A hétvégén csak egymást követő napok, ám a Pannon Filharmonikusok életében jelentős átalakulást hoznak: 2012. június 30-ával intézményi létük megszűnik, s július 1-től a Pannon Filharmonikusok Nonprofit Kft. látja el kibővülő feladatkörüket. Miként Horváth Zsolt igazgató fogalmaz, ez munkajogi téren és a szervezet gazdálkodása szempontjából is jelentős változás, nem arról van szó, hogy a levélpapíron kicserélődik a fejléc. Az évad végi összegzést, értékelést most az elmúlt három évtized távlatából teszi meg, mert így rajzolódik ki markánsan az a folyamat, az a fejlődési ív, amely szakmailag-művészileg lezajlott, s a város és a régió koncertéletét kiszolgáló szimfonikus zenekarból nemzeti minősítésű együttessé avatta a PFZ-t.
– Érdekes visszatekinteni a huszonnyolc esztendővel ezelőtti pillanatra, 1984. január 1-jére, amikor létrejött a Pécsi Szimfonikus Zenekar azon nemes szándékkal, hogy a komolyzenei életnek Pécsett és kulturális vonzáskörzetében méltó képviselője legyen – idézi a múltat Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója. – Annak idején a zenekar évi tizenkét különböző műsort adott, egyet-kettőt megismételt, de az első esztendőben így is húsz alatt maradt koncertjeinek száma. Most olyan évadot zárunk, amelyben több mint kilencven nagyzenekari hangversenyünk volt, ami az ifjúsági koncertekkel együtt meghaladja a százat. Vagyis megötszöröződött a fellépéseink száma, miközben az együttes mindössze három fővel ,,népesebb”: akkor 92 muzsikusa volt, ma 95 van. Feszített tempót kell diktálnunk, keményebb szavakkal úgy is fogalmazhatnék: létszámgondokkal küzdünk. Ezért volt az elmúlt két-három év legfontosabb feladata, hogy olyan munkarendet és programstruktúrát dolgozzunk ki, amellyel a mennyiségi és a minőségi elvárásokat teljesíteni tudjuk, de közben a PFZ nem válik gyárrá, hanem termékeny művészi közösség marad. Nyitott, érzékeny, befogadó társulat. Ez sokkal nehezebb, mint amilyennek első hallásra tűnik. Pedig már csak azért is alapvető, mert Pécs azzal, hogy a Kodály Központ 76%-os uniós támogatásból megépülhetett, cserébe igen komoly közszolgáltatási tartalmat vállalt, s mi vagyunk a város számára a fő szervezet, melynek révén ezt a huszonöt éves kötelezettségét (hogy polgárainak kínál benne kultúrát) teljesíteni tudja. Alapító okiratunk kiköti: a Kodály Központ rezidens zenekaraként évi negyvenkét koncertet kell adnunk. Magyarán tíz hónap alatt negyvenkét premierünk van, csak ebben a házban.
Bravó, zenekar! Bravó, pécsiek!
– Ma már nem üres szlogen, hogy Pécs a zene városa. Előadásszámban, minőségben és társadalmi elfogadottságban országos szinten is egyedülálló fejlődésről beszélhetünk – véli Horváth Zsolt. – Az elmúlt évtized különösen dinamikus időszak volt e téren, ám ez egy szerves fejlődés eredménye: a zenekarnak mindig oly ambiciózus vezetői voltak, akik előbbre vitték, akik hozzá tudtak tenni, s ebben Breitner Tamás szerepe éppúgy meghatározó, mint Howard Williamsé, s a többi vezető karmesteré. Így mi Hamar Zsolttal nem a nulláról kezdtük a munkát, hanem azt folytattuk, amit Szkladányi Péter felépített. Akkor, 2002-2003-ban a szakma az ország legjobb vidéki zenekaraként beszélt rólunk. Ma a Nemzeti Filharmonikusok és a Budapesti Fesztiválzenekar mellett az ország harmadik legreprezentatívabb együtteseként emlegetik a Pannon Filharmonikusokat, amely pár napja nemzeti minősítésű zenekarrá vált, ami az előadó-művészeti szervezetek besorolásának legmagasabb kategóriája. Ez az elismerés az elmúlt három évtized munkájának eredménye, amellyel e művelt, polgárosodó városban sikerült felkelteni és kialakítani az emberekben a komolyzene szeretetét. A számok is ezt igazolják: az ország szimfonikus zenekarai közül nekünk van a legtöbb fizető nézőnk. 2011-ben ez a szám pontosan 51.122 fő volt, közülük 36.979-en a Kodály Központba váltottak jegyet a koncertjeinkre. Erre nem mondhatok mást: bravó, zenekar és bravó, pécsiek!
