A Mecseken emelkedő francia emlékmű egy rejtélyes pécsi tömegsírral fonódik össze, ami Pécs nyugati felében volt, és ma már teljesen beépült.
Egy fontos évfordulót ünnepelhet idén a város, noha feltehetően alig vannak, akiknek ez a jubileum eszébe jut: 110 éve avatták fel a Mecsekoldalban a francia emlékművet (hivatalos nevén „Francia Emlék”).
Pécs egyik ikonikus kilátópontjáról azonban sokan nem is tudják, hogy milyen tragikus és kissé ijesztő története van, manapság ugyanis az emlékmű „csupán” a várost fotózó pécsiek és turisták egyik kedvenc helyeként él az emberek fejében.
De nézzük is, mi áll a francia emlékmű mögött, mire is emlékezteti a pécsieket? Ahogy azt Nagy Gábor „Francia emlék a Mecseken” című Pécsi Szemlében megjelent írásában kifejti, az emlékmű története az 1800-as évek elején kezdődik:
„1809. június 14-én a győri csatában Napóleon seregei legyőzték az osztrák nemesi felkelő seregeket. A veszteségek azonban mindkét oldalon jelentősek voltak […] A visszavonuló francia hadsereg különböző dunántúli városokban és falvakban több mint ezer szállíthatatlan, beteg katonáját hagyta hátra. A sebesültek jelentős része Pécsre került, a császári és királyi tábori főkórházba. A sebesült és beteg katonák közül a következő hónapokban 126 francia katona halt meg. A halál oka a sebesülések szövődményei után az esetek legnagyobb részében kiütéses tífusz volt.”
Annyira sok beteg francia katonát akartak a városba hozni, hogy Pécs akkori városvezetősége írt a helytartótanácsnak, hogy 700 katonánál többet nem tudnak és nem akarnak befogadni. Erre a helytartótanács nagy ívben tett, aminek a következménye az lett, hogy Pécset lényegében ellepték a tífuszos, haldokló, sérült francia katonák: 1809. szeptember 6-án teljesen elfoglalták a Nagy Lajos Gimnáziumot, a papneveldét, a pálosok és dominikánusok rendházát, két nagy magtárat, a városházát, két vendéglőt és a püspöki palotát is. Több mint 2 ezer beteg katona került Pécsre, közülük pedig sokan meg is haltak.
De vajon mi lett ezekkel az elhunyt katonákkal? Tömegsírba temették őket, ráadásul a városban! A tífuszfertőzés veszélye miatt ágyukat, a szalmát, amin feküdtek, továbbá minden személyes tulajdonukat elégették. A kutatók eleinte úgy gondolták, hogy az elhunytakat a Mecseken földelték el a közös sírba, a mai emlékmű alatt. Később azonban kiderült, hogy a francia emlékmű körül a talaj szerkezete ezt nem tehette lehetővé, és nem is lehetett volna oda olyan nagy sírt ásni, amibe 126 halott katonát temethettek volna. Ha ez így van, akkor mégis hol lehetett a sír?
Régészi szakvélemények szerint a szigeti külvárosban, az Őz utca helyén volt a tömegsír, egy akkori mezőgazdasági területen, ennek pedig a bizonyítéka az, hogy a későbbi, 1970-es évekbeli építkezések (ez volt a panelprogram) során a Honvéd utca és a Veress Péter utca találkozásánál egy mésszel borított részre bukkantak, ahol emberi csontokat és a francia légiók számait viselő rézgombokat találtak.
Régészeti feltárási munkákat a sírnál nem végeztek (persze azért páran gyűjtöttek ekkor innen csontokat és egyebeket), szóval nem kizárt, hogy a mai napig halott francia katonák maradványai bújnak meg a Szigeti külváros és az Egyetemváros alatt.
A Pécsett meghalt katonák tiszteletére emelt emlékművet a város Zsolnay Miklósnak köszönheti, hiszen az ő kezdeményezésére épült meg. Az pirogránitból készült emlékművet Pilch Andor híres pécsi építész tervezte, a csúcson lévő ikonikus, Pécsre lenéző sas pedig Apáti Abt Sándor műve – derül ki Nagy írásából. Az emlékmű alapzatában helyezték el az elhunyt francia katonák nevét és az emlékmű dokumentumait is.
Az emlékművön olvasható francia szöveg magyarul így szól:
„A dicsőséges Nagy Hadsereg katonáinak emlékére, haláluk százéves évfordulója alkalmából, magyar barátaik lovagias rokonérzésből, 1908.”
A francia emlékmű avatási ünnepségét 110 évvel ezelőtt, 1908. május 31-én tartották meg.
