Nagyjából félszáz szurkolónak köszönhetően vasárnap estére játékra alkalmassá vált a PMFC pálya. A hazai játékosok – vagy végre azt is írhatnák: a csapat – pedig kiváló játékkal hálálta meg az alkalmi hómunkások fáradozásait. Ez lenne a Mártonék által ígért csapat?
Tudtam, hogy rossz időt ígértek a meteorológusok hétvégére, azonban a szombati enyhe időjárás után joggal reménykedhettem abban, hogy a vasárnap is futball-időt hoz. Tévedtem. Reggel felébredve azzal szembesültem, hogy tiszta hó minden. Az első érzésem mindjárt az volt, hogy itt bizony ma nem lesz meccs – bár bevallom, azért még titkon reménykedtem…
Nem hiába, hiszen miután megnéztem az üzeneteimet, láttam, hogy meccsre járós cimborám írt: a PMFC egy közleményben kért segítséget a hó ellapátolására. Nem is sokat gondolkoztunk azon, hogy elmenjünk-e az egyébként nem túl messze fekvő pályára, hiszen vasárnap délre amúgy sem sok programunk volt lekötve, és vártuk is a meccset!
Tényleg vártuk. Pedig tudom, hogy épeszű ember Magyarországon nem vár Ligakupa 
meccset. Talán a válogatott utolsó percben kapott gólja utáni csalódottság miatt szerettünk volna egy győzelmet (és esetleg továbbjutást) kiszurkolni, vagy tényleg kezd a szívünkhöz nőni ez a téli szünet óta homlokegyenest más szemléletű csapat.
Még indulás előtt azért fórumokon utánajártunk, hogy mások jelzik-e a megjelenést. Mégiscsak nagyot vállaltunk volna, ha ketten esünk neki a hórétegnek.
Dél után kicsivel azonban meg is jelentünk a pályán hólapátokkal felfegyverkezve. De szerencsére nem csak mi gondoltuk így. Nagyjából félszáz alkalmi munkatársunkhoz csatlakoztunk, akik már javában takarították a pályát. De nem csak szurkolók lapátoltak: besegített Elbert Gábor cégvezető is, és 1-2 utánpótlás korú játékost is felfedezni véltünk.
1-2!!! Mivel nem szeretnék rosszat feltételezni senkiről, így azzal nyugtattam magam, hogy biztosan valahol meccset játszanak. A felnőtt játékosok pedig komolyan veszik a meccs előtti pihenést, ezért nem járulnak hozzá ők is a takarításhoz legalább egy fél óra erejéig – bár szép gesztus lett volna. Nagyjából másfél óra alatt végeztünk a pálya hómentesítésével, így nem maradt más, mint reménykedni benne, hogy a bírók (akik szülei ekkor még nem csuklottak) játékra alkalmasnak találják a – dagonyázós állapotú – gyepet.
Kis kérdezősködés után Brassói Attila, a klub sajtósa egyébként elárulta, hogy ha a bírók mégsem lennének megelégedve a játéktérrel, a mérkőzés elmarad. Tévés meccset ugyanis megfelelő világítás hiányában a műfüves pályán nem lehet lejátszani. Tovább javította azonban az esélyeinket, hogy a Videoton vezetői is megérkeztek pályalesre kora délután, és megfelelőnek minősítették annak állapotát. Igaz, ez semmit nem jelent, de azért mindenképpen biztató jel volt.
A munkáért cserébe egyébként ingyenjegyet kaptunk az esti meccsre, de mint már említettem, cselekedetünk fő mozgatórugója inkább az volt, hogy lássuk, ahogy a pécsiek kiejtik a – magyar átlaghoz képest – mesés anyagi lehetőségekkel rendelkező Videotont. A feladat persze nem volt könnyű, hiszen a fehérvári csapat 3-1-re nyert az első meccsen, azonban az idegenben rúgott gól adott egy kis okot a reményre.
A stadionban – előre borítékolhatóan – elég kevesen voltak, ami nem is csoda, hiszen a kupasorozat hazai megítélése minimum kétes, ráadásul a Pécs valóban elég halovány esélyekkel indult neki a visszavágónak. Az anyagi helyzeten kívül azonban még egy nagy különbség van a két együttes között, és az a csapatösszetétel: amíg a PMFC-ben 8 pécsi kötődésű játékos is pályára lépett, addig a Videotonban 4!! magyart vetettek be. Persze mások a célok, hiszen a baranyai gárda nem küzdött nemzetközi porondon, azonban jó látni, hogy Mecsekalján tényleg igyekeznek egy – Egervári után szabadon – „szerethető” társaságot kialakítani. A látottak alapján pedig jó úton halad a Lőrincz- Márton tandem.
Az elmúlt fél évben látott, helyenként kínszenvedős játéka helyett egyre inkább egy felszabadult, kreatív, szellemes csapatot láthatunk, amely bizony meg is lepte a vendégeket. Már a mérkőzés elején elkezdett támadni a hazai csapat. Bár az első nagy ziccert a fehérváriak hagyták ki, a PMFC lényegében végigtámadta a játékrészt. Sorra dolgozták ki – az egyébként remekül játszó – Wittrédiék a helyzeteket, Koller pedig bődületes gólt ragasztott Simon visszagurítása után a rövid felsőbe.
A fiúk pedig tényleg azt nyújtották, amit Mártonék ígértek a tavaszi félév előtt: harcoltak és küzdöttek, de ugyanakkor szellemesen is fociztak. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy lefocizták a Vidit.
A mérkőzés további része azonban nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Itt ugyanis 
még mindenki úgy érezte: nemhogy két, legalább 4 gól különbséggel megverjük a talán túlzott nyugalommal pályára lépő fehér mezeseket.
Sajnos azonban nem tudta növelni előnyét a csapat, és a sok kihagyott helyzet – ahogy az lenni szokott – megbosszulta magát. A hajrára talán kicsit elfáradt pécsi védelem megingását kihasználva pedig előbb Nikolic, majd Mitrovic talált be az egyébként rendkívül magabiztos Dibusz hálójába.
Végül 2-1-es pécsi vereség lett a vége, ám egy Ligakupa döntőnél többet érhet, hogy a PMFC megmutatta: igenis kell számolni a csapattal. A még formálódó együttesnek pedig egyelőre nem feltétlenül a Videotont kell megvernie. Egy ilyen teljesítmény azonban garantálhatóan elég lesz ahhoz, hogy a baranyaiak meginduljanak felfelé a tabellán.
Pécsre pedig nem kell világmegváltó csapat ahhoz, hogy az emberek kedve megjöjjön a szurkoláshoz vagy a meccsre járáshoz. Elég, ha egy jó hozzáállású csapatot láthatnak hétről hétre a pályán, amely mindent megtesz a győzelemért. Ha pedig ez ilyen szép és közönségszórakoztató játékkal párosul, mint vasárnap, akkor eredménytől függetlenül újra élvezet lesz Újmecsekaljára meccsre járni.
Úgy tűnik tehát, hogy jó úton halad a csapat, amely szombaton a Kecskemét ellen idegenben mutathatja meg, hogy állandósítani tudja ezt a formát.
