Sok hír egy rövid cikkben azoknak, akik utálnak olvasni, de kíváncsiak, mi történt szerdán Pécsett.
RONGÁLT AZ ESŐ
Az Ágoston téren letépte egy-két autó rendszámát a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék. De holnaptól javul az időjárás.
SZÁNDÉKOS IS LEHETETT A GÁZOLÁS
Elképzelhető, hogy szándékosan gázolta el S. András 2012-ben Rózsa-Bakacsi Gergőt Vasason. Kiderült, hogy korábban összecserélték a gumilenyomatokat és egyéb kérdőjelek is felmerültek a nyomozás kapcsán. Augusztus végén, a következő tárgyaláson szembesítik az ellentétes véleményt megfogalmazó igazságügyi szakértőket.
OKTÓBER 12-ÉN ISMÉT SZAVAZUNK
Áder János, köztársasági elnök október 12-ére írta ki a magyarországi önkormányzati választást. Aki a szavazás napján nem tartózkodik lakóhelyén, de Magyarország egy másik településén élni akar a választójogával, október 10-ig kérheti átjelentkezését a lakcím szerinti választási irodától egy másik településre.
MEGÚJULNAK A PÉCSI SULIK
Pécs csaknem 60 millió forintot költ el a következő hetekben arra, hogy a város 24 intézményében felújítási munkákat végezzenek.
ATOMTEMETŐ LEHET BODÁN
A Pécs melletti településen azt vizsgálják, lehet-e ott biztonságosan tárolni radiokatív hulladékot. Ha lehet, akkor 2060-ban lerakót hoznának létre.
VESZÉLYES VOLT RÉGEN A KOZMETIKUSOK ÉLETE
Többek között ez is kiderül az Abszolút Nő kis kozmetikatörténelméből. Régen ugyanis főzték a gyantát, ami eléggé tűzveszélyes volt, gyakran meggyulladt.
MEGÉRI OTTHON LEKVÁRT FŐZNI
Már ha valakinek van rá ideje. Ha tudni akarjuk, mit eszünk meg és magunk szabályoznánk a cukor és adalékanyag mennyiségét, akkor főleg érdemes befektetni az energiát. És nem mellesleg olcsóbban is kijöhetünk, ha nagy fogyasztók vagyunk.