Ahogy az egyetem is régóta hirdeti: mindenki pécsi akar lenni. Mi mélységesen egyetértünk ezzel a szlogennel. Hogy miért olyan jó itt élni, mi okból lehetnek büszkék városukra a helyi lakosok, mely momentumok, emberek, vagy éppen helyszínek adják azt a bizonyos „pécsiség”-érzést, arra „Pécsinek lenni jó!” című cikksorozatunkban keressük a választ. Herczeg Adrienn színésznő mondja el véleményét a hatodik részben.
Herczeg Adrienn 1978-ban született Balassagyarmaton, családja Nagyorosziban élt akkor és azóta is. 2004-ben végzete el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, gyakorlati éveit a Pécsi Nemzeti Színházban (PNSZ) töltötte, és sikeres vizsgái után itt is kapott szerződést. Elsőként a Három nővér szereplőjeként lépett a világot jelentő deszkákra. Neve azonban a magyar filmek szerelmesei számára is biztosan ismerősen cseng: olyan mozikban láthattuk, mint például a 9 és 1/2 randi és az S.O.S. szerelem!, de sorozatszerepeket is vállalt többek közt a Mellékhatásban, és most is forgat. Jelenleg szabadúszóként tevékenykedik, a fővárosi Átrium színházban játszik, emellett több darabot rendez és színművészetet tanít a Pécsi Művészeti Gimnáziumban.
A művésznő lapunknak elmondta, hogy habár csak 26 évesen került ide,
Pécs jelenti számára az otthont,
és nem csak azért, mert itt lett családja – férje Urbán Tibor, a PNSZ színművésze, akivel közös gyermekük 2013-ban született –, hanem azért is, mert annyira imádja ezt a várost.
– Idefelé jövet azon gondolkoztam, mi lehet az első emlékem Pécsről, még abból az időből, mielőtt ide költöztem. Eszembe jutott, hogy mikor a családommal kislánykoromban egyszer itt nyaraltunk, valahol a Kodály Zoltán utca környékén szálltunk meg. Onnan pedig a 25 emeletest láttuk az ablakon keresztül, ami falusi gyerekként teljesen lenyűgözött. Arra is emlékszem, hogy a család Wartburgjával elindultunk a Mecsekre, de az autó nem bírta az iramot, felforrt a víz. Édesapám félreállt vele és felnyitotta a motorháztetőt, a felszálló gőz pedig megégette a mellkasát. Ez egy fájdalmas, de később megszépülő élmény is egyben. A következő találkozásom a várossal az volt, mikor egy Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) alkalmával, színművészetisként jöttem ide. A Fegyveres Erők Klubjában (FEK) volt az előadásunk, amikor az épület előtt zenélni kezdett az azóta is a Király utcára jellemző tangóharmonikás. Akkor éreztem először, hogy mennyire csodálatos ez a hely, mikor azon a télen visszajöttem az első itteni előadásomat próbálni, és ugyanúgy ott volt az a zenész a Színház téren. Nem éreztem azt a fajta csalódottságot, mint máshol, hogy ha nincs nyár, akkor itt nem történik semmi. Ez olyannyira meghatározó volt, hogy
azonnal eldöntöttem, itt akarok élni
– emlékezett vissza Herczeg Adrienn.
Hangsúlyozta, hogy ez az érzés azóta sem változott. Mint mondta: azt nem tudja, hogy ha most lenne középiskolás vagy egyetemista, elvágyódna-e máshová, de családdal Pécsett élni iszonyatosan jó véleménye szerint. „Ahányszor Budapesten játszom és az előadás után éjszaka jövök haza, még mindig megdobban a szívem, mikor meglátom a város fényeit, a tv-tornyot. Van bennem egy elég erős lokálpatriotizmus. Bocsánat, de néha azt érzem, pécsibb vagyok, mint az, aki itt született” – fogalmazott a színművész.
Elmondta azt is, hogy számára természetesen nagyon fontos a kultúra, és úgy látja, Pécsen olyan lehetőségei vannak, melyek más vidéki városokban nem feltétlenül adódnának. Tett ugyan egy hat évig tartó kitérőt, mikor a Vígszínház tagja volt, de ez csak megerősítette abban a meggyőződésében, hogy itt a helye, megtanította még inkább értékelni otthonát.
– Több okból gondolom azt, hogy itt megtörténhetnek olyan dolgok, amik máshol nem. A járványhelyzet például sok művész számára nehéz volt, én azonban nem éreztem ezt. Akkor próbáltam első alkalommal a Tandem Színházzal, Bacskó Tünde és Fábián Gábor megkértek, hogy rendezzek nekik egy darabot. Mikor aztán jött a koronavírus, megbeszéltük, hogy film lesz belőle.
Itt történt meg a csoda, ami csak Pécsett lehetséges: hogy valaki szívszeretetből rögtön odaadja a tettyei kis házát, amiben forgathat a stáb.
Egyébként április 29-én mutatjuk be a Visszhang című alkotást a Harmadik Színházban. Nem unatkozom tehát sose, hét éve tanítok is, középiskolásokat és felnőtteket egyaránt. Hozzáteszem, utóbbival kapcsolatban mindig vannak például kivitelezhetetlennek tűnő teremhiányok, de annak köszönhetően, hogy itt élek és rengeteg jó kapcsolatom van, mindig megoldódik a megoldhatatlan. Sosem felejtem el az egyik Made in Pécs Fesztivál kitűzőjét, melyen az állt: „Pesten a lóvé, Pécsen a love”, azt akkoriban legszívesebben a homlokomra szúrtam volna – vélekedett a színésznő.
[su_box title=”Mi neki Pécs? ” style=”glass” box_color=”#bdcc9b” radius=”2″]A színművész válasza: „Minden. Itt a családom, ide mentem férjhez, itt szültem. Több időt éltem már itt, mint a szülőfalumban, tehát már pécsinek nevezem magam. Emellett nekem egyet jelent a szabadsággal: itt álltam és állok ki a mai napig olyan dolgok mellett, amikben hiszek, amiket fontosnak tartok. Ha akarok, elmegyek a Pécs Pride-ra, vagy éppen tüntetek a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájáért, bármi lehetséges.”[/su_box]
A sorozat korábbi részeit itt olvashatjuk:
Köles Ferenc: „Pécs nekem a biztonság, a sokszínűség és a folytonosság városa”
Biacsics Renáta: „Pécsett mindenki laza és barátságos, itt a második tinikoromat éltem meg”
Karin Iwata: „szeretek itt élni, talán már én is pécsinek nevezhetem magam”
Alessandro Reali és Zengő Ágnes: „Pécs csodálatos, nem hiányzik innen semmi”
