Egyetemi éveimben, ha véletlenül hétvégére a koleszban ragadtam, mindig valami tésztás kaját dobtam össze ebédre. Gyorsan megvolt, és ha az ember ügyesen vásárolt, akkor viszonylag olcsón ki lehetett hozni a két napi menüt. Ma már igen kísérletező és kockáztatós vagyok a konyhában, de a tésztákhoz való hozzáállásomat csak a múlt hétvégén sikerült végleg megdönteni.
Nevezetesen Petrának, a Tisztatészta elnevezésű gasztroblog szerkesztőjének sikerült megdöntenie eme nézetemet, mégpedig egy főzőtanfolyamon. És mielőtt bárki azt hinné, mindez nem Budapesten történt, hanem itt, Pécsett, a kultúra fővárosában. Számomra ez egy régóta áhított kikapcsolódás volt. Sokszor órákon keresztül böngésztem a neten, és keresgéltem a tengernyi főzőtanfolyam kínálatából. Annak ellenére, hogy tudtam, nem fogok felköltözni a fővárosba egy hétvégére csak azért, hogy a konyhaművészet oltárán áldozzak. De hát álmodozni azért szabad…
Korábban hiába kerestem a környéken ilyen programlehetőséget. Rövid ideig ugyan működött a városban főzőiskola, de valamiért megszűnt. Az egyik belvárosi étteremben hétfőnként megrendezett közös főzés pedig inkább a szórakozásról szólt, mint egy-egy étel elsajátításáról.
Na de. Most végre eljött az idő, magam is kipróbálhattam, milyen tanítványnak lenni. Néhány hete ugyanis elindult egy pécsi főzőtanfolyam az egyik helyi hotel konferenciatermében. Persze, nőhöz illően nem érkeztem egyedül, barátnőmet is magammal vittem, így biztos voltam benne, hogy jól fogunk szórakozni.
A szombati tanfolyam a házi tészták körül forgott. Mi pedig lisztben és tojásban úsztunk, könyékig. A kurzust egy pécsi gasztroblogger, Petra vezette (alias Tésztáslány). Érkezésünkkor minden szépen elő volt készítve, hozzávalók és eszközök a pulton, elérhető távolságban, mindenkinek külön felületen berendezve.
Mivel a tésztás kurzus a második tanfolyam volt, összesen négy tanonc állt a pultok mögött, de ez egyáltalán nem volt zavaró, sőt. Eleinte ugyan kicsit szögletes volt a hangulat, de idővel oldódott a légkör. Egyedül egy kis háttérzene hiányzott, de a szervező jelezte, már rajta vannak az ügyön, és hamarosan pótolják a hiányosságot.
Türelem, türelem…
A legfontosabb, amit megtanultam a közel három óra során, talán az, hogy ne adjam fel a tésztagyúrást. Hiába porlad vagy morzsolódik, ki kell tartani, összeáll majd a végén. Ez például tipikusan olyan, amit egy főzőműsorból nem tudunk megtanulni. Hiába nézzük meredten a tévét, a tészta helyes állagát maximum sejthetjük, ám érezni sosem fogjuk.
A szombati tanfolyamon ezzel szemben ott volt nekünk a Tésztáslány, és segített: szólt, ha lágy volt, ha túl kemény, figyelmezettet, hogy ne simogassuk, hanem alaposan dolgozzuk meg azt a tésztát, és beavatott minket a villámkezű séfek késkezelés-technikájába is.
Az első tészta becsületes nevét nem tudom, de az biztos, hogy durum- és dupla nullás lisztből (teljes kiőrlésű rozslisztből is lehet), valamint vízből készült. A végeredmény pedig sok kicsi henger vagy kagyló lett, attól függően, hogy ki hogyan formázta meg az ujjával. Ehhez egy végtelenül egyszerű vajas mártást készítettünk. Kb. 20 g lágy vajba belekevertük apróra vágott petrezselymet, metélőhagymát és kakukkfüvet, és ebbe hempergettük meg a tésztát.
Ami a főzőtanfolyamok egyik legjobb tulajdonsága, hogy mindezt ott helyben el is fogyasztottuk, azon melegében, egy szépen terített asztal mellett. Közben pedig beszélgettünk, és egy hirtelen ötlettől vezérelve Petra megmutatta, hogyan tupírozhatjuk fel ezt az egytálételt: serpenyőben sütött nekünk pár szem koktélparadicsomot a tésztahalom tetejére.
Evés után, újult erővel nekiveselkedtünk a következő körnek, igazi olasz széles metéltet (másnéven tagliatelle) készítettünk tojásból és lisztből. A munkálatokat nagyon élveztük, a végeredmény tökéletes volt, sőt, még otthonra is jutott a nyers tésztából.
[frame]
Összegzés
Hiába kerestem, a kellemes háttérzenén kívül nem találtam hibát a pécsi főzőtanfolyamban. A szervezés szuper volt, az eszközök professzionálisak, és maradéktalanul tiszták voltak. Az egy főre számított munkafelületet abszolút elegendőnek éreztem, és a blogger nyújtotta segítség sem volt fojtogató, vagy túl sok. A főzés végeztével nem tettek minket küszöbön kívülre (első alkalommal éjfélig beszélgetett a társaság), maradhattunk, amíg jólesett.
Tényleg azt gondolom, hogy a főzőtanfolyam kikapcsolódásnak, hétvégi szórakozásnak kiváló program, nem utolsósorban pedig lehetőség arra, hogy megtanuljunk másképp hozzáállni a főzéshez és az ételekhez. Aki teheti, próbálja ki![/frame]
