Nemrég hihetetlenül izgalmas utazásban lehetett részem, egy egészen más világot ismertem meg az Európa és Ázsia között fekvő Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban. Úti beszámoló következik.
Utazás
Ahhoz, hogy az országba beléphessünk, először is vízumot kellett igényelnünk. Ez viszonylag egyszerű, Magyarországról interneten keresztül elérhető a szolgáltatás és csupán néhány napot kell várni rá.
Ha időben lefoglaljuk, fejenként körülbelül 30-40 ezer forintból megúszhatjuk az utazást oda-vissza. Budapestről közel 4 órás repülőút vár a Bakuba kiruccanókra, ami után megérkeznek a Liszt Ferenc Repülőtériekhez hasonló mérettel megáldott terminálok egyikére. Az már a megérkezéskor feltűnt, hogy az eddigi utazásokkor megtapasztaltakhoz képest is rengeteg taxi állt a reptéri parkolóban. Egyikük 50, másikuk 30 vagy 20 helyi pénzért – 1 azerbajdzsáni manat körülbelül 175 forintnak felel meg – lett volna hajlandó elvinni a belvárosi szállásra. Végül sikerült megegyezni az egyik sofőrrel, aki kényelmes – és ami külön jó pont, akadálymentesített – taxijával elrepített minket a hotelig.
A taxitúltengés valószínűleg az üzemanyag olcsóságából ered: az ország legjelentősebb feldolgozóipari tevékenysége a kőolaj-finomítás, még olyan lakóházak is akadnak lépten-nyomon, amikhez olajkút tartozik. Emiatt is lehet, hogy minden második autó utasszállítóként funkcionál, viszont arra nem árt ügyelni, hogy a sofőrök gyakorlatilag csak azeri nyelven beszélnek, és sokszor mintha fogalmuk sem lenne, merre járnak. Visszafelé például majdnem lekéstük a repülőt, a taxis ugyanis eltévesztette a reptérre vezető utat.
A szállás maga igencsak nagy csalódás volt: megérkeztünk egy emeletes ház iszonyúan lepukkant folyosójára, ahol semmilyen arra utaló jelet nem láttunk, hogy az épületben valahol szálláshely működne. A hátsó udvarban egy kisebb melléképületben mini-rendőrséget találtunk, azonban egy általunk beszélt nyelven (magyar, német, angol, orosz, horvát) sem tudtunk szót érteni a jarddal, aki így nem tudott segíteni. Végül kiderült, hogy egy feljebbi emeleten valóban ott lapul a szoba, mely az előtéri fogadtatáshoz képest üdítően tiszta és rendezett volt.
Abból a szempontból szuper volt a hely, hogy a belváros közepén laktunk. Gyalog akármelyik nevezetesség simán megközelíthető volt, a 125-ös buszra felpattanva pedig eljutottunk a tengerpartra is, ez körülbelül fél órát vett igénybe. Lakhattunk volna persze csillagászati áron a Hiltonban, a Four Seasonsben, vagy a Sheratonban is, de mi inkább így oldottuk meg.
Élmények
Ami a Bakuba érkezésünkkor először feltűnt, az az épületek és terek sokszor indokolatlannak tűnő hatalmassága. Az futott át az agyunkon, hogy magas fokú tervezői készségre és előre gondolkodásra lehetett szükség ahhoz, hogy a régi városi elemekhez hozzáépített, rendkívül modern fejlesztéseket ekkorában húzhassák fel.
Gondolok itt például a széles, hosszú tengerparti passzázsra; a monumentális Tűztornyokra; a világörökséghez tartozó óriási szőnyegmúzeumra; a nagy, zöld parkokra; és persze a hatalmas olajfúrókra, melyeket mindenhol – még a szabadstrand közepén – is látni.
Sok nevezetességet megnéztünk a városban, voltunk múzeumban, bazárban (ezt ne úgy képzeljük el, mint általában a távol-keleti vásárokat, inkább butikokról van szó, mint bódés árusokról), az óvárosban található várnegyedben felültünk az óriáskerékre és persze a Hilton tetején található 360 fokot forgó bárba is ellátogattunk.
A körülbelül kétmillió városlakó döntő többsége az iszlám vallás híve, ezért rengeteg régi és újabb mecset található a városban. A bakui szőnyeggyártás világhírű, így hatalmas kiállítással tisztelegnek a hagyományok előtt, de az utcán is látni gyönyörű szőnyegeket, melyekkel a tereket díszítik. A szocializmus hatása sem múlt el nyom nélkül, sok épület, régi autó és antikváriumban kapható használati tárgy jelzi ezt. Érdekes, hogy az emberek általában nem tudnak – vagy nem akarnak – oroszul megszólalni, holott Oroszország közelsége és a sokéves szovjet megszállás miatt valószínűbb lenne, hogy beszélik a nyelvet. Az angollal szintén nem sokra mentünk, így többnyire mutogatással és orosz-angol kevert nyelven próbáltunk boldogulni.
Különlegességek
Állatbarátként muszáj megemlítenem, hogy az azeriek úgy tűnik, nagy hangsúlyt fektetnek az utcákon lődörgő – esetenként biztosan nem kóbor – macskák, verebek és galambok, valamint más madarak kényelmére. Mindenhol galambdúcok és madárházak találhatóak a belső városrészek fáin. Sőt, láttunk olyan épületet, melyen fecskealakzatban több száz mesterséges fecskefészket látni. A cicáknak pedig kis házikókat alakítottak ki, melyekbe behúzódhatnak zordabb időjárás esetén vagy éjszaka. A kisházakhoz vizes és tápos edénykék is tartoznak, melyekből lakmározhatnak a kicsi és nagy négylábúak.
Itt azonban meg kell jegyeznem azt is, hogy a tengerparti hosszú út mellett rengeteg, legalább 30-40 kutyát láttunk látszólag cél nélkül feküdni a porban. Habár fülükben biléta lógott – amiből arra következtettünk, hogy van gazdájuk – fogalmunk sem volt, miért nincsenek otthon az állatok. Számomra érthetetlen, miért törődnek egyes állatokkal sokkal inkább, mint a többivel.
További furcsa élmény volt maga a tengerpart is: a Kaszpi-tenger ugyan legalább 25 fokos lehetett, viszont hideg szél fújt folyamatosan a part mentén, ami valószínűleg nem csak szeptemberben, hanem nyáron is zavaró. A parton a homokot kifejezetten fájdalmasan csapta a lábunknak a szellő, illetve a már említett olajfúró látványa sem nyújtott vigaszt. Mindemellett a szabadstrand büféi bár rendelkeztek hűtővel, azt nem kapcsolták be és így meleg italokkal tudtak csak szolgálni. Meggondolandó tehát, hogy inkább a belvároshoz való közelség a fontos, vagy érdemes olyan szállást bérelni, amihez saját strand tartozik.
Nekünk azt mondták, hogy Azerbajdzsán rendkívül olcsó hely. Jó, ha felkészülünk rá még mielőtt elindulunk, hogy ez nem így van. Az ételek és italok nagyjából olyan árakon kaphatóak, mint itthon. Vagyis valószínűleg nem fogja egy átlag magyar pénztárcáját nagyon megviselni, azonban spórolni sem fog tudni igazán.
