Összehasonlítható-e a flódni és a pozsonyi kocka? Két kedvenc desszertemet juttatta eszembe a Filharmónia Mesterbérletét nyitó Budapesti Fesztiválzenekar múlt keddi és a Pannon Filharmonikusok csütörtöki évadnyitó hangversenye. A válasz igen, de mindkettő csak a maga „műfajában”. Merthogy fogyasztottam már jobb flódnit is, de régen ettem ilyen jó „Pannon-ízű” pozsonyit.
(Fotó: Bublik Róbert)
A világ legjobb tíz zenekara között jegyzett Fesztiválzenekar igen ízletes „falatokból” állította össze a budapesti Mahler-ünnepből válogató, a fővároson kívül Győrben, Szombathelyen és Pécsett is előadott műsorát, melyről Fischer Iván tartott rendhagyó zenei ismertetést. A dicsérendő kezdeményezés színvonala elmaradt a várakozástól, mert gyermekeknek szóló és vitatható színvonalú hasonlatokkal élt, ami Mahler 7. szimfóniájánál illúzióromboló volt, Melis László Dionysia című művénél viszont korrekt ismertetést kaptunk.
Maga a Melis-mű a szó legjobb értelmében vett „illusztratív zene”, jó ízléssel, remek hangszereléssel megírt kompozíció, mely a crossover határait a komolyzene felől feszegetve vezette el a közönséget a görög antikvitás zenei sokszínűségébe. A jól összefogott előadást kissé lerontotta, hogy a vetített görög címek csak latin átírásban jelentek meg, magyarul csak a művet záró dal, melyet Szolnoki Apollónia énekelt.
Az „alap” tehát jó volt, hogy Mahler 7. szimfóniájának – a flódni esetében dióból, mákból, szilvalekvárból álló – „ízeit” is élvezhessük. Már a mű ismertetésénél is kiderült, hogy Fischer koncepciója nem igazán alkalmazkodik a szimfónia mahleri „életfilozófiájához”, abból elsősorban a harcias, drámai aspektust kiemelve, holott ez a mű, ellentétben a „tragikus” 6-dikkal, az életszeretet alkotása.
Még a küzdelmes első tételben is akad egy megtisztulási pont, mely elsietettségével most nem adott katarzist. A 2. tétel természeti idillje ugyan néha átjött, de itt is voltak indokolatlan tempók. Ami tökéletes volt, az az élet humoros, groteszk oldalát ábrázoló Scherzo, de a különben részletszépségeket felmutató 4. tétel szerenádhangulata is megtört egy-két indokolatlanul erőteljes dinamikán. A finálé életöröme viszont lehetett volna még harsányabb, de azért élvezetesek voltak a finomabb árnyalatok.
Azt már csak félve teszem hozzá, hogy a máskor zenei „konyhaművészetéről” híres Fesztiválzenekar műhelyében ezúttal akadtak gyengébb „szakács-teljesítmények”, így a kürtös, trombitás, harsonás szólistáké, de a hegedűsök mély tónusa is fakóbb volt a szokottnál.
A Pannon Filharmonikusok évadnyitója egy igazi zenei csemegével indult: Bach Schönberg ragyogó hangszerelésében, tökéletesen előadott Esz-dúr prelúdium és fúgájával, melyben különösen a klarinétsor muzsikált varázslatosan, de az év zenekari művészévé választott koncertmester, Bujtor Balázs is jól összefogta a szokottnál egységesebben és igen színgazdagon játszó hegedűsöket és az egész vonóskart, melyből a bőgősök is kiemelkedtek.
Az est csúcspontja a „pozsonyi kocka” mákja és lekvárja – Bartók 3. zongoraversenyének lélegzetelállítóan szép előadása volt, melyhez Várjon Dénes drámai és a bartóki lélek finomabb rezdüléseire is érzékeny, katartikus játéka adta az alapot, de az egész estét jól összefogottan vezénylő Peskó Zoltán irányította pécsi zenekar adta meg azt a „többlet ízt”, ami miatt egységes jó érzés maradt meg bennünk.
A koncert második felében Beethoven 3. „Eroica” szimfóniája ugyan a szokottnál kevesebb romantikus pátosszal volt „leöntve”, de a klasszikus ízlésen belül igen markáns, erőteljes, drámaisággal telt, ugyanakkor finom ízeket is felmutatott. Soha rosszabb Pannon „pozsonyi kockát”!
Kovács Attila írása.
