Újabb öt évre Vidákovics Szlávent nevezte ki a városi közgyűlés a Pécsi Horvát Színház élére. A 35 éves színész 2009-ben vette át a direktori stafétát édesapjától, Vidákovics Antaltól, aki alapító-igazgatója volt a teátrumnak. A kulturális missziót felvállaló intézmény tavaly ünnepelte fennállásának két évtizedes jubileumát. Az újraválasztott vezetőt a terveiről faggattuk.
– A városvezetéstől korábban kapott, s most megerősített bizalmat azzal igyekszem megszolgálni továbbra is, hogy a szellemi örökséget, amit édesapámtól átvettem e teátrummal, méltó módon, magas színvonalon továbbvigyem – kezdi beszélgetésünket Vidákovics Szláven. – Korábban is születtek itt olyan sikeres előadások, amelyeket a szakma rangos díjakkal ismert el, miután jelen volt a nagy hírű horvát színházi fesztiválokon Splitben, Zágrábban, Eszéken, Rijekában egyaránt. Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt években sem szakadt meg ez a hagyomány, és a 39 lépcsőfok című Hitchcock-trillerrel, melyet a verőcei színházzal koprodukcióban hoztunk létre, 2011-ben a vinkovci Színész Fesztiválon a legjobb előadás és a legjobb fiatal színész díját is elnyertük. Úgy érzem, ez is azt jelzi: jó úton haladunk, igaz, sok munka áll még előttünk.
– Miként foglalhatók össze az elkövetkező öt évad tervei?
– Mindenképpen szeretnék öt-hat színészt szerződtetni, s velük létrehozni egy saját, önálló társulatot. Mert ez a minőségi műhelymunka alapja. Ha minden produkcióhoz máshonnan kell színészeket hívnom, akkor a művészi munka sosem fog beérni, s nem tud olyan magas színvonalon működni, amilyenen szeretném. A társulatépítés, persze, a pénzügyi lehetőségeink függvénye.
– Honnan szerződtetne színészeket?
– Magyarországon is van annyi professzionális, a horvát nyelvet jól beszélő színész, akit szívesen hívnék ide. Nagyon szeretnék partnerkapcsolatot létesíteni a mi teátrumunk és az Eszéki Színművészeti Egyetem között, már körvonalazódnak is az együttműködés lehetőségei, mert nyitottak a kezdeményezésre. A végzős fiatalok egyike-másika nálunk tölthetné a szakmai gyakorlatát, vagy akár pályakezdő művészként el is helyezkedhetne itt.
– Miként jellemezhető a repertoár?
– Elsődleges missziónk, hogy eljussunk minden hazai, horvátok lakta településre, a legtávolabbi, legkisebb falvakba is, ahol a horvát nyelvet értik és beszélik. Nemzetiségi színházaink közül – tudtommal – a mi intézményünk vállalta föl elsőként, hogy utazószínházi jelleggel Vas megyétől Bácskán keresztül Pestig mindenhova elviszi anyanyelvű előadásait. S dacára annak, hogy állami támogatásunk 2009 óta csaknem a felére csökkent (50 millióról 28 millióra), mégis próbálok ragaszkodni az évadonkénti három-négy új bemutatóhoz. Kétévente tűzünk műsorra népszínművet, amit a közönség a benne megőrzött autentikus horvát népviselet, tánckultúra és zene miatt is rajongásig szeret. Minden évadban van egy gyermekelőadásunk, hogy már óvodás kortól rászokjanak a legkisebbek is a színházlátogatásra, és anyanyelvükön találkozhassanak a színpadi mesékkel. A vígjátékokért a középiskolás és a felnőtt közönség hálás leginkább. Rendszeresen bemutatunk klasszikus és kortárs művet horvát szerzőtől, vagy magyar drámaíróét horvátul. Ugyanis a Pécsi Horvát Színház híd-szerepet is betölt a két ország között.
– Ebben segít az intézményen belül működő Csopor(t)-Horda Galéria is.
– Így van, hisz számos kötetbe rendezték már kortárs írók műveit: horvátokét magyarra, magyarokét horvátra fordítva. Több hazai teátrum így bukkant olyan színművekre, amelyeket aztán műsorára is tűzött.
– Igazgatói munkájának része a Pécsi Nyári Színház művészeti vezetése is.
– Ebben is a hagyományokra, az értékekre építek, s ahogy azt 1978-as indulásakor édesapám mellett Eck Imre és Bagossy László megálmodta, abban az összművészeti szellemben igyekszem továbbvinni. Törekszem arra, hogy minél több saját produkciónk legyen, a nívós meghívottak mellett. Idén egy saját, két koprodukcióban születő és számos vendégelőadásunk lesz, tizenhat produkció harminc alkalommal szórakoztatja a nagyérdeműt június közepétől augusztus végéig két helyszínen: a Káptalan utcai szabadtéri színpadon és az Anna-udvarban.
– Úgy hírlik, ez utóbbi helyen hamarosan építkezés indul.
– Reményeink szerint legalábbis. Bővíteni szeretnénk jelenlegi játszóhelyünket az Anna utca 17-ben. A telket Zágráb városa nekünk adományozta, de a beruházást a magyar állam finanszírozná. 2006 óta húzódik-halasztódik az ügy, az akkori tervek már nem is minden előírásnak felelnek meg. A minisztérium ezért új költségvetési tervezetet kért, amit el is készítettem. Egyelőre arra van ígéretünk, hogy a beruházás első, százmilliós üteme jövőre elindulhatna. Az Anna-udvart semmiképpen nem akarom elveszíteni, ezért állt elő Bachman Zoltán Kossuth-díjas építész azzal az ötlettel, hogy az új színházépületet a föld alatt kellene építeni. A teátrum 25 éves jubileumát már ott szeretném megünnepelni 2017-ben.
– A színház életében hoz-e változást az, hogy Horvátország az Európai Unió tagja lesz?
– A határok eltűnnek, ez nagyon jó. Adminisztratíve sokkal könnyebb lesz átlépni. Ám művészi téren korábban is élő kapcsolatot ápoltunk horvát partnereinkkel, ebben az országhatár sem tudott minket megakadályozni. Ahogy eddig, úgy ezután is egyfajta horvát multikulturális centrumként működnénk, ahol színház, irodalom és képzőművészet egyaránt otthonra lel. Sajnos művészi ambícióimat sokszor az (anyagi) lehetőségek keresztbe húzzák, pedig igazgatóként a felelősségem igen nagy. Szakmai téren maximalista vagyok, ha kell, a lehetetlennel is megbirkózom. Persze, a békességet jobban szeretem.
