Szatmári Lóránd 1988-ban született Romániában, jelenleg a PMFC játékosa, korábban megfordult már az MTK-ban, Pakson és több olasz klubban. Pécsi pasik sorozatunkban ezúttal vele beszélgettünk.
– Mit szeretsz a legjobban és mit legkevésbé abban, hogy focista vagy?
– A legrosszabb talán a felkészülés, mert hosszú és kemény, fáradalmas meló, ilyenkor az egész napunkat az edzések teszik ki. A legjobb, amikor ennek vége van és jönnek a meccsek.
– Mindig is labdarúgó akartál lenni?
– Igen, bár kiskoromban vasutas, mert apukám is az volt, de ő focistát akart belőlem nevelni. Nem erőltették, de a labda mindig a közelben volt, így megszerettem.
– Mennyire vagy hű az erdélyi gyökereidhez?
– Eléggé, ezt a tetoválásokkal is igyekszem megmutatni: rovásírás, nagy Magyarország, turulmadár stb. Tartjuk a kapcsolatot az erdélyi rokonokkal, néha ki is szoktunk utazni. Fontos számomra a hit, ami szintén látszik a tetoválásaimon, bibliai idézetek és katolikus jelképek is vannak rajtam. Igaz, református vagyok, csak onnan nehéz lett volna motívumot választani.
– Miként éled meg az átigazolások miatti lakhelyváltoztatásokat?
– Mindig beilleszkedni az új csapatba, az új arcok közé nem olyan egyszerű. Azt szokták mondani, hogy barátságos típus vagyok, úgyhogy nekem viszonylag könnyen ment ez eddig. Olaszországban sem volt probléma, rajtam kívül is voltak külföldiek, és úgy vettem észre, hogy az olaszok barátságosabbak, mint mi.
– Hogyan viszonyulsz Pécshez?
– Az utánpótlást 16 éves koromig itt csináltam, utána mentem Olaszországba, 24 évesen jöttem vissza. Itt sok embert ismerek, otthon érzem magam. A csapatban is jobb most, mint tavaly, mert többet játszhatok, és jobban kijövök az edzővel.
– Igaz szerinted a vélekedés, hogy a mostani focisták nem veszik elég komolyan a sportot?
– Ahogy változnak az idők, úgy a sportolók is, nekünk is mondják a szüleink, hogy bezzeg az én időmben… De tényleg vannak olyanok, akik sokat buliznak és nem elég elhivatottak.
– Mit gondolsz a focistákkal kapcsolatos sztereotípiákról?
– Sokakra mondják, hogy műveletlenek, gyakran ez is látszik kívülről, van, aki nem tud nyilatkozni a tévében. A tapasztalataim nem emellett szólnak, például sok jogász csapattársam volt. Én nem tanultam tovább, de azért nem tartom magam hülyegyereknek.
– Belegondoltál már, milyen lehet sztárfocistának lenni?
– Itthon se a szurkolók, se a klub nem érezteti ezt a játékosokkal, de külföldön kicsit belekóstoltam a „sztárságba”. Ott az utcán megállítják az embert, autogramot kérnek, fotóznak. Jobban is érdekli az embereket a futball, a meccseken 30 ezren vannak általában, nem pedig 2-3 ezren, mint itthon.
A borítókép forrása: pmfc.hu
