Felnőttként hajlamosak vagyunk minimális jelentőséget tulajdonítani az érzelmeknek. Nem beszélünk róluk, kerüljük a konfliktusokat, és sokszor képtelenek vagyunk ráérezni a másik ember lelkiállapotára. Az érzelmek ilyen szintű visszaszorítása azonban nagyon rossz hozzáállás, sikerességünk kulcsa ugyanis nagyrészt érzelmi intelligenciánkon múlik.
Az érzelmi intelligencia (EQ) tulajdonképpen az érzelmekkel való bánás képessége,vagyis az a készség, amivel saját és embertársaink érzelmeit felismerjük, megértjük, illetve kezelni tudjuk.
Az EQ fogalma először John D. Mayer és Peter Salovey pszichológusok tanulmányaiban jelent meg 1990-ben. Az ő modelljük szerint eredményességünk és sikerességünk legmeghatározóbb tényezője az érzelmek megértése és az ezekkel való érvelés képessége.
Daniel Goleman kutatásában pedig arról olvashatunk, hogy az ember sikerességét, eredményességét csupán 20 százalékban határozza meg a magas IQ érték. A fennmaradó nyolcvan százalék számos más tényezőn kívül elsősorban az érzelmek intelligenciáján múlik.
A munkahelyi hierarchiában felfelé haladva egyre fontosabbá válnak a személyes és szociális kompetenciák. Ugyanakkor kevésbé lényegesek a szakmai ismeretekhez és a hagyományos intelligenciához kötődő képességek, készségek.
Nyilván nem szorul magyarázatra, hogy a legtöbb képességhez hasonlóan az érzelmi intelligenciát is kisgyermekkorban lehet a legeredményesebben fejleszteni. Egy pécsi anyuka, Kati két éves fiával már egy éves kora óta tudatosan foglalkozik. Mint mondja, nem biztos benne, hogy ezekkel a módszerekkel valóban fejleszti Levente EQ-ját, de az teljesen biztos, hogy a kicsi társas beilleszkedése könnyebbé vált ezáltal.
– Másfél éves kora körül, amikor elkezdett konfrontálódni a külvilággal, és dühében csapkodott, dobálódzott, mint minden normális kisgyerek megpróbáltam más irányba terelni a viselkedését. Először is nevet adtunk minden érzelmének (természetesen a pozitívoknak is) rávilágítottam, hogy most dühös, mérges, vagy nagyon mérges, mutattam neki módszereket a feszültség levezetésére, együtt topogtunk, tapsoltunk.
Kati azt vette észre, hogy mióta Levente már beszél, ő maga is megnevezi az érzéseit. Kimondja, hogy épp jókedvű, vagy mérges, és sokkal gyorsabban túl lesz az apró dührohamain, mint azelőtt.
A pécsi anyuka másik technikája, hogy képeskönyvek segítségével mutatja meg Leventének a különféle lelkiállapotok okait és következményeit, megoldásait.
– A Scolar mini sorozat két könyvét is előszeretettel veszem le a polcról: az egyik a Formák és ellentétek, a másik az Ilyenek vagyunk. Mindkettőben egyszerű, kedves rajzokkal mutatják be, hogy a képen látható figura miért sír, miért jókedvű. Véleményem szerint az érzelmek okait is tanítani és magyarázni kell a piciknek. Leventével már eljutottunk oda, hogy ha egy gyerkőc a játszótéren sírdogál, akkor keresi az okokat, és nem frusztrálja a helyzet. Elfogadja, hogy biztosan fáj neki valami.
Goldmann-né Fehér Hajnalka, gyermekpszichológus üdvözli, ha egy szülő tudatosan odafigyel gyermeke érzelmi fejlődésére. Fontos azonban tudni, hogy az alapvető mintát a család működése szolgáltatja, vagyis ha a kicsi azt látja, hogy anya és apa otthon meg tudják beszélni az esetleges problémákat, nem kerülik el a konfliktusokat, és kellő önuralommal rendelkeznek, amikor dühösek, akkor nagy baj nem lehet.
– A fejlesztés útja kisgyermekkorban elsősorban az érzelmi nevelésen, a játékos kreativitáson és a szociális tevékenységeken keresztül vezet. A picik nem azért szeretnének újra és újra meghallgatni egy adott mesét, vagy játszani egy adott játékot, mert annyira megszokásaik rabjai, hanem azért, mert a történettel fel tudják oldani valamilyen szorongásukat – mondja a szakember.
A szülők és a nevelők nem akkor segítik a fejlődést, ha megóvják a kisgyermeket a konfliktustól, hanem akkor, ha segítik azt a saját szintjén megérteni és feldolgozni.
