Hét-nyolc ezer forint. Hozzávetőlegesen ennyibe kerül manapság egy gyerekjáték. Ha szemfülesek vagyunk, előfordulhat, hogy olcsóbban megússzuk, de az igazán jó minőségű, logikai, fejlesztő játékok még többe kerülnek. De vajon gondoltunk-e már arra, hogy körbenézzünk egy használt játék üzletben?
Játékok másodkézből
A gyerekének – lehetőségeihez képest – mindenki szeretne mindent megadni. A legszebbet, a legjobbat, a legújabbat. Ezzel nincs is semmi gond, de be kell látni, az ember hajlamos néha átesni a ló túloldalára. Akinek nem anyagi kérdés, sokszor végig sem gondolja, mennyi pénzt költ el ajándékokra a szeretet ünnepén.
Kivételek azért mindig akadnak: Katalin és férje, István például ilyenek. Két gyermekük van és tudatosan figyelnek arra, hogy az olyan játékokat, amikből nem szükséges feltétlenül újat vásárolni, inkább a használt árukat kínáló üzletekből szerezzék be.
– A legók, babaházak, társasjátékok, kisautók vagy a Barbie-babák olyan játékok, amik nem feltétlenül használódnak el néhány év alatt. Van néhány bejáratott boltunk, ahol ismerjük a tulajdonosokat, eladókat, bennük megbízunk, náluk ellenőrizni tudjuk a játék állapotát, de az internetről is szoktunk néha rendelni – mondja Katalin.
A használt játékoknak a legtöbb esetben már nincs meg az eredeti csomagolása, ezért Katalin mindig kitalál valami ötletes megoldást, amitől mutatósan néz ki az ajándék a fa alatt.
– Alapvetően megtehetnénk, hogy újonnan megvegyük a drágább játékokat, de azért nekünk is jól esik, ha 15.000 forint helyett mondjuk 9000-ért kapunk meg egy babaházat. Arról nem is beszélve, hogy ha arról van szó, ugyanazon az áron akár két játékot is tudunk venni a gyerekeinknek – mondja István.
Gazdag a kínálat
Katalinék kíváncsivá tették az Abszolút Nő szerkesztőségét, ezért ellátogattunk egy belvárosi használt kereskedésbe és meglestük a kínálatot. Csak ámultunk és bámultunk.
Mint megtudtuk, a dolog egészen egyszerűen működik: az ember beviszi hozzájuk a játékot, amit az üzletben alaposan megvizsgálnak: a puzzle- öket például kirakják, megszámolják, a társasjátékok minőségét ellenőrzik, majd ha megfelelő és szükség van rá, akkor vagy bizományba, vagy készpénzért megveszik a tulajdonostól. Ezután képeznek egy új árat a játéknak és kirakják a polcra.
– Mindig tájékozódom az adott termék piaci értékéről, megnézek több katalógust is, és ezután a játék állapotához mérten találom ki az új árat. De ha a vásárló több dolgot is vesz, alkudozni is lehet – mondja Edina, az üzlet tulajdonosa.
Az üzletben szinte minden népszerű és menő játék fellelhető. A Playmobil háztól a mini pónikon keresztül, az ici-pici barátokon át, egészen a társasokig.
Jótékonykodhatunk is
A játék bizományikon és a használt kereskedéseken túl többek között a Szemem Fénye Alapítvány pécsi Charity Shopjában is találunk használt játékokat.
– A Dórai Ház, Magyarország első gyermekhospice háza adományokból és pályázati forrásokból tartja fenn magát. Szerencsére rengeteg külföldről érkező tárgyadomány is érkezik hozzánk, ám nem tudjuk az összeset hasznosítani a házban. Az ilyen feleslegessé vált, de még jó állapotú tárgyak és játékok kerülnek Charity Shopjainkba. A befolyó bevétel szintén a hospice ház működtetésére szolgál – mondja Nácsa János, az alapítvány sajtóreferense.
Nem kell félni a baciktól
A használt játékokkal kapcsolatban a higiénia kérdése szinte mindenkiben felmerül.
Ki tudja, honnan származik az a tárgy, ki és hogyan játszott vele ezelőtt stb.? A felvetés jogos, de a megoldás nem lehetetlen. Megkérdeztük Gazdag Zoltánt, a PTE-TTK egyetemi adjunktusát, ő milyen módszereket ajánl a játékok tisztítására.
– Műanyag játékok esetében egy százalékos hipó oldatot javaslok. Pl.: Öt liter vízbe öntsünk fél deci hipót, majd áztassuk benne a tárgyat tíz percig. Fontos tudni, az oldat csak fertőtlenít, de nem tisztít, az áztatás után ezért mindenképpen szükséges mosószeres vízzel átmosni a játékot. Továbbá hatékony még az alkoholos áttörlés (legalább 50%-os alkoholtartalmú oldattal), vagy a kifőzés is. Fa játékoknál ez utóbbi az ajánlott.
Plüssállat esetében egy kicsivel nehezebb dolgunk van. Ugyanis a fertőtlenítőszerek nagy része – így a hipó illetve a flóraszept is – nem csak fertőtlenítenek, hanem fehérítenek is. Ha mégis ezt a módszert választjuk, akkor öt liter vízbe tegyünk egy deci hipót és áztassuk egy óráig az állatkákat, ha pedig flóraszeptet használunk, akkor egy evőkanál szert tegyünk 1 liter vízhez, majd 30 percig hagyjuk állni benne a játékokat. Végül, a hagyományos mosószeres, 90 °C hőmérsékletű mosást se felejtsük el – tanácsolja Gazdag Zoltán.
[box title=”Csak ésszel” box_color=”#f18a4b” title_color=”#201818″]A témával kapcsolatban megkérdeztük Lettner Gabriellát, a Pécsi Zöld Kör elnökét, aki amellett, hogy környezettudatosan él, többszörös anyuka is.
– Az első és legfontosabb gondolatom az, hogy ne féljünk a használt játékoktól! Én magam is több alkalommal vásároltam már a gyerekeimnek például társast vagy kirakót ilyen üzletekben. Az éppen aktuális divatjátékokból például kifejezetten pazarlás újat venni, hiszen a gyerekek általában hamar megunják őket, és a polc vagy láda alján végzik egy-két hónapon belül. A plüssjátékokkal hasonlóképpen vagyok, néhány darab még oké, főleg ha a kisgyerek szívesen ölelgeti szeretgeti ezeket, de nem kell belőle két szemeteszsáknyi.
Szoktassuk rá a gyerkőcöket, hogy az apró, műanyag kedvenceket inkább cserélgessék egymás között, vagy a játékbörzéken, ahelyett, hogy mindig újabb és újabb darabért siránkoznának a szüleiknek.
Gabriella hozzáteszi, a jó minőségű, tartós játékokból természetesen megéri újat venni, hiszen ezek több generáción keresztül elkísérik a családot. Ha pedig már tényleg senkinek nem kell egy játék, gondoljunk a rászorulókra. [/box]