3 C
Pécs
szerda, december 4, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldMár nem Fekete-Győr András a Momentum elnöke

Már nem Fekete-Győr András a Momentum elnöke

A Momentum Küldöttgyűlése vasárnap esti bizalmi szavazásán megvonta támogatását a párt elnökétől, Fekete-Győr Andrástól. Ezt követően az elnök azonnal benyújtotta lemondását, utódjáról később döntenek.

Miután az előválasztás első fordulójában Fekete-Győr András nagyon rosszul szerepelt – csupán alig 4 százalékát szerezte meg a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatoknak –, jelezte, hogy bizalmi szavazást kezdeményez maga ellen a Momentum Küldöttgyűlésében.

A bizalmi szavazást tegnap tartották meg, ahol a Küldöttgyűlés megvonta támogatását Fekete-Győrtől. Az szavazás eredményének ismeretében a pártelnök azonnali hatállyal lemondott tisztségéről.

„Fekete-Győr András öt és fél éves elnöksége alatt a Momentum országos politikai szereplővé nőtte ki magát. A rendszerváltás óta eltelt idő legerősebb parlamenten kívüli pártja ma a Momentum, jövőre pedig frakciója is lesz az országgyűlésben, és ez András közösségszervező munkájának is köszönhető. Az előválasztási eredmény ugyanakkor megmutatta, hogy új lendületre van szüksége a Momentumnak ahhoz, hogy tovább tudja folytatni az építkezést és a magyar közélet még inkább meghatározó közössége legyen. Ezt is mérlegelte a Momentum Küldöttgyűlése, amikor szavazott a bizalmi indítványról. András továbbra is a Momentum aktív politikusaként dolgozik tovább elkötelezetten a kormány- és rendszerváltásért, támogatva a Momentum 15 előválasztási nyertes jelöltjét és a teljes ellenzéki összefogást.” – írta a párt közleményében.

Fekete-Győr az előválasztás első fordulóját követően maga kezdeményezte a bizalmi szavazást, és a gyenge eredmény elsőszámú felelősének már akkor is magát nevezte meg. Úgy fogalmazott akkor, hogy majd a Momentum közössége dönt arról, hogy vele, vagy nélküle képzelik el a jövőt.

Az elnök lemondása után a párt hatfős elnöksége továbbra is működik, az új pártelnökről pedig a napokban dönthet majd, a tisztújítást nemsokára kiírják.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő