Aggódnak a színházba járók: hová tűnt Lipics Zsolt? Így évad elején a színlapokat bogarászva kiderült ugyanis, hogy a Pécsi Nemzeti Színház népszerű művésze, aki a teátrum Nívódíjával és Közönségdíjával is büszkélkedhet, hiányzik a kezdő darabokból. Megkérdeztük tőle: miért?
Hűséges típus, a teátrumához is az, attól tehát nem kell félnünk, hogy elszerződött volna Lipics Zsolt a Pécsi Nemzeti Színháztól. Augusztus első felében, a Pécsi Nyári Színház és a PNSZ közös produkciójaként bemutatott fergeteges bohózatban, a Black comedyben 
brillírozott könnyfakasztóan, aztán befeküdt az érsebészetre.
– Tizennyolc éves koromban már volt egy visszérműtétem, akkor azt mondták az orvosok, ilyen fiatalon ez nagyon ritka. Gyanítom, családi hajlam is közrejátszik a kialakulásában, emlékszem, a nagymamám lába is nagyon visszeres volt. Nekem sajnos kiújult, talán mert kissé elővigyázatlan voltam, pedig törődöm az egészségemmel. Elkerülhettem volna a műtétet, ha időben fordulok orvoshoz, létezik ugyanis egy injekciós kezelés is, de nálam ez már nem volt alkalmazható.
– Hogyan jelentkezett a probléma?
– Ezek az erek folyamatosan nőnek-tágulnak, főként, ha az ember álló munkát végez, és emellett nincs ideje sportolni. Én nagyon szeretek teniszezni, de az elmúlt évadom igen sűrű volt, több mint százötven előadással, plusz a próbákkal, így kevés időm maradt arra, hogy ütőt ragadjak. Komolyabb panaszaim nem jelentkeztek, de tudom, hogy a kitágult erekben lelassul a vérkeringés, így megnő a trombózisveszély, amit jobb megelőzni. Nem akartam megvárni a pillanatot, amikor baj van, ezért szántam rá magam a műtétre. Augusztus 22-én végezte el rajtam Menyhei Gábor sebészprofesszor. Két óra húsz perces beavatkozás volt, szerencsére altatásban kértem, így utólag úgy gondolom, nehezen viseltem volna, ha ennyi ideig deréktól lefelé nem érzem a testem.
Ébredés után sem volt semmi panaszom, a fejem sem fájt. Egy éjszakát töltöttem a kórházban, aztán egy hétig otthon felpolcolt lábakkal feküdtem. Most már sétálgatok, fokozatosan terhelhetem. Ezúton is köszönöm a professzor úrnak és lelkiismeretes csapatának azt az alázatos munkát, amit végeznek.
– Tervez-e életmód-változtatást?
– Igen. Noha nem mondanám magam kövérnek, de van rajtam némi súlyfelesleg. Szeretnék leadni nagyjából tíz kilót. Nem állok folyton a mérlegre, csak jobban odafigyelek az esti, immár kenyér nélküli étkezésre, és újra beiktatom a napirendembe a testmozgást. Szeretnék rendszeresen teniszezni, s miután felfedeztük, hogy a Zsolnay-negyedben van három kosárpálya, a kislányommal már vettünk is egy labdát, s amikor az időjárás engedi, kimegyünk oda játszani.
– A motorozás másfajta szenvedélye.
– A Yamahámat eladtam. Egyrészt, mert nem volt kivel motoroznom, a feleségem nem mutatott hajlandóságot ez iránt. Amúgy is kevesebb időt töltök vele és a gyermekünkkel, mint amennyit szeretnék, nem akartam, hogy motoros szenvedélyem miatt ez még jobban csorbuljon. Másrészt pontosan tudom, milyen veszélyes sportról van szó, elég, ha csak egy picit lökik meg az embert, már abból is nagy baj származhat. Mióta családom van, a felelősségérzetem is erősebb.
– Mikor láthatjuk újra színpadon?
– Október 12-én lesz a Black comedy bemutatója, a Tartuffe című Moliére-színművet pedig november 30-án tűzi műsorára a színház, ebben Orgont, a fölszarvazott férjet játszom majd.
– Szóval, jönnek a feszültségteli idők ismét.
– Pár hétig azért még pihenek, sétálok, olvasok. Elhatároztam: ezentúl olyan dolgok miatt nem idegeskedem, amelyek ellen nem tehetek semmit. Reggelente autóval én viszem Franciskát az iskolába, s a közlekedésemből száműztem a dudát. Nem húzom fel magam, ha valaki elém vág, megpróbálok türelmes és nyugodt maradni. Pontos ember vagyok, de egy-két perc késésen semmi nem múlik. A kollégáimmal és a feleségemmel pedig igyekszem kibeszélni magamból a feszültséget. Este egy-két finom fröccs nemcsak megnyugtat, de az egészségem is óvom vele!
