A “külföldről finanszírozott” civilekkel és médiával szemben most szintet lépni készül az Orbán-rezsim, a kormányfő húsvéti nagytakarítást, és guruló dolláros törvényeket ígért. Mester Zoltánt, az Emberség Erejével Alapítvány kommunikációs vezetőjét arról kérdeztük, hogyan élik meg ezt a helyzetet, illetve arról is beszélgettünk, milyen programjaik futnak most, és mit várnak a jövőtől. Spoiler: bár az alapítvány felfüggesztette egyik pályázati programját a USAID nevű amerikai állami szervezet beszántása miatt, a munkát folytatják.
A 2006-ban alapított pécsi Emberség Erejével Alapítvány 2007-ben indította el első emberi jogi nevelési programjait. A szervezet életében meghatározó volt, amikor a Open Society Foundations támogatásával elindította az Erősödő Civil Közösségek pályázati programot 2017-ben. Azonnal az akkor már erősen sorosozó kormányzat célkeresztjébe kerültek. A Páva Zsolt-féle önkormányzat és helyi fideszes politikusok megpróbálták ellehetetleníteni működésüket, sikertelenül. Az alapítvány az elmúlt években 450 millió forint támogatást osztott ki országosan közel 300, nagyrészt dél-dunántúli civil szervezetnek, kapacitásfejlesztő programjaikban eddig majdnem ezren vettek részt.
– “Olyan élhető társadalomért dolgozunk, ami az emberi jogokat és az egyenlőséget tiszteletben tartja, ahol a demokrácia érvényesül” – idézi az Emberség Erejével Alapítvány honlapja Nyirati Andrást, a szervezet vezetőjét. Itthon már jó ideje, de most már a nyugati világban is éppen ezzel ellentétes tendenciák látszanak felerősödni. Mennyiben változott az itthoni és a világhelyzet azóta, hogy elindult az Erősödő Civil Közösségek programotok?
– Az alapítvány értékrendje és célkitűzése húsz éve változatlan. A világ, és benne Magyarország viszont kétségkívül “elmozdult” azóta. Azok a tevékenységek, amelyek korábban egyértelműen pozitívnak minősültek, fokozatosan olyan térbe kerültek át, ahol az egyre aggreszívabb kormányzati narratíva átkeretezte a jelentésüket. Ennek ellenére, illetve éppen ezért talán soha nem volt még annyira fontos a munka, amit végzünk: egyrészt a kapacitásfejlesztés, a civil szervezetek pénzügyi és szakmai támogatása, másrészt az egyre nehezedő pályán zajló emberi jogi nevelés. Előbbi sok közösség számára az utolsó független támogatási lehetőségek egyike, amiért nem kell kompromisszumokat kötni. Nincs alternatíva. Az emberi jogok olyan univerzális értékek, amelyek túlmutatnak rajtunk és nem lehet szemezgetni belőlük.
– Változott-e a hazai civil szféra az elmúlt években?
– A körülmények változtak meg, és ennek hatására sokan tevékenységet változtattak, átalakultak, vagy abbahagyták a munkát. Nehezebb lett függetlennek maradni, nehezebb lett ellátni az alaptevékenységet. Egy fokozatosan szűkülő térben növekednek a kihívások, olyan problémákkal is foglalkozni kell, amelyek normális körülmények között nem kéne, hogy feladatot jelentsenek egy civil szervezetnek. Ez fokozottan igaz a szektor egészére, sportegyesületekre éppúgy, mint az állami feladatokat sokszor az állam helyett ellátó civilekre. Utóbbi különösen nehezített, forráshiányos terület. Elég csak az egészségügyre és a szociális ágazatra gondolni. Itt az alaptörvény is megfogalmazza az állam kötelességeit, a kormányzat mégsem tesz semmit. A legjobb eset az, ha legalább hagyja dolgozni azokat a civileket, akik képesek és hajlandóak reagálni a szükségletekre.
– A ti működésetek nyomán változott-e valami?
– Nyolc évvel ezelőtt az ECK egy pilot programnak indult. Részben az volt a célja, hogy a kis civil szervezetek vagy informális közösségek könnyebben jussanak forrásokhoz, ne Budapestről vagy külföldről történjen a támogatások kiosztása, hanem hozzájuk közelebb eső regionális központokból. Nagy hangsúlyt helyeztünk arra, hogy személyesen eljussunk minél több településre. Legalább ennyire fontos volt a tudás-, eszköz-, és módszertan-átadása. Ezek együttes hatása révén a civil szervezetek autonómiája erősödhet és ellenállóvá válhatnak, végső soron megerősítve a demokráciát. Az ECK három évig futott, utána voltak kísérleti, célzott támogatású, például a koronavírus járványra reagáló vagy a részvételt támogató programjaink. Az elmúlt három évben a German Marshall Fund-dal közös pályázati programunk már országos hatókörű volt, mínusz Budapest. Nyolc évnyi támogatásosztó tapasztalat birtokában elmondhatjuk, hogy ez a modell kifejezetten hatékonynak bizonyult, a támogatottaink működésében pozitív változást eredményezett. A hatásmérés során egyértelműen kiderült, hogy erősödött a szervezetek belső- és külső kommunikációja, új bevételszerző forrásokat sajátítottak el például az adománygyűjtések terén, megerősödött a bázisuk, növekedett taglétszámuk. Utóbb nagyobb fókuszt kaptak még az érdekérvényesítéssel, szervezeti menedzsmenttel kapcsolatos képzések, ahogy a részvételi folyamatok és a demokratikus értékek erősítése is. A támogatási folyamat során nyomon követjük, mérjük, mi változik a támogatott szervezeteknél.
