Két évvel ezelőtt, az esztendő kezdetekor iktatták be posztjára Rázga Miklóst, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatóját. Az új évad előtt arról kérdeztük, azt kapta-e, amire várt, mit tart a legnagyobb előrelépésnek, s milyen célokat érne még el a teátrum élén.
– Félidőben jár megbízatása az intézmény élén. Erre számított?
– Természetesen hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak konfliktushelyzeteim, de azt kaptam, amit vártam. Bizonyos helyzeteket nehéz volt megoldani, összességében mégis pozitív benyomásokat szereztem ebben az időszakban. Sikerült közelebb hoznunk a színházat a közönséghez, s számos területen előreléptünk. Emellett úgy érzem a visszajelzésekből, hogy a társulat és a közönség is segíti munkámat.
– Miben érhető tetten a két és fél év munkája a leginkább?
– Az épületegység fejlesztése elodázhatatlan volt. Ugyan csak apróbb lépésekben tudtunk haladni, de a homlokzat újjá varázsolása, az erkély megerősítése, a közönségforgalmi helyiségek – például a mosdók – rendbe szedése látványosak. A mostani évadra a balett-termet, az épület harmadik szintjét is teljesen felújítottuk. Sikerült több nézőt is becsalogatnunk a darabokra: egy esztendő alatt 64 ezerről közel 120 ezerre nőtt a bennünket választók száma. Mindezek mellett a gazdasági értelemben vett folyamatosan lefelé húzó spirálnak gátat szabtunk, hiszen 7-8 év után az állami támogatásunk végre nem csökkent, hanem nőtt.
– Ezek után mi az, ami még Rázga Miklósban benne maradt?
– A legfontosabb, hogy a folyamatosan emelkedő nézőszámot megtartsuk, miközben a bérleteseink száma is stabilan növekvő maradjon. Ehhez az kell, hogy továbbra is fennmaradjon az a bizalom, amellyel eddig is megajándékoztak bennünket. Éppen ezért megmaradunk a népszínházi hagyományoknál, igyekszünk reagálni a közönség igényeire, s minél több ponton folytatjuk a rendszeres kapcsolatot a jegyvásárlókkal.
– Mennyire megerőltető a színészi, rendezői pálya után igazgatóként dolgozni?
– Olyan nehézségekkel találkoztam, amelyekre valamelyest már előre fel voltam készülve. Igaz persze, hogy belülről megélni ezeket kicsit komolyabb volt, mégsem éreztem őket teljesen váratlannak, nem okoztak számomra csalódást.
– Ha színházról van szó, óhatatlan, hogy szóba kerülnek intrikák is. Rázga Miklós viszont egy volt a színészek közül, amikor kinevezték. Még mai is tart a jó kapcsolat önök között?
– Mondhatnám, hogy biztosan továbbra is szeret, támogat, tisztel mindenki, hiszen a tapasztalatok nem mutatnak mást. Ez a viszonyrendszer viszont rendkívül szubjektív dolog. Sokfélék vagyunk. Biztos, hogy van olyan kolléga, aki nagyon örül igazgatói szerepemnek, de olyan is, aki nem annyira. Szerintem viszont nem az a lényeg, hogy szeressék, hanem hogy tiszteljék egymást az emberek. Ha ugyanis mindenki jól csinálja azt, amihez ért, van tehetsége, a csapat is jól működik. Ilyen tekintetben pedig nem ért csalódás egyetlen alkalommal sem.
– Szakmailag van esély további előrelépésre?
– A mi mesterségünk eredményének megítélése szubjektív, sok a megmondó ember is. Saját mércénk szerint kell haladni, s ha ez a közönség igényével találkozik, tudjuk, jó irányba haladunk. Meglátásom szerint nem egy hermetikusan elzárt kísérleti műhelyként kell működnie a teátrumnak, hanem a várossal együtt lélegző intézménynek; jó dolog, ha ezt a szakma is díjazza, s sikerült előrébb lépni e téren is.
