Míg egykor a gyermekek főként a szabadban tevékenykedtek, együtt a természettel, mára az épített környezet határozza meg a mindennapokat. A mozgás lehetősége is leszűkült – csakúgy, mint a tér, amelyben gyermekeink játszhatnak. A modern eszközök, a sok céltalan agressziót tartalmazó mese, valamint az, hogy a játékokat készen kapják, megváltoztatták azok tartalmát is.
Készen és magányosan
A szoros együttjátszást, csoportos játékokat, esetenként játékkészítést háttérbe szorították a magányosan játszható, készen kapott játékeszközök. A számítógép virtuális tere szintén feledteti a csoportos tevékenységeket. Keveset kézműveskednek az óvodás és kisiskolás gyermekek. Számos óvodában a kicsik vagy magányosan tevékenykednek, vagy ha pl. csoportosan építenek, akkor is felnőtt állandó felügyeletére van szükség – pusztán a konfliktuskezelés érdekében.
Dr. Bús Imre – akinek kutatási területe egyebek mellett a játékelmélet és játékpedagógia – elmondja, hogy egyre több a fejlesztő hatást előtérbe helyező játék. Ez ugyan üdvözlendő, de ne vigyük túlzásba a direkt fejlesztést. Óvónők szerint ezek az eszközök igen kedveltek az intézményekben. Ám használatukhoz rendszerint pedagógusok segítségére van szükség.
Mozgás helyett üldögélés
Évekkel ezelőtt a gyerekek jó része a szabadban felfedező útra indult, kutatott. Mára a szabad levegőn töltött idő felhasználása megváltozott. Van olyan gyermekintézmény, ahol a szabadidő tartalmas eltöltése érdekében a tantestület lépett közbe. Tóthné Wéber Julianna tanítónő egy belvárosi iskolában azt tapasztalta, hogy a szüneteket jó esetben az udvaron ugyan, de egy padon ülve töltötték a tanulók, miközben a telefonjaikon játszottak.
– Azok a szerencsétlen gyerekek, akiknek vagy nem is volt készülékük, vagy azzal csupán telefonálni lehetett, bizony kívülállók lettek. Ekkor lépett közbe a tantestületünk, és a szünetekből is száműztük a mobiltelefon használatát. Jelenleg a felsősök az udvaron fociznak, kosaraznak, vagy csak sétálgatva beszélgetnek. A kisebb fiúk rúgják a labdát, fogócskáznak, a kevésbé sportosak csatlakoznak a lányokhoz, gumiznak, ugróiskoláznak, ugrókötéllel játszanak. Többen „Kelj fel Jancsi”-t, „Adj, király, katonát!” játszanak. Télen hógolyóznak, csúszkálnak, tavasszal és ősszel homokvárat építenek, homoksütit sütnek – ismerteti a pedagógus.
Miben hasonlítunk mégis elődeinkhez?
– Nézzük meg a gyerekeket a játszótéren, az óvodák, iskolák udvarain! Mindig fognak fogócskázni, bújócskázni, mászni, labdázni, mert ezek nemcsak fizikai szükségletek, hanem ösztönös cselekvések is. Persze sok játékot nem adnak át egymásnak az egyes korosztályok. Ezeket részben újakkal pótolják, részben pedig nekünk kell átadnunk a gyermekeinknek – mondja dr. Bús Imre főiskolai tanár, a PTE Illyés Gyula Kar munkatársa.
Óvodapedagógusok tapasztalatai mutatják, hogy a gyűjtögetés sem ment ki a divatból, csak ma már nem kavicsokat, egyéb természetes anyagokat vagy szalvétát, cukorpapírt gyűjtenek a kicsik, hanem a TV-reklámokból ismert figurákat, sportolók fotóit, kártyákat, háromdimenziós képeket.
A trambulin, mászócső, ugrálólabda szintén népszerűek a gyerekek körében. Az általános iskolai napközikben a korábbról ismert társas- vagy kártyajátékokkal is tevékenykednek a nebulók, de ma már más minőségű és grafikájú eszközöket vesznek kézbe.
Ami a leginkább megváltozott
Sok óvodapedagógus „panaszkodik”: az úgynevezett „papás-mamás” játékok tapasztalat és példa hiányában elkoptak. Helyettük a TV-sorozatok, mesék helyszínei és figurái, esetenként a híradókban látott katasztrófahelyzetek elevenednek meg a játéktevékenységekben.
A felelősség a szülőé: meg kell válogatnia, a gyerekek milyen műsorokat nézhetnek, a családi közös tevékenységek idejét és a játékidőket növelni kell, hogy utódainknak megfelelő ismereteik legyenek, játéktémájukért minél mélyebbről meríthessenek.
