Sok anyuka elfelejti a kőkemény megpróbáltatásokat, amelyeket átélt a szülőszobában, hiszen figyelme maximálisan a csecsemőre összpontosul a szülés után. Bár minden édesanyát kárpótol a gyermek hangja, mosolya, lénye, a szülés nem egy leányálom, és erről igenis beszélni kell. Három pécsi édesanyát kérdeztünk a megpróbáltatásokról, és olyan részletekről, melyeket senki sem szeret elmondani. Csak akkor olvasson tovább, ha bírja az ilyet – vagy várandós. Mi szóltunk.
„Én eléggé ellene mentem a mai „trendeknek”, például nem volt választott dokim, az ügyeletesnél szültem, a terhesgondozást pedig a szakrendelésen végezte egy orvos. Semmi negatívum nem ért a szülészeten, rendes volt a doktor, pedig aznap én voltam a hetedik szülő nő, a szülésznő is egy tündér volt. Nem akartam, de végül kértem epidurális érzéstelenítést, de egyáltalán nem bántam meg. A terhesjóga-oktatóm telebeszélte a fejünket, hogy csak természetesen szüljünk, ne kérjünk érzéstelenítést, azt is említette, hogy a gátmetszés „hentesmunka”. Abszolút semmi ilyesmit nem tapasztaltam, a kitolási szakasz előtt tudtam is egy picit pihenni, a tolófájás idejére pedig teljesen el is múlt az érzéstelenítő hatása. Gátmetszést is kaptam, de hamar regenerálódtam. Nem is a gátseb fájt, hanem inkább az, hogy aranyerem lett a nyomástól.
Csináltam a harmincnegyedik héttől mindenfélét, hogy gyorsan és jól táguljak, például málnalevél-teát ittam, gátmasszázst és gátizomtornát végeztem, melyekről utólag megállapítottam, hogy semmit sem használtak. Emellett az apás szülést mindenkinek ajánlom, óriási segítség volt, biztatott, simogatott, ő vágta el a köldökzsinórt, nem is volt kérdés, hogy máshogy lesz.”
– Kata
„Kedden hajnali fél kettőkor elfolyt a magzatvíz. Persze megijedtem elsőre, de örültem is, mert már két hete éreztem jóslófájásokat. Amikor beérkeztünk, már egy ujjnyira ki voltam tágulva. A fájások szépen szabályosan jöttek hét percenként, majd egyre sűrűsödtek és erősödtek. Nyolckor jött a doktor úr, aki megállapította, hogy még mindig folyik a magzatvizem, és megmagyarázta, ez azt jelenti, hogy a baba feje nem illeszkedik rendesen a szülőcsatornába. Ekkor balra fordítottak, aminek következtében beindultak a tolófájások. Ezt nem lehet szebben mondani, olyan érzés volt, mintha az embernek nagyon kellene toalettre mennie. Szóltam is a szülésznőnek, hogy ezek másmilyen fájások, de megnyugtatott, hogy az ilyen „balesetek” nap mint nap előfordulnak a szülőszobán, nem szabad törődni vele, nyomni kell. Két órával később a szülésznő elkezdett előkészülni a szüléshez, csomó mindent kipakolt az asztalra, alig vártam, hogy vége legyen. Jött a fájás, a doktor úr a bordáim közé könyökölt, a szülésznő tágított körkörös mozdulatokkal, a másik doki vágott egy kicsit a gáton, egy negyedik ember a lábaimat szorította le, a férjem pedig a fejemet fogta.
Amikor kicsusszant a baba, rettenetesen felszabadultam. Szuper érzés volt! A fájdalom egyből megszűnt, ahhoz képest a gátmetszés és a varrás gyerekjáték volt. Amikor végeztek az orvosok, mindenki kiment, és két órát teljesen egyedül voltunk ott a szülőszobában hárman, a baba, a férjem és én. Közben persze folyamatosan véreztem, és az egész testem sajgott, de abszolút nem törődtem vele, fantasztikus élmény volt.”
– Zita
„Hiába második babám, nagyon izgultam, hogy minden rendben menjen: egészségesen szülessen, és hogy szülés közben ne legyen komplikáció. Egyes fájások alkalmával a szívhangja leesett. Rémisztő volt hallani, ahogy egyre lassabban ver a kis szíve, de szerencsére gyorsan rendeződött. A szülésznő nem aggódott annyira, nem rohant be egy sereg orvos, úgyhogy én is nyugodt tudtam maradni. Volt fogadott szülésznőm és orvosom is, akik végig figyeltek rám és a babára.
A szülés után a szoptatás nagyon nehéz volt, mert sokáig nem tudott rácuppanni a baba. Egész éjjel nagyon sokat sírt, türelmetlen és éhes volt. Két nap múlva egy nővér adott egy bimbóvédőt, ami megmentett minket. Ez egy nagyon vékony szilikon anyag, aminek a segítségével rá tud szippantani fájdalommentesen és hatékonyan a csecsemő a mellbimbóra. Sajnos a másfél napos „bénázás” miatt kisebesedett a mellbimbóm, és nagyon fájt. Az utána levő napokban borzasztóan becsomósodtak és bevörösödtek a melleim, és folyamatosan folyt mindkettőből a tej. Ezen a meleg vizes borogatás segített, illetve az úgynevezett anyatejgyűjtő kagyló, mely a melltartóba helyezve gyűjti össze a tejet.
A kialvatlanság volt a legrosszabb az egészben, úgynevezett idegi kimerültséget érez az ember ilyenkor. A szülést a férjemmel csináltam végig, ami rengeteg erőt adott. Bármiben számíthattam rá, és megnyugtatott, hogy ott van velem.”
– Zsófi
[su_note note_color=”#94ecf4″]
Segítségképp korábban írtunk arról a kilenc dologról, amit mindenképpen vigyünk magunkkal a szülőszobára! Ide kattintva olvashatja el![/su_note]
