Hirdetés

A PMFC női csapata számára szombaton egy nagy kaland veszi kezdetét, hiszen első mérkőzését játssza az együttes az élvonalban. A Szekszárd elleni szezonnyitó (augusztus 24., szombat, 17.00) előtt Németh Zsolt vezetőedzővel beszélgettünk.

– Az előző szezonban, még Bolboaca Augustinnal a padon, szinte rajt-cél győzelmet aratott az együttes a másodosztályban, az új idényt viszont már az ön irányításával kezdte meg a női csapat. Hogyan jött ez a lehetőség?

– Igazából már tavaly megkeresett ezzel kapcsolatban Bolboaca Augustin és Arató Zsombor a PMFC női szakágvezetője – mesélte Németh Zsolt. – Már akkor felvetették, hogy élvonalba jutás esetén lenne-e kedvem elvállalni ezt a feladatot. Az igazat megvallva, amikor biztossá vált a feljutás, nem sokat kellett gondolkoznom a felkérésen, ugyanis új kihívásra vágytam.

– A női foci azért egész más. Nem tartott attól, hogy eddig csak férfi csapatok mellett dolgozott?

– Edzettem én már női csapatot is korábban. Ausztriában, ahol régen fociztam, két évig vezettem a klub női együttesét, tehát nem volt azért ismeretlen számomra ez. Nyilván más a két munka. A lányoknak teljesen más a lelkivilága, így erre a részére a munkának sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnem nekem is. Viszont van olyan is, ami könnyebbé teszi a dolgomat.

–Most kíváncsivá tett.

– Általánosságban az a tapasztalatom, hogy a hölgyek sokkal alázatosabban tudnak dolgozni, és szemlátomást nagyon meg akarnak feleleni az edzői elvárásoknak. Itt nem nagyon van olyan, hogy taktikai fegyelmezetlenség. Amit kérek, azt csinálják. Edzésen is és meccseken is. Azért ez nekem is egy jó élmény.

– A másodosztályban kis túlzással annyi gólt lőve nyerte a meccseit a PMFC női csapata, amennyit nem szégyellt, az élvonalban azonban minden bizonnyal egészen más szerepet osztanak majd a Pécsre. Felkészültek erre?

– Nem kérdés, hogy hatalmas a kontraszt a két osztály között. Az NB I.-ben vannak kiemelkedő csapatok, a Fradi, a Győr, az MTK és a Puskás szinte biztos, hogy egymás között meccseli majd le az első négy helyet, de a Szeged, a Soroksár, vagy akár még a DVTK is erős együttes. Nekünk valószínűleg nem az első négy ellen kell majd összegyűjtenünk a céljaink eléréséhez szükséges pontokat.

– Ami egészen pontosan mi?

– Újoncként nem is lehet más, mint az, hogy megőrizzük NB I.-es tagságunkat. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyébként ez nem olyan egyszerű, kevés olyan csapat van, aki feljutóként meg tudott ragadni az élvonalban.

– Szükség is volt az erősítésre a nyáron, ha jól sejtem.

– Természetesen. Azt azonban ki kell emelni, hogy egyáltalán nem egyszerű dolog ez. Tapasztalt, jó magyar játékost nagyon nehéz szerezni, a nagy klubok könnyedén viszik el az ilyen futballistákat. Ezért is igazoltunk három légióst. Fontos posztokra jöttek, és a tudás mellett a tapasztalatot is növelik a csapatban. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a csapat gerincét sajátnevelésű játékosok alkossák, akik az akadémiánkon nevelkedtek, valamint tavaly kivívták az élvonalba jutást.

– A bajnoki rajt azonban nem várja meg az igazolásokat, szombaton hazai pályán kezdenek a Szekszárd ellen. Mire számít?

– Amikor átvettem a csapatot, az első perctől igyekszem hangsúlyozni a játékosaimnak, hogy az NB I. más kávéház, mint amihez szoktak. Úgy veszem észre, ez hasznos, ugyanis nagyon keményen dolgoznak a lányok, ás a felkészülés kezdete óta rengeteget fejlődött a csapat. Az edzéseken is látom ezt, de szerencsére az edzőmeccseken is visszaköszön. Játszottunk például kétszer a román bajnok Konstancával. Elsőre kikaptunk, és ott szembesültek vele a játékosaim, hogy ezen a szinten egy-egy hibát milyen könyörtelenül használnak ki az ellenfelek. Másodszorra már sokkal fegyelmezettebbek voltunk. Nem is kaptunk gólt, és nyertük. Nyilván ez csak egy edzőmeccs, de jó visszacsatolás volt mindannyiunk számára. A legfontosabb az lesz a szezonban, hogy egységesek, szervezettek és nagyon fegyelmezettek legyünk. Ez kell ahhoz, hogy elérjük a célunkat. A sorsolásunk mondhatni szerencsés, hiszen azért a Szekszárd – még, ha nagyon masszív együttes is –, nem egy élcsapat, így lehet arra sanszunk, hogy jól kezdjük a bajnokságot. Márpedig ebben a mezőnyben a sikerélmény az elején rengeteget érhet.

– Én ön mivel lenne elégedett egy év múlva?

– Azzal, ha úgy zárulna le a bajnokság, hogy a PMFC az NB I.-ben folytathatja. Számomra hatalmas megtiszteltetés az, hogy az élvonalban vezethetem a PMFC női csapatát, és meg akarok felelni az elvárásoknak. Továbbá, szeretnénk, ha fiatal játékosaink minél többet fejlődjenek első élvonalbeli szezonjukban.

Fotó: PMFC / Kurdi József

Hirdetés