Habár már régóta tudok a MancsRanch létezéséről és számtalan cikket írtunk már róla, csak nemrég tudtam időt szakítani rá, hogy személyesen is meglátogassam Fejes Rózsát és kedvenceit. Néhány barátommal és családtagommal egy vasárnap délelőttöt töltöttünk a különleges helyen. Élménybeszámoló.
Mikor odaértünk a Facebookon megadott helyszínre, a netes képekről már jól ismert Mancs, Morpheus és Toruk kutyusok a kapuban vártak minket gazdájuk, illetve ahogy önmagát nevezi, „anyukájuk” társaságában.
Fejes Rózsa ismertette a csoporttal a főbb házi szabályokat, majd mehettünk is be a pihepuha alpakák, a cuki malacok és minilovak, valamint a már nevezett kutyák gyűrűjében a birtokra. Mivel a gazdi jól megtömte a kezeinket jutalomfalattal, nyilván nagyon népszerűek voltunk az összes állatnál. Jól megetettük, megsimogattuk őket és persze lefotóztuk, amit csak értünk.
Megtudtuk, hogy az állatok nagy részét sanyarú körülmények közül kellett kimenteni: a lovak között van, amit félig agyonverve találtak meg, egy másik vágóhídról menekült a ranchra; Chuck Norris malacot egy miniatűr fiókban tartották évekig bezárva; a nyulak pedig szintén a biztos halálból kerültek pótanyukájuk szerető kezei közé.
Persze nem csak a szomorúból szerencsére boldoggá fordult sorsokról beszélt nekünk a ranch tulajdonosa, a különböző fajokról is sok mindent megtudhattunk tőle. Elmondott olyan hétköznapi dolgokat is, mint hogy az alpakák szőrét maga nyírja, viszont a szamár körmölését már szakemberrel végezteti. Fejes Rózsa olyan szeretettel beszél védenceiről, hogy még a legkőszívűbb ember is elérzékenyülne a hallatára.
Miután a kecskéket, a szamarat és a már felsorolt állatokat végigsimogattuk, mehettünk az ormányosmedve-párhoz, Mangóhoz és Papajához. Mielőtt beléptünk hozzájuk, elhangzott: ne csodálkozzunk, ha ránk másznak és szó szerint kizsebelnek minket, ez ugyanis mind a kis emlősök beavatási szertartásához tartozik. Így is volt, Papaja és Mangó azonnal ránk vetették magukat, a fülünkbe szaglásztak, a nyakunk köré tekeredtek, a fejünkre másztak, az ölünkbe feküdtek, kikutatták zsebeinket, sőt nekem még új frizurát is kreált egyikük.
A velünk mozgó két kisgyermeknek Pitekusz, a görény nyerte el leginkább a tetszését. Az édes kis szőrmókot a kezükbe foghatták, de a neki kialakított hámmal egy kis sétára is elvihették a picik. Nagy sikere volt az angóranyulaknak is, én konkrétan még sosem vettem a kezembe náluk puhább élőlényeket. Külön öröm, hogy két aranyos Bennett-kenguruval osztják meg lakhelyüket, így Caloundra – erszényében bébivel – és Tanami kengurukkal is megismerkedhettünk közelebbről, míg a nyuszikat ölelgettük.
Összességében elmondhatom, hogy a MancsRanch felnőttnek és gyereknek egyaránt hatalmas élmény. Nem csak azért, mert olyan állatokat is közelről megcsodálhatunk, amiket egyébként valószínűleg csak állatkerti ketrecben, jó messziről. Az igazi pluszt az a lelkesedés és szeretet adja, ami sugárzik Fejes Rózsából, mikor imádott „gyermekeiről” beszél. Ha kulcsszavakkal kellene összefoglalnom a néhány órát, amit vasárnap ott töltöttünk, azok a következők lennének: lélekemelő, megnyugtató, őszinte.
