Hirdetés

Emléknapokat szervezett a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZsÖK) és a pécsi önkormányzat Gyugyi László emlékére. Az esemény célja a méltó búcsúzás mellett a műgyűjtő emlékének és örökségének ápolása volt.

Dr. Gyugyi László műgyűjtő, Pécs díszpolgára július 27-én hunyt el. Az általa létrehozott Zsolnay-gyűjtemény kivételes érték, a Zsolnay Kulturális Negyed legkedveltebb kiállítása. A város önkormányzata és a ZsÖK hagyományteremtő céllal november 29-én és 30-án Gyugyi László tiszteletére emléknapokat szervezett. A dátum nem véletlen, hiszen 15 évvel ezelőtt éppen november 30-án írták alá a gyűjtemény hazahozataláról szóló szerződést.

– Morális kötelezettségünknek éreztük, hogy lerójuk tiszteletünket Gyugyi László előtt, akinek az életművét képező gyűjtemény jelentős része immár Pécs tulajdona – tudtuk meg Komor Istvántól, Zsolnay aranykora – Gyugyi László gyűjteménye című kiállítás kurátorától. – A búcsúztatást két részre osztottuk. November 29-én egy bensőséges megemlékezést tartottunk, amely részt vettek Gyugyi László gyermekei, Jane és Paul Gyugyi, valamint unokája, Ashley Nicole Gyugyi. Megjelentek ismerősök és kollégák, neves művészettörténészek és műgyűjtők is.

Mint Komor István mondta, az eseményen lerótta tiszteletét többek között Szabó András, Budapest legnagyobb Zsolnay magángyűjteményének tulajdonosa, Csenkey Éva, az ország egyik legnevesebb Zsolnay szakértője, továbbá Törő István műgyűjtő, aki, bár betegsége miatt személyesen nem tudott jelen lenni, megható levélben búcsúzott Gyugyi Lászlótól. A megemlékezésen a várost Lovász László jegyző képviselte, de Gyugyi László családját egy nappal korábban, november 28-án Péterffy Attila polgármester is vendégül látta egy baráti beszélgetésen.

A megemlékezések mellett a műgyűjtő tiszteletére egy platánfát is elültettek azzal a szándékkal, hogy a Zsolnay Negyedben legyen egy olyan pont, ami csak az övé.

A megemlékezés második napja, november 30-a pedig már a szélesebb közönségnek szólt. A pécsieknek ezen a napon ingyenes tárlatlátogatásokat tartottak, az egyiket Paul Gyugyi, a másikat pedig Komor István vezette. Ahogy a kiállítás kurátora mondta, ezek az alkalmak inkább szóltak Gyugyi Lászlóról, mint a tárgyakról. Paul Gyugyi a látogatáson az édesapjához és a gyűjteményhez fűződő személyes történeteit osztotta meg, de Komor is inkább a műgyűjtőről beszélt, mint a kiállítási anyagról.

– Sikeresen szólítottuk meg a pécsi polgárokat is, sokan ellátogattak a gyűjteménybe, így téve eleget kötelezettségüknek, hogy leróják tiszteletüket Gyugyi László emléke előtt – foglalta össze Komor István.

Fotók forrása: Zsolnay Örökségkezelő NKft.

Kiemelt képünkön Gyugyi László gyermekei és unokája látható a műgyűjtő emlékére ültetett fánál

Hirdetés