Amerikai csillagászok felfedezték a legtávolabbi 1a típusú szupernóvát, egy olyan csillag végső ellobbanását, amely segít a tudósoknak jobban megismerni az univerzum tágulását és a sötét energia természetét.
A felfedezésről az Amerikai Asztronómiai Társaság közgyűlésén számoltak be Austinban.
Az 1a típusú szupernóvákat standard gyertyáknak is szokták hívni, mert olyan robbanásokról van szó, amelyek különböző helyeken, különböző alkalmakkor bár, de azonos módon játszódnak le. Egy elfajult csillag, egy fehér törpe omlik össze, robban szét. A robbanás feltételei minden egyes alkalommal ugyanolyanok, ezért egy-egy ilyen esemény láttán a csillagászok össze tudják egymással vetni őket, és képesek meghatározni, hogy egyik a másikhoz képest milyen messze van. A robbanás tulajdonságaiból kiindulva meg lehet ugyanis határozni, hogy milyen messze történt és így következtetni az univerzum tágulására.
A kutatók Adam G. Riess csillagász vezetésével a Hubble-űrteleszkóp széles látószögű kamerájának (Wide Field Camera3) segítségével nyolc hónapon át figyelték meg a 9 milliárd fényévnyire lévő szupernóvát az infravöröshöz közeli tartományban – olvasható a Space.com (http://www.space.com) tudományos hírportálon.
Riess 2011-ben megosztott fizikai Nobel-díjban részesült a táguló világegyetemmel kapcsolatos kutatásaiért,
„A látható fény tartományában már minden lehetségest elértünk a szupernóva-kutatásokban. Az infravörös tartomány viszont rengeteg lehetőséget kínál, amelyek kiaknázását épp csak megkezdtük. A felfedezés bizonyítja, hogy használhatjuk a Hubble széles látószögű kameráját a távoli univerzumban lévő szupernóvák felkutatására” – hangsúlyozta közleményében Adam G. Riess, a Johns Hopkins Egyetem tudósa.
Steve Rodney, a Johns Hopkins Egyetem csillagásza arra mutatott rá, hogy amennyiben a korai univerzumból „származó” 1a típusú szupernóva különbözik a jelenkori csillagrobbanásoktól, e különbözőségek révén a tudósok többet megtudhatnak a sötét energia természetéről.
