Invenció- és hangszíngazdag Beethoven-produkciókkal és „Egy kiállítás képei”-nek részletszépségekkel teli előadásával nyitották meg Pécs új koncerttermét, a Kodály Központot a Pannon Filharmonikusok, akiknek két világhírű muzsikus, az ezúttal karmesterként is fellépő hegedűs, Maxim Vengerov és Ránki Dezső zongoraművész volt a partnere a december 9-i, próbaüzem alatti „nem hivatalos megnyitón”.
Galériáért klikk a képre!
Pécsett csaknem két évszázada, de legalábbis 40-50 éve várnak a muzsikusok és zenebarátok egy olyan akusztikai közegre, mint amilyet Magyarország új koncertterme nyújt. Ennek minden csodáját hallhattuk már Beethoven 3. Leonóra-nyitányában: szinte minden egyes hangot ugyanúgy hallani még egy nagyobb összhangzásban is, mint ahogy azt az egyes zenészek megszólaltatják.
Bársonyos puha tónussal, remekül átjönnek a fafúvósok – fuvola, oboa, klarinét, fagott -, a rézfúvósok hangzása pedig egészen káprázatos. S bár a vonósok, különösen is a hegedűk magas fekvésű, halkabb játékának egyelőre még nem kedvez ennyire az akusztikai közeg, akárcsak a zongora hasonló régióiban, ha a zenekar erőteljesebben játszik, ez azonban vélhetőleg korrigálható, illetve alkalmazkodni lehet hozzá.
Vengerov nem hajszolt, emberi léptékű, mégis hősies karakterű Beethoven-arcképet rajzolt elénk, mely az Esz-dúr zongoraversenyben is – akárcsak a 4 évvel ezelőtti Hegedűverseny-előadásban is – egy dallamos, érzelemgazdag, a romantika felé nyitó komponistát mutatott fel a közönségnek.
Külön izgalmas pluszt adott, hogy Ránki Dezső viszont a beethoveni lélek legfinomabb belső rezdüléseitől az extatikus ujjongásig ívelő széles skálájú, mégis a klasszicizmus keretein belül maradó stílusban játszotta a mű zongoraszólamát, miként ez a nem „túl harsány” játék jellemezte a ráadásként előadott Liszt: Csárdás obstinét (Makacs csárdást) is.
Elemző, nagyon hangszíngazdag volt Muszorgszkij zongoraciklusának, az Egy kiállítás képeinek Ravel-féle hangszerelése, mely minden részletszépségét, s eddig még lemezen is ritkán hallható finomságait is felmutatta. Ami mégis kissé csalódást okozott, hogy Muszorgszkij igazán eredeti, „zabolázhatatlan” zsenijének tempó- és dinamikai gazdagságával, átütő erejével – utóbbiban talán az egy „Kijevi nagykapu” kivételével – teljesen adós maradt Vengerov.
Ami azért is meglepő, mert Kárpátalja szülötteként is nyilvánvalóan jó ismerője az orosz tradíciónak, mostani felfogása a műről azonban nem ment túl a „jól nevelt” nyugat-európai, amerikai muzsikusok által játszott stílusén, így többnyire „csak” egy illusztratív, de kissé didaktikus előadást hallhattunk, igaz, a megszokottnál bombasztikusabb, hatalmas csúcsponttal a végén.
A sok kiváló szólistateljesítmény közül emeljük ki a Beethoven-nyitányban is remeklő trombitásé mellett a tubás, fagottos, fuvolás, klarinétos, oboista és kürtös produkciókat a pécsi zenekarból.
A ráadásként előadott Beethoven: F-dúr románcban pedig a Gyermánné Vass Ágnes koncertmester vezette vonóskar adott stílusos, szép kíséretet Vengerov érzelemgazdag hegedűjátékának, mely cáfolni látszott a művész vállfájdalmáról szóló híreket. A Vengerov-Ránki páros és Pannon Filharmonikusok Beethoven-ünnepe pedig a szívre is gyógyító hatású volt.
Kovács Attila írása.
