Pénteken délután ünnepélyes keretek között nyitották meg a Zsolnay Kulturális Negyed Apostolos termében a Malenkij robot című kiállítást, amely a kárpátaljai magyarok 1944-es deportálásának állít emléket.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntötte elsőként a második világháború utolsó időszakának borzalmait felelevenítő kiállítást.
– Sokszorosan sújtotta a sors Kárpátalja magyarjait, hiszen Trianonban elszakították őket a magyar haza szívéből, hogy azontúl Verecke, Munkács, Beregszász, Huszt és Visk többé nem Magyarország. Az ott élők azonban ragaszkodtak identitásukhoz – és ragaszkodnak ehhez a mai napig is.
A politikus szerint ha egy idős kárpátaljai magyar számot ad életéről, akkor kiderül, hogy soha nem hagyta e szülőföldjét, mégis öt ország állampolgára volt a „nyomorúságos” XX. században. Ez beszédes arra nézve, hogy Európa és a hatalmak hogyan tudnak labdaként játszadozni emberek identitásával, életével.
– A kiállítás a második világháború utolsó időszakát mutatja be, amikor a szovjet hatalom beáramlik a Kárpát-medencébe. A diktatúra minden településről elvisz minden második embert, zömmel a családfőket egy kis munkára, malenkij robotra, építeni a szocializmust. A szolyvai emlékmű arról tanúskodik, hogy a gyűjtőlágerekben tapasztalható körülmények még az elindulás előtt több ezrek halálát okozták. A malenkij robot Európa kudarca. Nem szabad megengedni, hogy ez újra megismétlődjön, mert Európa egy újabb kudarcot már nem élne túl. Tehát felelősséggel viseltetünk határon túli testvéreink iránt.
Őri László alpolgármester gyermekeink és unokáink békés jövőjéről beszélve reményét fejezte ki, hogy emberségesebb világban fognak élni, mint amilyen az elmúlt évszázad volt.
– Egy háború veszteségeit össze lehet számolni. De azoknak a szenvedését, személyes tragédiáját, tönkretett életét, akiket származásuk miatt a kollektív bűnösség elve alapján elhurcolt kényszermunkára a szovjet erőszak, azoknak az embereknek a személyes golgotája nagyon sokáig tartott. Ezeket a szenvedéseket 1990-ig nem tudtuk arra a bizonyos veszteséglistára felírni. A vae victis, a jaj a legyőzötteknek gyakorlata alapján ezek az emberek nem kaptak és nem is kaphattak elégtételt az akkori hatalomtól. A túlélők soha nem érezhettek megbecsülést, nem érezhették magukat biztonságban, szabad embernek. Hiszen hallgatásra kényszerítették őket. Megfélemlítve, megszomorítva élték le életüket.
A politikus szerint a háború következményei bennünk élnek tovább, hiszen ha azt akarjuk, hogy utódaink biztonságban és békében éljenek, akkor meg kell tanulnunk a legfontosabbakat:
– Az erőszak soha nem teremt békét, az emberi élet értéke felülír minden érdeket, az emberség méltósága minden embert megillet. Erre figyelmeztet minket ez a kiállítás.
Őri hozzátette, javaslatot tett arra, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központon keresztül az iskolák is rendhagyó történelemóra keretében látogassák meg a tárlatot.
A tárlat létrehozásában az Európai Néppárt képviselőcsoportja – elsősorban Bocskor Andrea -, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyújtott segítséget.
