Abraka babra – akár egy varázsige. Talán az is. Hisz megjelenése után
nem sokkal, az olvasók Aranykönyvvé szavazták Hegyi Barbara tavaly napvilágot látott szakácskönyvét. (A magyar nyelvű gasztronómiai kiadványok külföldi mezőnyében Jamie Oliver örülhetett akkor ezen elismerésnek.)
De mitől különleges az Abraka babra? Attól, hogy egyéni hangvételű, izgalmasan sokszínű, néhol merész, ám mindeközben elérhető
közelségben marad – hozzávalók terén és stílusában egyaránt. Sőt: pofon egyszerű, ám nagyszerű konyhai fortélyokat oszt meg velünk. Ráadásul Hegyi Barbara az ételreceptek mellé egy csipetnyit önmagából is ad: családi emlékeket a múltból, történeteket az életéből, gondolatokat a konyhájából. Szenvedély hatja át minden pillanatát főzés közben éppúgy, akár a színpadon.
„A főzést nem kell túl komolyan venni: legyen benne játék
és nagyvonalúság!”
A Vígszínház művésznője ezekben a hetekben Pécsett próbál, augusztus elején őjátssza a Black comedy egyik szerepét a Pécsi Nyári Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciójában. Ebédszünetben találkozunk, ínycsiklandó zöldsalátáját fogyasztja épp, s bármily szívesen kínálja is kollégáinak, azok erősen tartózkodók. Végül Rázga Miklós színidirektor menti meg teátristáinak becsületét, s elfogad egy villáravalót.
– Nem őrület? Úgy kell rájuk tukmálnom egy falatot! Vajon mitől félnek?
Hogy a rukkolalevél megharapja őket? Igaz, csípős egy picit, de nagyon finom, főleg azzal a fokhagymás-borsos spanyol kolbásszal, amiből pár szeletet belekarikáztam – morfondíroz a színésznő, miközben az öltözőjébe menekülünk a hőség elől.
– Az utóbbi tíz-tizenöt évben tapasztalható egy általános nyitás,
hisz bekerült a köztudatba például a szójaszósz, a balzsamecet és az olívaolaj, sokan fogyasztanak tofut, s használnak magokat, fűszerként bazsalikomot, oreganót. De még mindig túlságosan ragaszkodunk megszokott ízeinkhez, pedig a bezártság, a beszűkülés a gasztronómiában sem jó. Én nagyon hálás vagyok,ha valaki megkóstolja a főztömet. Aztán majd eldönti, hogy ínyére való-e vagy sem, de legalább nem fosztja meg magát a lehetőségtől.
– Hegyi Barbara konyhája nem csupán főzésre való.
– Tudom, elegánsabb lenne, ha a nappaliban ülnénk le, s ott beszélgetnénk a vendégeinkkel, miközben egy kávéscsészében üldözzük a kockacukrot, de nálunk ez nem így van. A mi házunkban a konyha a központi hely. Hogy a barátnőimet idézzem, ,,egy általános foglalkoztató”, mert mindig akad egy kiló, pucolásra váró borsó, vagy krumpli, esetleg gyümölcs, s e tennivalók közben istenieket beszélgetünk. És odafigyelünk egymásra, és nevetünk, és megnyugszunk.
– Volt egy gasztro-blogja, az Áfonya és Ribizli.
– Ajándékba kaptam a férjem, Zorán lányától, Sandrától. Nagyon kedves
gondolat volt tőle, s főleg arra használtuk, hogy ha aznap főztem valami
izgalmasat, rögtön le is írtuk, közzétettük. Pontosabban tollba mondtam neki, mert én az ilyen technikai dolgokhoz nem értek.
– Honnan jött a könyv ötlete?
– Úgy hozta a sors, hogy 2011 elején nem próbáltam új darabot, ,,csak” a szokásos havi húsz-egynéhány előadást játszottam. Nem akartam elfecsérelni a szabadidőmet, gondoltam, összegyűjtöm azon ételek receptjét, amelyeket rendszeresen elkészítünk és eszünk, mert szeretünk. Száznegyven főznivaló alkotta ily módon a család kedvenceit, ebben a bodzaszörptől az olaszos rántottán át a húsételekig minden benne volt, köztük rengeteg tésztafélével,
mert azokat is imádjuk. Persze, a pralinék sem maradhattak ki, hisz adventkor valóságos csokigyárrá alakulunk át, több ezer finomságot dobozolunk be.
