A karácsonyi időszakot követően, január 8-tól folyamatosan gyűjti Dél-Kom NKft. és a Biokom NKft. a feleslegessé vált fenyőket Pécsen és a környező településeken. A fákat elsősorban kifejezetten erre a célra üzembe állított gyűjtőjárat szedi össze annak érdekében, hogy azok későbbi energetikai hasznosítása biztosítható legyen.
Ahogy a Biokom közölte, a fentiek érdekében fontos, hogy a fákat csupaszon, azaz a díszektől, karácsonyfatalptól, egyéb hulladékoktól – mint például szaloncukorpapírtól, karácsonyfadíszektől – mentesen kell kitenni a háztartási hulladékgyűjtő edények mellé, a hulladékszállító gépjárművel könnyen megközelíthető helyre.
A másfél méteresnél nagyobb fenyőfákat lehetőség szerint kettévágva kell kihelyezni, ezzel is elősegítve az elszállítást. Érdemes figyelni arra is, hogy a kihelyezett fák a parkoló és forgalomban részt vevő autósokat, valamint a gyalogosokat ne akadályozzák a közlekedésben.
Ha földlabdás fenyőt vásároltunk karácsonyra, de kiültetni nincs módunk, felajánlhatjuk mindenki örömére, Pécs közterületeinek díszítésére. A városüzemeltetési társaság várja a földlabdás fenyőfa felajánlásokat a központi épületében (Siklósi út 52.). Ezek a tűlevelűek a városi Csemetekertben várják majd meg a tavaszt, és a szakszerű gondozás után Pécs valamelyik zöldfelületén találnak otthonra.
A karácsonyfákat akár otthonunkban is újrahasznosíthatjuk:
– Az ágakat használhatjuk talajtakaráshoz. Vágjuk le a hosszú ágakat, és takarjuk be velük például az évelő növények ágyásait. Ez különösen akkor hasznos, ha az évelők érzékenyek a fagyra.
– Egy másik hasznos megoldás a kertben, ha a mulcsba tesszük az ágakat. Ehhez vágjuk kisebb darabokra az ágakat, és szórjuk szét a kertben vagy az ágyások között. Nemcsak a talaj lesz érte hálás, ahogy szép lassan lebomlanak a fenyőágak, a fa illatát is érezhetjük még egy kis ideig.