A pozitív szemlélet mintapéldánya Felcser Máté, akit most a Punnany és a Mary PopKids új, közös klipjéről, a rajta füzérekben lógó csajokról, a Széchenyi téri buliról és a zenekar jövőjéről is kérdeztünk.
– Kicsit le vagy fogyva, eszel te rendesen? Csak mert inni újabban úgy tudom, nem szoktál…
– Nem fogod elhinni, de nekiálltam enni, mint a gép. Legutóbb Pécs és Eger között kizárólag csokit, abból is kilencet toltam be. De komolyra fordítva: próbálok rendszeresebben étkezni egy ideje, és híztam is öt kilót. A kedvencem pedig a csoki mellett a csülkös sztrapacska, de mostanában a rákos rizottó és a fish and chips, de még a gyorskaja is bejön. És tényleg nem iszom alkoholt; hét és fél hónapja tisztítókúrán vagyok!
– Sok volt a jóból?
– Nem tagadom, ha benne vagyok az éjszakában, hajlamos vagyok egy kis iszogatásra. Mondjuk sosem vagyok rosszul, csak folyamatosan csacsogok. Azt döntse el mindenki, hogy ez áldás vagy átok… Elhatároztam viszont, hogy minden évben tartok egy-egy hosszú szünetet. Most is ez van.
– Jó bulihoz mindenesetre pia sem kell, amit az is bizonyít, hogy óriási bulit csaptatok a legutóbbi fesztiválon. Ekkora tömeg még nem volt a Széchenyi téren. Hogy jött össze?
– Fel voltunk rá készülve, hogy sokan lesznek, de hogy ennyien, azt nem vártuk. Igazából széles a spektrum, hiszen a gyerekektől a szülőkig sok korosztály hallgat bennünket, de most mi is meglepődtünk. Gyanítom, hogy egyszerre volt jelen a téren rengeteg különböző réteg, illetve aznapra esett a Pécs City Karnevál is, ami eleve rengeteg ember megmozgatott. Örülünk mindenesetre, ha szereztünk új rajongókat…
– Kinek szól a banda muzsikája egyébként, s miért éppen a hip-hopot választottátok anno?
– Gyakorlatilag mindenkinek zenélünk, a dallamosabb számok sokféle embernek bejönnek. S hogy miért a hip-hop? Pofonegyszerű, a hip-hop szabad, nincs bekorlátozva a szövegírás, ráadásul úgy változtatható a zene, ahogy az ízlésünk.
– Az optimizmus mindenesetre mindig jelen van a számokban.
– Tudatosan azért választunk ilyen hangulatot, mert az a véleményünk, hogy a magyar ember szeret sopánkodni, hajlamosak vagyunk történelmi fájdalommal terhelten gondolkodni. Mi a zenénkkel energiát, pozitív életérzést szeretnénk adni.
– Ugyanez a helyzet a Mosollyal, amiből most készült színes-szagos klip. Hogy jött létre?
– Jóban vagyunk a Mary PopKids zenekarral, többet koncerteztünk együtt, s ők kérdezték, lehet-e valami közös dolog? Wolfie-t hívták, ő rám nézett, és rábólintottunk. Ismét a pozitív életérzés vezérelt bennünket, amikor nekiálltunk, reméljük, a nézettségben is meglátszik majd mindez.
– Ha már Wolfie. Egy évtizede vagytok együtt barátilag, szakmailag. Ez egy házasságnál is sok lehet…
– Örökké harcolunk egymással. Egy soha meg nem nyugvó páros vagyunk. A felszínes, néha vicces gondokon felül viszont egyszerűen közösen mennek legjobban a dolgok. Az egész világot, amiben gondolkodunk, együtt alkottuk meg magunknak, s közösen hisszük, hogy ezért olyan, amilyen. Ezt az összetartó kapcsot még a barátnők sem tudták megbontani, pedig ők aztán pletykáltak ezt-azt rólunk oda-vissza..
– Apropó, csajok. Gondolom, füzérben lógnak rajtad a koncertek után.
– Igyekszem távol maradni tőlük olyan szinten, hogy rajongókkal nem szűröm össze a levet, a magánéletemet, a párkapcsolatomat megtartom magamnak. Valami oknál fogva a női rajongók a szellemi termékre testtel reagálnak; mindez valamiféle önbizalmat ad, de éppen a nők terén nekem pont nincs sok önbizalmam általában.
– A zenében annál több, hiszen mindig hajt valami előre téged és a zenekart is. Mi az?
– Talán az, hogy nem célokat üldözünk, hanem az utunkat járjuk. Ha folyamatosan egy nagy cél lebegne a szemünk előtt, nem tudnánk élvezni a szakaszt, ami odáig elvisz. Emellett Soltész Péter, a menedzserünk is mindig hajt, űz bennünket, s folyamatosan motivál. Pontosan tudja, mi kell ahhoz, hogy országos szinten is megmaradjon az érdeklődés irántunk.
– És mi kell ahhoz? Elindultatok Pécsről, pedig sok banda a város falai között marad, akármit csinál.
– Nem voltunk görcsösek. Ráadásul 2006-ban, amikor kijött a Körkorkép, a hip-hop underground témában óriási érdeklődés támadt a csapat iránt, hívtak bennünket az ország más részeibe, a rádióba. Onnantól viszont már a saját magunk menedzselése segített, összeszedettebbé váltunk, elindult egy egyre profibb szervezés.
– Ezek szerint ma már minden fel van építve, folyamatosan katonás rendben jönnek a koncertek, feladatok?
– Beindult a gépezet, ezért manapság úgy van, hogy a zenekar vezetősége – Wolfie, Soltész Péter és én – kéthetente összeül, s a rövid, illetve hosszú távú terveket készíti, elemzi. Utóbbiak közé tartozik, hogy öt-hat év múlva – reményeim szerint – már nem tartunk ennyi koncertet – idén nyáron nagyjából hatvan fellépésünk volt -, hanem csak pár, de minőségi, nagy formátumú előadást. Most végeredményben a stúdiólemezek felvételeit otthon, nálam rögzítjük, a dalokat pedig sokszor útközben írom a laptopomon.
– Addig is kell azért a fellépés az ismertség, és nem utolsósorban a pénz miatt is. Fontos a pénz?
– Részben. Fontosak a koncertek, de ha húzni kellene egy vonalat, hogy a pénzért, vagy azért megyünk egy helyre, hogy oda is eljusson a zene, akkor az utóbbi a hangsúlyosabb.
– Említetted ezt az öt-hat évet. Te mennyire látod előre a sorsodat? Mi lesz veled negyvenévesen például?
– Nem tudom, milyen irányokba fogok kalandozni, de mindenképpen a zeneírás és az elektronika, de az is lehet, hogy a divat körül forog majd az életem. Ha az ember izgága és tenni akar, mindig eléri a célját ilyen vagy olyan módon. Ha nem is leszel a legjobb, mindig jó leszel, ha elég motivált vagy – ez a mottóm.