– Mesélő szakácskönyv született.
– Úgy éreztem, ahhoz, hogy elfogadtassam a főztömet, egy kicsit önmagamból is adnom kell. Ezért olyan történetekkel tűzdeltük a receptek sorát, amelyek a gyermekkoromtól mostanáig életem érdekes és fontos momentumai, s mindegyik erősen kapcsolódik a konyhához. Csodálatos nők vettek körül, akik remekül főztek, mellettük a konyha természetes közegemmé vált. Talán e könyv lapjain ők is tovább élnek egy kicsit. Sokan sopánkodnak, hogy ,,a nagyi milyen finom paradicsomos káposztát tudott főzni, nekem bezzeg sosem sikerül olyanra az íze”. Mert a nagyi sajnos nem írta le a receptjét, s nem hagyományozódott tovább, miként készítette. Én épp azt szeretném, ha e könyv révén a gyerekeink számára megmaradnának ezek a finomságok, családi örökségül. Néha én is leemelem a polcról, hogy föllapozzam…
– Legyen szó akár a legegyszerűbb, akár a legbonyolultabb fogásról, miben rejlik a jó étel titka?
– Nincs titok. Olyannak érdemes főzni, aki szeret enni és éhes. A főzést nem kell túlságosan komolyan venni. Legyen benne játék és nagyvonalúság: szabad eltérni a leírtaktól, másféle hozzávalókból is készülhet, ami épp van otthon. A kísérletezésből remek dolgok születhetnek. A chilis tésztámat magam is megújítottam nemrég: a puha, ízletes tésztát megbolondítom fokhagymás olívában pirított, darált barnakenyér-morzsával. Nagy élvezet számomra a főzés, örülnék, ha a receptjeim nyomán mások is kedvet kapnának hozzá.
– Szendvicskrémként is ajánl néhány egyszerűen elkészíthető ínyencséget, például körözöttet. A mi családunkban ez attól különleges, hogy paprikába töltjük. Kiszedjük a magházát, s a hegyét is levágjuk annyira, hogy a paprika húsa középen már lyukas legyen, de csak annyira, mint egy gombostűfej. Így amikor kávéskanállal beletömködjük a jól kikevert körözöttet, nem szorul a paprika belsejébe levegő, s a zöldség teljes hosszában eloszlathatjuk a tölteléket. Vendégvárónak is kiváló fogás, karikára szelve nagyon mutatós.
– Sokan kérdezték, nem féltem-e a konyhai fortélyokat ország-világ elé tárni. Ugyan miért tenném? Hisz nekem is öröm, ha valaki tőlem vesz át egy praktikus ötletet!
– Nem látom, hogy kuktát is használna.
– Nagyon ritkán teszem, de a csülköt például abban főzöm, mert miután
föltettem, nem kell hozzáadni mást. Én viszont szeretnem látni, érezni, ahogy az étel készül, gyakorta kóstolgatom is, talán mert így válok a folyamat részévé.
– Igaz, hogy a férfiakhoz a gyomrukon át vezet az út?
– Nemcsak hozzájuk, hanem a nőkhöz is. Mindenki szeret finomat enni, s egy kis odafigyeléssel még a fogyókúrázónak is adhatunk olyan fogást, amivel megfogható… Szerintem a közös evés, vagy főzés az egyik legjobb hódítási praktika. Nagy mutatvány, ha az ember elő tud állni valamivel, s mozi után nem kell beülni valahová, hanem a magunkét fogyaszthatjuk el. Tizenéves koromban tréfálkozott is velem a családom, ha egy udvarlóm idejekorán lelépett. Azt mondták: biztosan nem ízlett neki a kávéhab málnával. Sebaj. Mint tudjuk,ízlések és pofonok különbözőek.
