16 C
Pécs
hétfő, október 28, 2024
KezdőlapPécs AktuálMatyi Dezsőéket elkaszálták

Matyi Dezsőéket elkaszálták

A Pécsi Direkt Kft. fellebbez, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. vizsgálja a további jogi lépések lehetőségét a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése ellen, amellyel a két könyv-kiskereskedelmi cégre összesen ötvenöt millió forintos bírságot szabott ki – közölték a cégek az MTI érdeklődésére csütörtökön.

A versenyhivatal négy könyvterjesztő vállalkozást büntetett, összesen hetvenmillió forintos bírsággal, amiért azok versenykorlátozó megállapodásokat kötöttek kiadókkal. A jogsértő magatartás elkövetéséért a Matyi Dezsőhöz köthető Pécsi Direkt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t 40 millió forint, a Libri Könyvkereskedelmi Kft.-t 15 millió forint, továbbá a Líra Könyv Zrt.-t és a Sun Books Könyvkereskedelmi Kft.-t együttesen 15 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a GVH.

A Pécsi Direkt Kft. – ismertebben az Alexandra Kiadó – MTI-hez eljuttatott álláspontja szerint a GVH határozata jogszabálysértő, az abban foglalt jogsértést a cég nem követte el, és kezdeményezi a döntés bírósági felülvizsgálatát.

A közleményben hangsúlyozzák: a GVH által vizsgált 2004 és 2009 közötti időszakban a könyvértékesítési tevékenységet a korábbi hazai és európai gyakorlatnak megfelelően, jóhiszeműen végezte a cég. Közlésük szerint az ügy tisztázása érdekében a cég kérésére kijelölt független igazságügyi szakértő véleményét a GVH nem várta meg. A Pécsi Direkt Kft. álláspontja szerint az eljárásban a GVH megsértette a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény garanciális szabályát, mivel a tényállást hiányosan tárta fel.

Sérelmezik azt is, hogy a határozatból nem derül ki, az eljárás alá vont vállalkozásokra kiszabott bírság milyen okból különböző, illetve mi az oka a bírságok összege közötti jelentős eltérésnek.

A cég közleménye szerint a tisztességtelen piaci magatartásról és a versenykorlátozásról szóló jogszabály a GVH részére a hivatalból indított ügyek esetében az érdemi döntés meghozatalára a vizsgálat elrendelésétől számított 180 napos elintézési határidőt határoz meg. A jelen eljárásban a versenyfelügyeleti eljárást a céggel szemben a GVH 2009 júliusában rendelte el, így az elintézési határidő a versenytanács ügydöntő határozatának meghozatalakor több éve lejárt – írták. Megítélésük szerint a törvényben meghatározott maximális határidő lejártát követően a versenytanács jogszerűen már nem járhatott volna el és az ügyben jogszerűen határozatot sem hozhatott volna, így határozat ezért is jogszabálysértő.

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. álláspontja szerint is sérelmes az eljárás, mivel közel négy évig zajlott. Közleményük szerint a versenyhivatal éppen azt a piaci magatartást sérelmezte, amelyet egy korábban lezárult eljárásában jogszerűnek mondott. Hozzátették: a piaci szereplők – köztük a Libri – ugyanis épp az abban megfogalmazott iránymutatás szerint jártak el, amely miatt a jelen eljárásban a GVH bírságot szabott ki.

A Libri vitatja az eljárás jogszerűségét, megállapításait, és jelenleg a cégcsoport jogászainak bevonásával vizsgálják a fellebbezés vagy további jogi lépések lehetőségét. Közleményük szerint azt a határozat is megerősíti: a piaci szereplők között a Libri sem kartelezett, a versenytársaival semmilyen egyezséget nem kötött. Mint írták, a könyvek kiskereskedelmi piacán élénk verseny zajlik, a fogyasztók láthatják, érzékelhetik, hogy nem rögzítettek a viszonteladók által alkalmazott kiskereskedelmi árak. A Libri azt is sérelmesnek tartja, hogy a GVH kizárólag a könyv-kiskereskedelem legnagyobb szereplőit teszi felelőssé, pedig a könyvek árát szerinte a kiadók határozzák meg.

A Líra Könyv Zrt. még szerdán közölte: fellebbez a GVH döntése ellen, amellyel a hivatal a cégre egy másik könyvkereskedelmi társasággal együttesen 15 millió forintos bírságot rótt ki. Kolosi Tamásnek, a Líra Könyv Zrt. igazgatósága elnökének közlése szerint a cég a versenyhivatal döntését „egészen abszurdnak” tartja. A fellebbezést már készítik a jogászaik, és a törvényes határidőn belül benyújtják azt  – tette hozzá.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő