszor szembe találjuk magunkkal a komfortzónánk határaival. Épp az ezeken való átlépésben rejlik a fejlődés lehetősége. „A küzdés nem egy 0-24-ben zajló dolog, hanem az adott helyzetekben, amikor felismerem, hogy na itt szoktam rossz irányba választásokat hozni, ott lépem át a határaimat. Onnantól szabadon hozok döntést arról, hogy merre megyek tovább, mi az, amit az örökölt sorsból magammal viszek, és mi az, ami az én saját szabadságomban áll, hogy saját erőforrásaimból hozzátegyek.” – mondta dr. Káplár Mátyás.
Gombár Gabriella
