2 C
Pécs
kedd, december 3, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekIsmerjük meg jobban a Törökországban segítő, baranyai hősöket

Ismerjük meg jobban a Törökországban segítő, baranyai hősöket

Ahogy már korábban is beszámoltunk róla, Baranya vármegyéből négy hivatásos tűzoltó utazott a törökországi Antakyába, hogy segítsenek a földrengés miatt romok között rekedt túlélők felkutatásában. A helyi katasztrófavédők mai hírének hála, most többet is megtudhatunk a hősies lánglovagokról.

Farkas Roland tűzoltó őrnagy 1994 októberében kezdte meg szolgálatát a Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon. Előbb 2005-ben szolgálatparancsnok-helyettes, majd 2012-ben szolgálatparancsnok lett. 2015-ben Bátorságért Érdemjelet kapott a belügyminisztertől. 2019-ben, szabadnapján egy kerékpáros életét mentette meg, ekkor Hősies helytállásért ismerték el. A kezdetek óta tagja a HUNOR Mentőszervezetnek.

Kopasz Zsolt tűzoltó százados 2005-ben szerelt fel Komlón, itt szolgálatparancsnok lett 2011-ben. 2012-2013 között a Baranya megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálatban dolgozott, majd 2013 augusztusától a Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság „C” szolgálati csoportjának parancsnoka lett. Több alkalommal bizonyította rátermettségét, 2017-ben megmentette egy 9 éves gyermek életét. A 2022-es patacsi tűzeset során elsőként ért a helyszínre, ellátta a tűzoltásvezetői feladatokat. Ő képviselte a beavatkozó állományt, mikor Baranya megye közgyűlése Közrend-közbiztonság-díjat adományozott a tűzoltásban résztvevő hivatásos és önkéntes egységek részére. A százados 2013 óta erősíti a HUNOR csapatát.

Berényi Imre tűzoltó főhadnagy 2010 óta hivatásos, 2017-től kezdve pedig Mohácson lát el szolgálatparancsnoki feladatokat. A baranyai csapatot tekintve ő a legképzettebb, ami az alpintechnikai tudást illeti. 2014 óta fontos tagja a HUNOR-nak. Szervezője kötéltechnikai képzéseknek, de világversenyeken is bizonyította már szakértelmét. 2019-ben Mohácson az Év tűzoltójának választották.

Riba Lajos címzetes tűzoltó zászlós 2004-től 2015-ig Pécsett teljesített szolgálatot, előbb beosztott tűzoltói, majd különlegesszer-kezelői beosztásban. 2011 októberében a vörösiszap-katasztrófa felszámolásában közreműködők között ő is „rendkívüli helytállásért vörösiszap-katasztrófa” érdemjelet vehetett át. 2015 óta Komlón teljesít szolgálatot, a HUNOR-nak 2013 óta tagja.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő