A genetikai háttér is szerepet játszhat abban, hogy bizonyos emberek hajlamosabbak az ájulásra – állapították meg a kutatók.
Amerikai szakemberek egypetéjű és kétpetéjű ikreket vontak be tanulmányukba. A Neurology című folyóiratban közölt eredmények szerint az ájulásra való hajlamban meghatározó szerepet játszhat az egyén genetikai felépítése.
„Az, hogy a múló eszméletvesztés hátterében genetikai, környezeti tényezők vagy netán azok együttesen állnak, már jó ideje vita tárgyát képezi” – mutatott rá a tanulmány szerzője, Samuel Berkovic, az ausztráliai Melbourne-i Egyetem munkatársa, aki egyben a Amerikai Ideggyógyászati Akadémia (American Academy of Neurology) tagja.
Az ájulás rövid ideig tartó, múló eszméletvesztés, amelyet általában valamilyen érzelmi megrázkódtatás vált ki. Néhány embert meglehetősen gyakran, másokat csupán ritkán vagy egyáltalán nem érint a jelenség. A mostani tanulmány 51 ikerpár bevonásával készült, akiknek legalább egyik tagja hajlamos volt a visszatérő eszméletvesztésre.
Az eredmények szerint az egypetéjű ikrek kétszer nagyobb valószínűséggel küzdöttek mindketten rendszeres ájulási epizódokkal, mint a kétpetéjűek – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában. Az egypetéjű ikrek továbbá nagyobb valószínűséggel szenvedtek szokványosnak tekintett tényezők – például a vér látványa – által kiváltott múló eszméletvesztéstől, mint a kétpetéjűek.
A nem iker rokonsági kapcsolatban álló családtagok esetében azonban nem mutattak ki ilyenfajta összefüggést az ájulásra való hajlam kapcsán a szakemberek. Mindebből azt a következtetést vonták le, hogy az eszméletvesztés örökölhetősége rendkívül összetett.
„Az eredményeink azt sugallják, hogy bár az ájulásra való hajlamban meghatározó szerepet játszhat a genetikai összetevő, ám valószínűleg több gén, illetve környezeti tényező is befolyásolja a jelenséget” – húzta alá a szakember.
(http://www.telegraph.co.uk/health/healthnews/9455944/Fainting-may-run-in-families-study.html)