Pénz: ami mindkét oldalon kevés
A kiemelt, nemzeti minősítés révén joggal remélnek több forrást az államtól, ám az a városi támogatással együtt sem teszi őket önfenntartóvá. Az is kétséges, hogy tavalyi bevételüket idén is tartani tudják-e. A gazdasági válság jelei ugyanis a háztartásokban is jelentkeznek.
– A támogatóinknak és hűséges közönségünknek is nagyon hálás vagyok, amiért a nehézségek dacára is kitartanak a Pannon Filharmonikusok mellett – vallja a direktor. – A bérletezési időszakban rendre bekopognak hozzám, akik nem szívesen mondanának le a koncertjeinkről, de a pénztárcájuk szigorúbb gazdálkodást követel tőlük. Megtisztelő, hogy fölkeresnek, s a menedzsmentünk igyekszik minden esetben, akár személyre szóló megoldást is találni a problémájukra. A tavalyihoz képest megduplázódott a részletfizetést kérő bérleteseink száma.
– Ha már pénzügyek: a muzsikusok keresete szerénynek mondható.
– Főleg a szakmai kvalitásukhoz, s a zenekar rangjához viszonyítva méltatlanul kevés. Tíz éve, naivan azt hittük, ha sikerül újrapozícionálnunk a zenekart, az anyagi megbecsültségben is érdemi javulás jön. Nem így lett, pedig a tízes skálán nem ötről a hatra, hanem a kilences lépcsőfokra sikerült föllépnünk. Kollektív csalódásként éljük meg ezt, de nem áltatnék senkit azzal, hogy a következő egy-két év változást hoz. Növekvő bevételeink dacára sem tudjuk emelni a fizetéseket, vissza kell forgatnunk, hogy megtartsuk a művészi színvonalat. Hozzáteszem, ez a nívó csak akkor tartható fenn, ha az állam, a város, a támogatók és a közönség legalább azon a szinten szerepet vállal a zenekar támogatásában, mint a korábbi években. És akkor még nem említettünk olyan változókat, mint az árfolyam-ingadozás, amely évente több millió forintot emészthet föl, hisz külföldi fellépőink euróban kapják a tiszteletdíjukat.
– A cégforma-váltással költségvetési szervből gazdasági társasággá alakulnak, így a közalkalmazottakból munkavállalók lesznek.
– A merev, bürokratikus keretek helyett hivatásunk természetesebb közegébe kerülünk. Ez a munkaadónak szabadabb kezet ad, de a muzsikusainkat megnyugtattam: rövid távon nem kell változástól tartaniuk. Óriási érték a mi közösségünk, melynek egyetlen közös nevezője az akarat, hogy még jobbak és sikeresebbek legyünk. Voltak nehézségeink, szakmai problémáink az előző években, de Bogányi Tibor érkeztével kisimultak a ráncok, s a minőségi munkának egy nagyon higgadt, nyugodt, bensőséges táptalaja teremtődött meg. Markáns egyéniség ő, de igazi humanista, a szavak szintjén sem agresszív, miközben roppant ambiciózus. Rendkívül felkészült és hihetetlenül színpadképes karmester, aki izzik, amint közönség előtt vezényel. Az élő művészet embere, az érdekli, ami a hallgatóságban élményként a koncerten megszületik. Ami az embert építi. S ha jól belegondolok, ma mi lehetne ennél fontosabb?
