Szombaton a Vasasi Munkás Szent József Templom előtti emlékműnél tartottak megemlékezést a trianoni békeszerződésről és tragikus következményeiről a Nemzeti Összetartozás Napján. A szombati ünnepségen Hoppál Péter országgyűlési képviselő és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke köszöntötte a jelenlevőket.
A Vasasi Szent Borbála Egyesület szervezésében idén is megemlékeztek a pécsi polgárok a közel száz évvel ezelőtti, a magyarságot tragikusan sújtó trianoni békeszerződésről. Mint ismert, a trianoni békeszerződést 1920. június 4-én írták alá.
– Az elmúlt évtizedben sokat változott a környezet, melyben emlékezünk a trianoni eseményekre. 2010 óta, mióta az országgyűlés a június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította, majd mióta az új alkotmányában Magyarország kinyilvánította, hogy felelősséget vállal a határon túli magyarokért, egy új úton jár az ország – mondta el Hoppál Péter ünnepi beszédében. Hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Összetartozás Napján azokról a tanítókról, polgármesterekről, lelkipásztorokról is megemlékezünk, akik a 20-as évek után öntevékeny körökön belül művelték a kultúrát és az anyanyelvet.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke elmondta, hogy annak ellenére, hogy közel száz éve történt a magyar történelem legtragikusabb eseménye, mégis emlékszünk rá. Kiemelte, hogy ha a trianoni békeszerződésről beszélünk, akkor Pécset is meg kell említenünk, hiszen az sem volt biztos, hogy Pécs városa Magyarországhoz fog tartozni, mivel 1921-ig a szerb fennhatóság alatt állt.
– A rendszerváltozás idején sok vezető magyar politikai erő sugallta azt, hogy le kell mondanunk nemzeti öntudatunkról, hogy Európa része lehessünk. De talán még nehezebb választás elé állította a békeszerződés a határon túli magyarságot. A sok nehézség ellenére azonban szerencsére mindig voltak olyan csoportok, közösségek, melyek erősíteni akarták az összetartozás érzését. Ennek ékes példája a mai ünnepség is – zárta beszédét a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.
Elszakított családok, elcsatolt magyar városok
A trianoni békeszerződést 1920. június 4-én írták alá, az első világháborút lezáró békeszerződések részeként. A békediktátum révén hazánk korábbi területének bő kétharmadát elveszítette, lakosainak száma a korábbi 20 millióról 7,6 millióra csökkent.
Bár az Apponyi Albert vezette magyar küldöttség több elvi érvvel érkezett a tárgyalásokra, ezeket gyakorlatilag semmibe vették. A magyar delegáció itt mutatta be a híres vörös térképet, amely a világon először a nemzetiségek számarányát mutatta térképszerűen, ezeket az érveket sem vették figyelembe, így történhetett meg, hogy színmagyar területek is más ország fennhatósága alá kerültek, például a felvidéki Csallóköz, vagy éppen Székelyföld, Partium és Bácska (ezek jó része nemhogy 1920-ban, hanem ma is magyar többségű).
Ugyancsak nem fogadták el azt a magyar kérést, hogy a vitatott területekről döntsön népszavazás, ez végül csak Sopronban valósult meg – az eredmény ismert, Sopron ma is magyar város. A békediktátum következtében olyan határ menti nagyvárosok kerültek más állam fennhatósága alá, mint Nagyvárad, Arad, Szatmárnémeti, Szabadka, Beregszász vagy Dunaszerdahely. A távolabbi, de magyarlakta területek központjaira is új zászló került, például Kolozsvárra, Marosvásárhelyre. Temesvárról a szerbek és a románok folytattak ádáz vitát, végül utóbbaikhoz került. Igaz, még ennél is nagyobb igényei voltak a szomszédos államoknak: Románia jogot formált Szegedre, Békéscsabára, a határvonal északi része pedig Debrecent is román birtokká nyilvánította volna. Csehszlovákia egészen Miskolcig gondolta kitolni a határokat, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (Jugoszlávia elődje) pedig Pécset is bekebelezte volna.
Ennek fényében megdöbbentő, hogy ma is vannak, akik a külhoni magyarokat „románozzák, ukránozzák”, noha szinte bármely város kerülhetett volna a határon túlra, természetesen úgy, hogy mit sem tehetett róla.
Különösen vad ötlet volt a szláv korridor, amely Nyugat-Magyarországon át kötötte volna össze az északi és a déli szláv államokat.
A határok újrarajzolása nemcsak családokat szakított el egymástól (gyakran néhány kilométerre élő rokonok évtizedekig nem láthatták egymást, mert a határ két oldalára kerültek), hanem a közlekedést is tönkretette: utakat, vasútvonalak vágott át vagy rakott a határ másik oldalára a döntés. Baranya közlekedési elzártsága többek között ebben a döntésben gyökerezik, és hatása máig érezhető.
