Augusztus utolsó napján adták át Makra Zoltán és Palatinus Dóra 37 m2 című alkotását az Uránbányász téren. A vegyes fogadtatásban részesített alkotás a hatvanas-hetvenes években rohamos fejlődésnek indult városrész egy klasszikus másfél szobás bányászlakását szimbolizálja.
Kisebb ünnepség keretében dr. Páva Zsolt polgármester és Pierre Vasarely, az Aix-en-Provence-i Fondation Vasarely elnöke jelenlétében augusztus 31-én, szerdán este adták át az alkotást. A bányászlakótelep másfél szobás, 37 négyzetméteres típuslakását ábrázoló műnél a falakat élénk színű edzett üveglapok jelzik.
A műtárgy mérete éppen akkora, mint egy valódi lakásé, amelyben méretarányosan megtalálható a konyha, a fürdő, a folyosó és a „másfél” szoba. Egyedül a pozíció változott, mert a műtárgylakás kibillen a derékszögű rendszerből, és részben a járdaszint alá süllyed.
Dr. Páva Zsolt polgármester az ünnepségen tartott beszédében abbéli reményét fejezte ki, hogy a mű képes lesz tovább emelni a felújított tér fényét. Megjegyezte: bizonyosan érik majd az alkotást pozitív és negatív kritikák is, ám ha képes lesz elgondolkodtatni a szemlélőt, már elérte célját.
Pierre Vasarely, aki – bár nem tud magyarul – egy levélből felolvasva a mi nyelvünkön kezdte beszédét, Pécs és Aix-en-Provence művészeti kapcsolatát méltatta. Kiemelte: a két város hosszú távon, s a lehető legmélyebb szinten igyekszik majd együttműködni a kulturális élet területén. Zárszóként reményét fejezte ki, hogy a műalkotás képes lesz megszólítani a tér használóit.
A vegyes fogadtatásban részesített alkotás kapcsán Tistyán László, a pécsi lakosságot érintő társadalmi hatásokkal is foglalkozó szociológus beszélt lapunknak. Mint mondta, a szén- és uránbányák megnyitásakor hatalmas fejlődésnek indult a pécsi lakásipar, s egyúttal sok nem pécsi érkezett a városba a bányák teremtette munkaerő-szükséglet következtében. Ennek vannak jó, s vannak árnyoldalai is – tette hozzá.
„Ezek a lakások az akkori pécsi lakásállományhoz képest, függetlenül az alapterülettől, bődületes fejlődést jelentettek. Minden közművel rendelkezett az otthon, amelynek környékén orvosi rendelő, gyógyszertár, bolt, buszközlekedés működött” – így Tistyán László, aki szerint ugyan kicsik voltak a lakások, de ezt ellensúlyozta a szolgáltatás; hátrányaik kezdetben nem jöttek ki.
Az első beköltözőkkel kapcsolatban megemlítette: mérnökökről, pedagógusokról, magas társadalmi státusú emberekről volt szó. Később, a további építkezések során már megfigyelhető volt a mobilitás, a társadalmi összetétel megváltozása a környéken. Pécs oldaláról nézve az uránvárosi lakásépítési hullám azt vonta maga után, hogy a város „addigi álmos légköre”, élettempója egy csapásra megváltozott.
„Azon túl, hogy a város szerkezete megváltozott, a nem pécsi beköltözőkkel a klasszikus tükeség is megszűnt” – így a szociológus. Ezzel együtt a hagyományos Uránvárosban újabb városrész-központ alakult ki, erősebb kötődés jött létre az ott élők között.
Tistyán László szerint a beköltözőknek ugyan jó kereseti lehetőséget nyújtott a bánya, számolniuk kellett azzal, hogy gyökerüktől, eredeti lakóhelyüktől elszakadnak, családjaik felbomlanak – utalt a távolról érkezettekkel kapcsolatos árnyoldalakra.
Sok egykori bányász vissza is ment korábbi lakhelyére, vagy Pécs környéki kisebb házra cserélte le egykori lakását – kezdte immár a városrész mai társadalmi összetételének vázolását a szakember. Mint mondta: ma alapvetően négy tulajdonosi kör jellemzi az egykori bányászlakásokat: egyrészt az itt maradt, egyre kisebb számú volt bányász és családjuk, a fiatalabb, életüket itt kezdő párok, fiatal családok, a kisebb pénzű családok és a lakásokba befektető, albérletet kínálók.
Ez utóbbival kapcsolatban megemlítette: a nagyszámú, egykori bányászlakást mint albérletet használó egyetemista kifejezetten negatív hatással van a városrészre, hiszen idegen testként rontják az itt élők életminőségét.
