Vannak írók és rendezők, akik hívószavai egymásnak. Amilyen Örkény István és Vincze János is. Mert ha Örkény és Pécs, akkor Vincze János és színháza. És az íróhoz méltó gondolatiság, tükör önmagunk elé, s persze katarzis. 1980-ban revelációként hatott Vincze János Pisti a vérzivatarban rendezése.
Aztán színre vitte a Kulcskeresőket, a Forgatókönyvet többször is, majd jött a Macskajáték, s a Tóték, ugyancsak több ízben. Legutóbb olyan dramaturgiai csavarral a végén, amire fölkaphattuk a fejünket: tényleg ilyenek lennénk? Az élet napról napra megerősíti: igen. Ezért is előzi meg nagy várakozás Vincze János és a Pécsi Harmadik Színház április 30-án este hétkor bemutatandó vadonatúj Örkény-produkcióját, melynek címe: E kor nekünk szülőnk és megölőnk.
– Amikor Örkény meghalt, 1980-ban, Valló Péternek volt egy érdekes és izgalmas előadása a Vígszínházban, az In memoriam Ö. I., melyben a színész Örkény-idézetekkel, darab- és prózarészletekkel állt közönség elé, ekképp búcsúzva az írótól – idézi a több mint harminc éve benne élő előadás emlékét Vincze János rendező. – Ám míg Valló az író halálával kapcsolatban gondolkodott el, én Örkény életéről akartam ezt megtenni. Most, születésének századik évfordulóján (is) méltónak kell lennünk hozzá. Az ő szellemisége máig erősen meghatározza a kortárs drámaírást, az értékkereső színházat és a játékstílust. Nem emlékműsort akartam létrehozni, inkább az a gondolat inspirált, amit Örkény a saját darabjairól mondott. Azokat ő kollektív nemzeti önvizsgálatnak tekintette, közös megrendüléseink színpadi ábrázolásának. Hiszem, hogy a színház mindig az a hely volt és marad, ahol erre szükség van. Hogy szembesüljünk önmagunkkal.
– Milyen művekből táplálkozik e játék?
– Vannak benne egypercesek, novella- és darabrészletek, valamint jelenetek a Pistiből, a Forgatókönyvből, A holtak hallgatásából, s a Babik című, groteszk hangvételű filmforgatókönyvből is, amely Bacsó Péter alkotásának, A tanúnak is alapjául szolgált. Huszonhét jelenet füzére a mi előadásunk, melyek között látszólag nem sok kapcsolat van, mégis, felfűzhetők az imént említett vezérfonalra, a kollektív nemzeti önvizsgálatra. Én az egészet (Örkény: Tengertánc című novellája nyomán) cirkuszi közegbe helyeztem, egy szinte üres porondra. Elsősorban nem is a hazai politikára gondolok, amikor úgy érzem, kész cirkusz, ami körülvesz minket. Az állandó körforgásra utalok inkább vele, amihez akár több ezer évet is visszamehetünk az időben, s minduntalan visszaköszön az ember állandó megfeszíttetése, az újabb és újabb áldozatok, a folytonos nekiindulások, s az élet és a halál véget nem érő viaskodása. Eközben talán fölsejlik az előadásban valami a történelmünkből, a közelmúltunkból, és persze Örkény életéből is.
– Miként válik mindez közös megrendüléseinkké?
– Az oly hasonló emberi sorsok által. Mindenkinek az életében volt olyan pillanat, amikor nem mondott igazat, amikor becsapták, amikor elárult valakit, s őt is elárulták, amikor valakivel rosszat tett, de őt magát is megfeszítették. Ezért választottam a játék címéül is a mottót, amit Örkény a Pisti a vérzivatarban elé írt, s így szól: ,,E kor nekünk szülőnk és megölőnk. / Tőle kaptuk, mint útravalót, / hogy lehessünk hősök és gyilkosok / egy időben, egy helyütt és egy személyben: / ki merre fordul, aszerint.” Ami a zenét illeti, felhangzik vidám, pergő cirkuszi indulótól az operetten át Mozart Requiemjéig, Chopin Gyászindulójáig, s az Egmont-nyitánytól az Örömódáig sokféle muzsika. A tánc is fontos szerepet kap, a Tóték például Bognár József koreográfiájaként lesz jelen, természetesen a színészek előadásában. Nagytermünk színpadán játsszuk majd a darabot, úgy, hogy ott ül a közönség is, nagyjából hetven néző. Gondolatilag is erősen ,,koreografált” előadás lesz ez, Örkény patikamérlegre tett, pontosan kimért, vegytiszta szavaival, mondataival. Tiszteletben kell tartanunk a szavakat, mert ha azok sem fontosak, elvész az erkölcs is. S akkor bármire vetemedhet az ember. Ezért is kötelességünk szembenézni önmagunkkal.