– Milyen forrásokból gazdálkodtok most, milyen programjaitok vannak?
– Az évek alatt egy kicsi, “kétszemélyes” alapítványból évi több száz milliós támogatásokat kezelő szervezetté váltunk. Az alapítás óta fontos erkölcsi normánk, hogy kerüljük azokat a forrásokat, amelyek felhasználása sértheti az alapítvány alapértékeit, működési szabadságát, az alapítvány dolgozóinak és támogatóinak lelkiismeretét. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a magyar kormányzati forrásoktól függetlenül működünk. Ez egyébként nem szerencsés abból a szempontból, hogy az újraelosztásból részesülni kellene, de vagy pártpolitikai eszközzé vált a civileknek szánt támogatások odaítélése, vagy nem kaphatunk támogatást. Ezért nyílt, bárki által elérhető, szabályos nemzetközi, például európai uniós pályázatokból működönk. Tudatosan törekszünk arra, hogy ne legyünk kiszolgáltatva egy támogatónak sem, költségvetésünk egyre növekvő részét képezik a saját bevételek, például az adó egy százalék felajánlásokból vagy az adománygyűjtő kampányokból befolyt támogatások.
– A USAID felszámolásának milyen hatása van és lehet az alapítványra?
– Sajnos az Inkubátor pályázat idei programját érintette főleg. Ebben a pályázatban olyan kisebb közösségek tevékenységeit támogattuk, mint például közösségi kert kialakítása, jogtudatosítás oktatási intézményekben, drámapedagógiai foglalkozások, látássérült adománygyűjtők képzése, lakótelepi szerszámkölcsönző, ételosztás rászorulóknak, egészségügyi oktatás roma nőknek, népdal-előadások hátrányos helyzetű embereknek. Saját költségvetésből ezekhez hasonlóan izgalmas, lokális szinten fontos programokat nem tudunk támogatni, ehhez külföldi donorra van szükség. A mi működésünket ugyan közvetlenül nem veszélyezteti az USAID megszüntetése, de ilyen társadalmilag hasznos programok már nem fognak megvalósulni. Jó hír viszont, hogy Aspektus+ regionális támogatási program pályázatait június elején írjuk ki. Sok szempontból az elmúlt nyolc év jó gyakorlatainak sűrítménye lesz ez a négy évig futó, uniós forrásból megvalósuló program. Úgy állítottuk össze, hogy hosszabb időre tervezhetővé forrást jelentsen majd a civil szervezeteknek. Partnereinkkel, az Aspektus Csoporttal közösen, konzorciumban valósítjuk meg.
– A donorok beleszólnak-e abba, mire költitek a pénzt?
– Soha, egyetlen donor sem szólt bele ebbe, teljes szakmai szabadságot kaptunk. Büszkék vagyunk arra, ha erre kísérlet történt volna valaha, inkább mi lépünk ki az együttműködésből. Az alapítványunk, ahogy a legtöbb civil szervezet, teljes mértékben törvényesen, nyilvánosan és átláthatóan működik, bármikor bárki belenézhet a tevékenységünkbe. A legfontosabb támogatóink ugyanakkor a helyi emberek, hiszen ők testközelből tudják, mit csinálunk, és szükség esetén hajlandóak megvédeni ezt. Amíg ők vannak, nekünk erőt ad és bizonyosságot, hogy jó úton haladunk. Közéletileg aktív szervezetként tekintünk magunkra, de közben negligáljuk a pártpolitikai mezőt.
– Milyen célokkal vágtok neki a következő időszaknak?
– Végezzünk a munkánkat, az emberi jogi nevelési programokat, pályázati forrásokat keresünk és hozunk be magyarországi szervezeteknek. A jövő a közösségekben van. Legfontosabb feladatunk a szervezetek önrendelkezésének a megerősítése, de az is, hogy ráirányítsuk a figyelmet az egyéni, állampolgári felelősség fontosságára. Arra, hogy mindig van alternatíva, és nem mindegy, hogyan döntünk egy adott helyzetben.
– Mit mondanátok az embereknek?
– Fontos tudatosítani magunkban, hogy a tanult tehetetlenség leküzdhető. A közösségek jelentik a megoldást sok problémára, de egyénként is vannak eszközeink arra, hogy változást érjünk el. Keressünk, támogassunk jó célokat, civil szervezeteket, szólaljunk fel, ha igazságtalanságot tapasztalunk, fizessünk elő valamelyik szimpatikus független médiumra, önkénteskedjünk, és ne felejtsünk el rendelkezni adónk egy százalékáról.
Most nem jó a helyzet, amiben sokan érezhetik elbizonytalanodva magukat, de fontos tudatosítani, hogy van lehetőségünk változtatni. Tájékozódj, olvass hiteles forrásokból, tapasztald meg a saját szemeddel. Ne riasszon el, akármilyen hangos az ellenzaj. Állj ki azokért, akiket támadnak, mert holnap te következel. Az elmúlt évek megtanították nekünk, hogy ha támadnak, minél inkább nyomják, akkor az egy jó jel, hogy jól csináljuk.
