Pécsen vendégeskedik, Palesztinában volt önkéntes, dolgozott elmegyógyintézetben, és írt egy könyvet, amit félmillióan vettek meg. Nathan Filer, a díjnyertes és nagy sikerű A zuhanás sokkja című könyv brit szerzőjével beszélgettünk.
-Több mint félmillió példány fogyott már a 31 nyelvre lefordított A zuhanás sokkjából, és több díjat is kapott. Számított ekkora sikerre?
-Amikor az ember könyvet ír, fogalma sincs róla, hogy mi lesz a kész mű sorsa, tehát semmire nem számítottam. Azért írtam, hogy megosszam a gondolataimat és ezt a történetet másokkal, szóval úgy tűnik, hogy ez összejött, hiszen sokakhoz eljutott, így a magyar olvasókhoz is. Egyébként a könyv magyar borítója tetszik nekem a legjobban eddig, nagy szép és ötletes.
-A könyv egyik fontos témája a skizofrénia, de a filmekben és könyvekben megszokottakhoz képest máshogy ábrázolja a betegséget. Hogyan sikerült ezt megoldania?
-Több mint 10 éves tapasztalatom van az elmebetegségek terén, ugyanis pszichiátriai ápolónak tanultam, és dolgoztam is elmegyógyintézetben. Nagyon sok extrém, durva dolgot láttam ott, de ezt a betegséget a közhiedelemmel ellentétben nem ezek a szélsőséges esetek határozzák meg. A skizofrénia nem úgy néz ki, mint ahogy a Harcosok klubjában, vagy a Dr. Jekyll és Mr. Hyde történetben látjuk. Egy csomó nonszensz terjed erről a betegségről, arról, hogy a betegek erőszakosak és több személyiségük van. Ezzel a nézettel akartam szembe menni, a szórakoztatás mellett hitelességre is törekedtem, noha a könyv nem magáról a betegségről szól.
-Milyen volt elmegyógyintézetben dolgozni?
-Érdekes, sokat tanultam ott, megspóroltam a betegség kutatására szánt időt. De ezek a helyek a filmekben látottakkal ellentétben nem ijesztő, sötét helyek tele agresszív elmebetegekkel. Szomorú helyek inkább, ahol gyenge, magányos, beteg emberek próbálnak meg leküzdeni kórokat, és próbálnak meg túlélni.
– Ha jól tudom végzett humanitárius önkéntes munkát Palesztinában.
– Igen, 2011-ben a feleségemmel voltunk ott. Egy egyetemen tanítottunk angolt, segítettünk lerombolt házakat újjáépíteni, és sok tüntetésen is részt vettünk. Ha az izraeli katonaság ugyanis látja, hogy sok a nyugati a tüntetéseken, akkor nem keménykednek. Tehát azért voltunk ezeken a demonstrációkon, hogy békésebb legyen a hangulat, már ha létezhet ott ilyen.
– Mennyire volt veszélyes ott lenni?
– Teljesen legális volt, amit ott tettünk, nem szólhattak bele, de természetesen feszült volt a hangulat. Amikor másodszor voltunk Palesztinában, őrizetbe is vettek.
-Mi történt?
– Dühítő és egyben vicces történet ez. Dühítő azért, mert semmi törvénybe ütközőt nem tettünk, emberjogi aktivisták voltunk, akik segíteni akartak az ott élőknek. De azért csak elvették az útlevelünket. Vicces pedig azért volt, mert az őrizetbe vételünk során, amikor megmotoztak, ellenálltam, mert az volt a tervem, hogy Palesztinában kérem meg a barátnőm kezét, és hát ott volt a zsebemben a jegygyűrű, amit sajnos elő kellett vennem az izraeli tisztek és az ő szeme láttára. Meg is mondtam a katonáknak, hogy „köszi, mindent elrontottatok”. Szóval ott kértem meg a feleségem kezét. A katonák hoztak egy-egy pohár Sprite-ot, azzal ünnepeltünk. Kaptunk egy szobát, ami szörnyen lehangoló volt. Na, ott fogant meg a lányom.
-Mit gondol Pécsről, inspiráló város egy írónak?
– Az alatt a pár nap alatt, amit eddig itt töltöttem, nagyon megszerettem, noha csak a történelmi belvárost jártam be. A szállásom a Zsolnay-negyedben van, egyelőre nagyon élvezem, hogy hallgathatom a zenész egyetemisták próbáit. Egyébként nyugodt, csendes hely, de még nem tudtam eldönteni, hogy inspirál-e, de már kísérleteztem itt, írtam pár verset, prózát, de még alakul a dolog, ki tudja mi lesz belőle. Azért jó ez a program, mert itt magunk vagyunk, és csak a munkára koncentrálhatunk, szóval én is ezt fogom tenni.
A jövőre 10. évébe lépő Pécsi Íróprogramot Méhes Károly író, a program kurátora és Kulcsár Enikő ügyvivő indította el 2007-ben, azzal a céllal, hogy a várost európai jelentőségű irodalmi helyszínné tegyék. A programnak köszönhetően már több mint 50, nemzetközileg elismert külföldi író járt városunkban, akik az egy hónapos rezidensi program során szerzett élményeiket az úgynevezett „Pécs naplóba” írják meg. Ezen felül pedig saját szövegeiken is dolgoznak itt, amelyeket sok esetben Pécs is inspirál. Legutóbb egy máltai író és egy shanghaji írónő mesélt pécsi élményeiről nekünk.
